szerző:
Vándor Éva
Tetszett a cikk?

Mindig tudta, hogyan hozza ki a legjobbat a kihívást jelentő körülményekből, most azonban búcsúznia kell a Haasnál eltöltött, kihívásokban finoman szólva is gazdag csapatfőnöki évektől. Günther Steinernek igazi kultusza alakult ki nem kis részben a Netflixnek köszönhetően. A szókimondó és híresen mocskos szájú megnyilvánulásai nemcsak népszerűvé, hanem szerethetővé is tették. De nemcsak a Netflix, hanem a Forma–1 is kevesebb lesz egy igazán színes figurával.

„Hatalmas karaktert veszített el a Forma-1, egy elképesztően népszerű személyiséget, aki némileg túlmutatott a sportágon is” – mérte fel Günther Steiner távozásának a súlyát a Sky Sports F1 elemzője, David Croft, aki – ha nem is az eredmények, de a nyilvánosság és a médiaeljelenések tekintetében – egyértelműen a harmadik számú csapatfőnökként azonosította be a Haas irányítóját Christian Horner és Toto Wolff után. Croft szerint vitathatatlan, hogy

a sportágnak jót tett, hogy a rajongók a rajtrács végéről felkapaszkodni próbáló Haasnak is tudtak szurkolni, csak mert nagyon szerették mindazt, amit Steiner képvisel.

Ő volt Dávid, aki felvette a kesztyűt a Góliátokkal szemben, márpedig az ilyen filmbe illő sztorik teszik szélesebb közönségnek is megközelíthetővé és szerethetővé a Forma–1-et.

Steiner valóban tökéletes plakátarca volt a Forma–1-nek, és filmszereplőnek sem volt utolsó. A Netflixen futó Drive to Survive nemcsak a sportág népszerűségét emelte a magasba, hanem a Haas-főnökből is rocksztárt csinált. Ahogy a sorozat első évada után írtuk, egy olyan sportágban, ahol gondosan kisípolják a káromkodásokat, és körültekintően leszabályozzák még a legszínesebb egyéniségeket is, már-már forradalomnak számít, ha ezeket az érzelmi kitöréseket a maguk nyersességében és spontaneitásában kapjuk meg. És nézők milliói számára derült ki, hogy Günther Steiner nemcsak nyers, hanem nagyon színes egyéniség is. Az őszinteségével szórakoztató Haas-főnök toronymagasan nyerte a hitelességi versenyt, és kicsit el is lopta a show-t, miután kiderült, kevesen tudnak olyan átéléssel káromkodni, mint ő.

Jól jellemzi a népszerűségét, hogy a rajongóit még az sem zavarta, hogy statisztikailag egyike volt a legkevésbé sikeres csapatfőnököknek. A reality-sztárságnál ugyanis nem feltétlenül ez a fajta mérce számít, hanem a karakter. Márpedig Steiner szókimondó, pimasz, önfejű figura, akiből kamerák előtt is dőltek a bizarr poénok és a szúrós odamondások, miközben látszólag mindenkivel jól kijött – kivéve talán a versenyzőit, akik gyakran elszenvedői voltak a kendőzetlen véleménynyilvánításának. De az biztos, hogy ők is örök emlékeket fognak őrizni róla.

Kevin Magnussen, aki először 2017 és 2020 között versenyzett a Haasnál mielőtt Steiner aztán 2022-ben visszahívta volna, így tekintett vissza a főnökével töltött évekre: „Egyszerre volt szórakoztató és óriási kihívás – de sosem volt unalmas. Nico Hülkenberg, aki szintén Steinernek köszönhetően térhetett vissza egy kihagyás után a Forma–1-be, azt írta: „Határozottan egy igazi karakter vagy… minden jót!”

Az 1965-ös, olaszországi, pontosabban dél-tiroli születésű Steiner a nyolcvanas évek óta forog a motorsportban, először a raliban épített karriert, dolgozott többek között a legendás Carlos Sainz Sr.-ral és Colin McRae-vel. 2001-ben a háromszoros világbajnok Niki Lauda beszélte rá, hogy ügyvezető igazgatóként csatlakozzon a Jaguar Racinghez. 2005-ben került a Red Bullhoz, ahol kivette a részét a később sikert sikerre halmozó struktúra kiépítésében. Egy évvel később pedig már a csapat NASCAR-os vállalkozását építette fel az alapoktól. Az Egyesült Államokból tért vissza aztán Gene Haas megbízásából a Forma–1-be, mégpedig azzal, hogy egy új csapatot indítson el a siker útján. 2016-tól összesen nyolc szezonon keresztül irányította a Haast. És bár az összesített statisztika hagy maga után kívánni valót, sikereket is átélt a mezőny jelenlegi legkisebb csapatával.

ANTONIN VINCENT / DPPI MEDIA / DPPI

Rögtön a Haas történetének legelső nagydíján Romain Grosjean az elérhetetlennek tűnő hatodik helyet szerezte meg, és később is többször az első tízben végzett a csapat, a konstruktőri versenyben pedig a hatodik helyen zártak – nem rossz egy újonctól. Történetük eddig legnagyobb sikerét 2018-ban érték el, akkor képesek voltak a három legjobb csapat nyomába is eredni, végül az ötödik helyen zártak.

Feltehetően szintén bekeretezték azt a pillanatot, amikor Kevin Magnussan 2022-ben megszerezte a csapat első és eddigi egyetlen pole pozícióját, ami akkor is fontos epizód volt a Haas történetében, ha csak a sprintfutamon indulhatott vele az első helyről.

Az ilyen kétségtelenül euforikus megvillanások ellenére a csapat az F1-es mezőny sereghajtója maradt, és Steinernek nem volt veszítenivalója azzal, hogy beengedi a kamerákat a kulisszák mögé. A rajongóknak pedig olyan érzésük lehetett, hogy a Haas reality-jelenlétében tényleg a nyers valóság köszön vissza. A Drive to Survive stábja rögtön az első évadban elkapta például a pillanatot, amikor Steiner a tulajdonos Gene Haast felhívta, miután két elrontott kerékcsere után amúgy nagyon ígéretes pozícióból kiestek a versenyzői. „Ha negyedik-ötödik helyen beérünk, kibaszott rocksztároknak tűntünk volna. Így viszont egy rakás hülyének nézünk ki. Egy rakás bohócnak” – mondta Steiner, akinek a káromkodásai szinte védjegyévé váltak.

A dokumentum-sorozat eleve a sztorikra, a karakterekre és nem a kronológiára vagy az eredménylistára fókuszál, történetet mesél és nem teljesítményt elemez, és ebben a koncepcióban Steiner igazi sztár lehetett. A hírneve szempontjából szerencsés volt az is, hogy a sorozat első évadában a Ferrari és a Mercedes nem vállalt szerepet, így több idő maradt a kisebb csapatokra, a Haas története és Steiner lezser karizmája pedig a későbbi évadokra is megkerülhetetlenné vált.

Az egésznek az iróniája, hogy a Haas és Steiner netflixes szerepe – ha az eredménylista felől nézzük – az egyik legkevésbé hízelgő szála a történetnek, mégis az egyik legnagyobb rajongói mozgósító erővel bírt. Ráadásul Steiner az új rajongóknak is nagy szolgálatot tett, hogy a mikrofon előtt érthetően magyarázta el az F1-es versenyzés lényegét – nem volt hátrány az sem, hogy az eltéveszthetetlen akcentusával is kitűnt. A Netflix kameráinak köszönhetően betekintést kaptunk a csapatfőnök és a versenyzői közötti érdekes dinamikába is. Láttuk, ahogy Steiner a fellegekben jár Magnussen vagy Grosjean sikerénél, és ahogy szétveti a frusztráltság, amikor Mick Schumacher versenyről versenyre múlja alul magát – igaz, úgy tűnhetett, hogy az F1-es legenda Michael Schumacher fiával az indokoltnál keményebb volt.

És még a szponzorokkal való birkózásban is pluszpontokat szerzett a nézőknél, akik értékelték, hogy a pénzügyekkel állandóan hadilábon álló csapatnál Steiner a vésőkig elment, hogy minden lyukat befoltozzon – ha kellett, még hülyét is csinált magából, mint amikor egy apró fahajóban pózolt, csak hogy eleget tegyen a partneri kötelezettségeinek az egyik diszkont szponzor felé.

Steiner sokszor tűnt seggfejnek, de még a legelborultabb, legönelégültebb pillanataiban is szórakoztató és nagyon emberi volt, ami a PR-osok vésőjével kifaragott figurák között több mint üdítő volt. Erényt csinált abból, hogy a leglehetetlenebb helyzetekben sem adta fel.

AFP / NurPhoto / Jakub Porzycki

„Tudom, hogy nem én vagyok a legkönnyebben kezelhető ember. És ez nem azért van, mert nehezen kezelhető akarok lenni. Ez vagyok én. Mindenkinek megvan a maga személyisége, az enyém ez. Néhányan szeretik, mások utálják. De nem fogok megváltozni más emberek kedvéért” – mondta egy interjúban.
Steiner közben megesküszik, hogy egyetlen részt sem látott még, és nem is áll szándékban megnézni a Drive to Survive-ot, mert az „túl fájdalmas lenne”.

A hírek szerint Steinert nem kirúgták, hanem az a döntés született, hogy nem hosszabbítják meg a most lejáró szerződését. A Formula.hu információi szerint ebben egy tulajdonjogi vita is szerepet játszott Günther Steiner és Gene Haas között, de az utolsó csepp a pohárban a csapat 2023-as gyenge szereplése volt. Onnan nézve, hogy a Haas a tíz induló csapatból a tizedik helyen végzett tavaly, érthető Gene Haas döntése, de ahogy a BBC is megjegyzi, az a jövő kérdése, hogy a csapat ugyanolyan érdeklődést vált-e majd ki a rajongókból és a befektetőkből Steiner karizmája nélkül is, hiszen a most távozó csapatfőnök sokszor még a pilótáknál is nagyobb ujjongásban részesült a versenyhelyszíneken, és az, hogy tíz év után nem lesz ott a szezon rajtjánál, sokaknak okoz majd csalódást.

A Forma–1-ben egyébként is elég nagy volt a mozgás a főnöki posztokon, ahogy a Sky Sports emlékeztet rá, az elmúlt két évben kilenc csapatfőnök távozott, ami elég szokatlannak számít az F1-es munkaerőpiacon, Günther Steinernél tovább pedig csak két csapatfőnök töltötte be ezt a szerepet: Christian Horner a Red Bullnál és Toto Wolff a Mercedesnél.

Tavaly a szezon elején Steiner azt mondta, kész addig vezetni a csapatot, amíg jó egészségben van, és amíg Gene Haas is ezt akarja. „Gene minden nap próbára tesz, de nem olyan szinten, hogy a munkámmal fenyegetne – viccelődött akkor. –  Tudja, hogy ha már nem akar többé, akkor azt mondom: »Rendben, akkor lépjünk tovább«. Nem félek attól a pillanattól. Ha nem kellek neki, csak mondja meg. Én rendben leszek.”

Azt egyelőre nem tudjuk, hogy most, hogy eljött ez a pillanat, tartja-e még magát ehhez, de a Forma–1-nek nagyon fog hiányozni.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!