© www.beerpress.hu

Gyaníthatólag ez akár egy időben többeknek is eszébe juthatott, különben mi indokolná, hogy majd’ ugyanaz az étel számos – némely gasztronómusok szerint több mint harminc – néven ismert. Tócsni, lapcsánka, cicege, gánica, görhöny, prósza, placki, bramborák, hogy csak a legismertebbeket említsük. A tócsni – szólítsuk így – népszerűségét egyrészt olcsóságának, másrészt egyszerűségének köszönheti. No meg annak, hogy igen jól csúszik rá a sör meg a bor. Nem sok hasonló, a poharazást segítő, az alkohol hatását mérséklő sós, fűszeres harapnivaló veszi fel vele a versenyt. Meg is illeti múlt századi eleink szép titulusa: sörkorcsolya, borszánkó.

Valószínű, hogy alig-alig létezik két egyforma végkifejlete. A változatosságot jelentheti a felhasznált alapanyagok különfélesége, de az elkészítés módozata is. Egy biztos: krumpli nélkül elképzelhetetlen. Az alaprecept feltételezhetően még nem tartalmazott tojást. A pépesre reszelt krumpli elegendő levet eresztett ahhoz, hogy liszttel és fűszerekkel homogénre keverve az alapanyag összeálljon. Ezután már csak forró zsírban kellett kisütni a leveseskanálnyi, kisujjnyi vastagságra ellapogatott masszát.
Manapság persze már tojás is dukál bele a liszt, a krumpli, a bors és a só mellé. Ezek a klasszikus tócsni fő alkotóelemei. De ajánlatos főszereplő a fokhagyma és a tejföl is. Sokan a présen átnyomott fokhagymát közvetlenül a nyers masszához adják, míg mások tejföllel elkeverve a megsült tócsnit kenik meg vele.

© www.beerpress.hu

Számottevő a különbség attól függően is, hogy a krumplit milyen reszelővel dolgozzuk meg. Amennyiben kislyukúval, akkor sokkal homogénebb masszához jutunk, és a végeredmény is lágyabb, palacsintásabb tócsni lesz. Ezzel szemben a nagylyukú reszelő szinte szalmakrumplit eredményez, ami a többi alkotórésszel elkeverve, a kisütés után is megőrzi” harapnivalóságát”.
Az előzőektől némileg eltér a krumliprósza. A meghámozott burgonyát nyersen aludttejbe reszeljük, hozzátesszük a lisztet, megsózzuk és jól összekeverjük. Általában nem serpenyőben, hanem kizsírozott tepsibe öntve sütik meg, s a sütés utolsó szakaszában hintik meg pirított hagymával, löttyintik nyakon tejföllel.
A bukovinai székelyek viszont a több vödörnyi nyersen reszelt krumplit  addig hagyják állni, míg a sűreje leülepszik és a leve leönthetővé válik. Ezután az üledéket forrázzák, és liszttel, kovászmaggal keverik, majd kanállal káposztalevélre mérve kemencében sütik ki. Az így készült „leppalacsintát” ezután kenyérként eszik.

Sokan a svájci rösztit is a tócsnifélék közé sorolják, annak ellenére, hogy nem nyers, hanem héjában főtt burgonyát reszelnek le hozzá, amit sóznak, borsoznak, majd vajon mindkét oldalán megsütik. Ehhez leginkább a mi dödöllénk hasonlítható.
Ennél a meghámozott, apróra vágott krumplit puhára főzzük. Ezután sem vesszük le a tűzről, hanem saját levében pépesre törjük, majd liszttel állandó kevergetés mellett csomómentesre keverjük. Végül apróra vágott dinsztelt hagymával összedolgozva diónyi galuskákat szaggatunk belőle, és serpenyőben megpirítjuk.
Mint látható, a krumplilepény sikertörténetének titka talán az, hogy olyan alapétel, amelyet mindenki, különösebb pénztárcanyitogatás és főzési gyakorlat nélkül, el tudott és el tud készíteni. Hosszú téli hétvégeken különösen hálás foglalatosság.