A Michelin-kalauz is egyike azon dolgoknak, amelyekkel az érdeklődő nagyközönség az utóbbi évtizedben ismerkedett meg. Azt, hogy van valami ilyesmi, amiben éttermek és hotelek sorakoznak bizonyos csillagokkal, hallottuk már korábban is, de valójában nem sokat tudtunk róla. Még a szűkebb szakmai körökben sem nagyon ismerték működési, értékelési alapelveit. Az ezredfordulót követően, amikor egyesek pedzegetni kezdték, miért is nem szerepelhetünk benne, szakmai szervezetek akkori prominensei ekképp nyilatkoztak: „nem kell túlmisztifikálni a kalauzt”, ami már csak azért sem szentel ránk túlzott figyelmet, mert a franciák tartanak tőlünk, mint egyetlen komoly vetélytársuktól.  Mármint a gasztronómiában… Holott a Michelin pont azért (is) lett nemzetközileg elismert éttermi kalauz, mert szakított kizárólagos franciaságával, és nyitott a világra.

Az először 1900 augusztusában kinyomtatott, és 1920-ig ingyen osztogatott kiadvány 1926-ban kezdte el csillagokkal jelölni a kiemelkedően jó éttermeket, és 1931 óta adják ki a jellegzetes piros borítóval. A piros kalauz másik ismérve a megbízhatósága, a térképek, adatok megbízhatósága volt. Mi sem jellemzi ezt jobban, mint az, hogy a II. világháború idején, a normandiai partraszállás előtt az amerikai hadvezetés – nem bízva az útjelzőkben, és más térképekben – az utolsó háború előtti, 1939-es Michelin-kalauzból nyomtatott reprint példányokat osztotta ki a partraszálló katonák között!

Az 1960-as években a Michelin átlépett Franciaország határain. Sorra jelentette és jelenteti meg a fejlettebb gasztronómiai kultúrájú országok önálló kalauzait. Így kapott saját kalauzt Franciaországon kívül Németország, Olaszország, Svájc, Hollandia, Spanyolország Portugáliával, Belgium Luxemburggal és Nagy-Britannia Írországgal közösen. Egy ideig Ausztria is e kiemelt országok között tudhatta magát, de egy tavalyi bejelentés nyomán az idén már ők is csak az Európa főbb városait összefogó kiadványban kaptak helyet. 2006-ban pedig megjelent az első Európán kívüli Michelin-kalauz, a New Yorki is, majd következett a nyugati parton Los Angeles és San Francisco. 2007-ben Tokió, 2009-ben pedig Kiotó és Oszaka, valamint a Kínához tartozó Hongkong (Makaóval közösen) piros kalauza jelent meg.

A Michelin most a 2010-es jelzéssel összesen 24-féle piros kalauzt ad ki, amelyekben a világ 23 országának körülbelül 45 ezer szállás- és vendéglátóhelye szerepel. Ezek mindegyike „ajánlott hely”, eleve attól,hogy benne vannak a kalauzban, de erre külön jelölést nem alkalmaznak. A csillagok csak a legjobbaknak járnak. Csillagos étterem  közel 2200 van,  ezen belül a háromcsillagosok száma a pillanatnyi állás szerint mindössze 85. Ezek közül 58 található Európában, a legtöbb, szám szerint 26 Franciaországban.

Az egy csillag jelentése körülbelül annyi, mint nagyon jó étterem a kategóriájában, a két csillag kitűnő éttermet jelent, amit ajánlott meglátogatni, a három csillag pedig minden szempontból kiemelkedő éttermet jelent, amelyért esetenként nagyobb kitérőt is érdemes tenni. A Michelin történetében viszonylag új a Bib Gourmand jelölés, ami jól elkészített ételeket és mérsékelt árat, kiemelkedően jó ár-érték viszonyt jelent. A csillagok alatt ez az utolsó kiemelt minőségi kategória. Egy kis optimizmussal tekinthetjük a csillagok előszobájának is, bár korántsem jelent automatikus továbbjutást. A budai Náncsi néni vendéglője eddig zsinórban hat alkalommal kapta meg ezt az elismerést, az idén viszont elveszítette. Amíg a csillag kizárólag a minőség, addig a Bib Gourmand a minőség és az ár függvénye. Vagyis könnyen megeshet, hogy egy BG jelzés nélkül maradt étterem valójában nem minőségi kifogás, hanem az árai miatt nem fér be a Bibek közé. A katalógusban láthatók más jelölések is, amit időnként sokan hajlamosak félreérteni, illetve félreértelmezni. Ilyen jelölés a keresztbe tett kések és villák száma, ami egytől ötig terjedhet és nincs köze az étel minőségéhez, csupán az éttermi környezet kényelmét, luxusfokozatát jelzi. Hotelek esetében ugyanezt a piktogram tornyocskáinak száma mutatja.

Visszatérve a bevezető gondolatokhoz, markáns fordulat érzékelhető a Michelin hozzáállásában a magyarországi – egyelőre csak budapesti – éttermekhez. Egy évvel ezelőtt még bezárt, valamint rossz címmel szereplő éttermek is bekerültek a kiadványba, és olyanok is, amelyeknek jogosultságát erősen vitatták szakmai körökben. Kimaradtak viszont olyanok, mint például a most csillagot kapott Costes valamint a Bib Gourmand-ra érdemesített Csalogány 26 és 21 Magyar étterem. Az eredmény mindenesetre örvendetes, és voltaképp mindegy, hogy a konkurens Gault Millau kalauz szintén fokozódó érdeklődése is hozzájárult ehhez, avagy az eredményesebb hazai lobbi tevékenység.