Sajnos, erősen tartja magát itthon az a nézet, hogy a sör a kocsmák, és a focipályák itala. Ennél igazából már csak az sajnálatosabb, hogy a hazai sörmarketing és a sörreklámok is ezt a képet erősítik folyamatosan a fogyasztókban. S erősen úgy tűnik, az étteremtulajdonosokban is. Így amikor az itallap megtervezésére kerül sor, akkor a pálinka és a bor főcsapás mellett a sör legfeljebb statiszta szerephez jut.

Pillanatkép az Oktoberfesten. Kocsmán kívül

AP

Természetesen a fine dining helyeken is van sör, mert ugyebár mindig akad néhány barbár vendég, aki nem az ételhez leginkább passzoló bort (biztos, hogy minden ételhez bor illik leginkább?) választja, hanem inkább egy pohár sört iszik. És itt kezdődnek az első problémák: a hazai gyakorlat szerint az éttermekben nincs sörválaszték. A gasztronómiailag magasabban jegyzett szegmensben sem igen lehet választani. A kifejezetten szűk – olykor egyféle – kínálat is 99 százalékos eséllyel valamiféle nagy nemzetközi márka. Tulajdonképp egy ipari tömegtermék. Elgondolkodtak-e már azon a tisztelt étteremtulajdonosok, akik olyan büszkék arra, hogy csúcsminőségű nyersanyagokból kézműves minőséget állítanak elő ételfronton, gondosan megválasztott borválasztékot tartanak, igyekeznek a legjobb pálinkákat összeválogatni, de még az ásványvizet is nagyobb gonddal választják ki, sörből miért elégszenek meg a tucatáruval?

Ha fontos a regionalitás, akkor ez miért nem vonatkozik a sörre is? Ma Magyarországon mintegy harminc-negyven kisüzemi sörfőzde működik, egy részük már képes az eurolágernél lényegesen magasabb minőséget előállítani, mégis a puszta fennmaradásukért küzdenek, és a nagy sörgyárak keltette versenyben bizony kénytelenek olcsó és nem ritkán silány minőséget produkálni.

Pedig kapacitásuk, technológiájuk és rugalmasságuk miatt pontosan ezek a sörfőzdék azok, amelyek egyedi, regionális és kézműves minőségű sörrel tudnának ellátni néhány éttermet. A másik sörfőzde megint néhány éttermet, a harmadik ismét, és így tovább, elérkezne az a paradicsomi állapot, hogy egy egy étteremnek nem csak az étel, hanem az italkínálatában is egyedi, saját arca lehetne. Nem ördögtől való gondolat ez, hiszen Európa és a világ más részein működik. Például manapság az USA-ban körülbelül 1400-1500 sörfőzde működik, és egy-egy sörfőző műhely – az idénysöröket is beszámítva – átlagosan 8-10 féle sört is készít, amelyek között az egyszerű, mezítlábas lágertől, a legrafináltabb India Pale Ale-ekig, Imperial Stout-okig és Barley Vine-okig mindenféle sörtípus képviselteti magát. Van tehát miből választani a legkifinomultabb ízlésű vendégnek is.

Nincs ezen sok csodálkozni való, hiszen sört bármilyen gabonából, a tönkölybúzától a zabig lehet készíteni, amihez különböző típusú komlót adnak különböző technológiai előírások szerint. Különféle élesztőtörzseket használnak az erjesztéshez, különböző módon erjesztik, érlelik, és esetenként különféle gyümölcsökkel, fűszerekkel is ízesítik azokat. Ezen túl a sörök alkoholtartalma jóval szélesebb skálán mozog, mint a boroké, alapesetben 3-6, nem ritkán 8-12, de extrém esetekben akár 40 százalék is lehet. És mindezek minden kombinációja lehetséges, plusz – akinek ilyesmire van igénye vagy bármely okokból kifolyólag – alkoholmentes sört is rendelhet magának.

Ha valaki esetleg mégsem bízna meg a hazai kisüzemi sörfőzdékben, néhány importőrtől is egészen szép szortimentet állíthat össze cseh, német, brit, belga, holland és dán sörökből. Ma már olyan kézműves remekek is kerülnek be az országba, amelyekből mindössze 600-700 palacknyi készült. Nincs mentség tovább. Sörválasztékot az éttermekbe!

(Forrás: Vendéglátás szaklap)