Volt ez a múlt heti nagykanizsai fánkfesztivál, ahol már megint félszáznál is többféle fánkot sütöttek. Magyar Guinness-rekordot döntögetve fortyogtak az olajban a mindenféle kelt, kevert, tolófánkok. Nem ám csak egyszerűen lekvárral töltve. Bolondították csokoládéval, marcipánnal, dióval, gesztenyével, grillázzsal.Locsolgatták rummal, likőrrel. Modernizálták sajttal, sonkával, zöldséggel, gyümölccsel. Mi meg csak nyeltünk nagyokat a tudósitásokat olvasván, addig-addig, míg majdnem fánktalanok maradtunk.

Szerencsére egészen más után kutakodva, véletlenül a kezünkbe akadt egy-két megsárgult lapú gasztronómiai kiadvány hazai ízekről, falusi ünnepekről, és megvilágosodtunk. Elkaphatjuk a farsang farkát még ripsz-ropsz fánksütéssel. Hiszünk benne, hogy nincsenek véletlenek, legfeljebb nem vesszük a jeleket. Most működött a házi radar, csak azért is lesz még fánk. Vagy valami ahhoz hasonló. Ha történetesen nem a Közép-Tiszavidéken ringatták a bölcsőnket, aligha hallottunk a Szamárkötélről meg a Lábatlantyúkról. Vagy esetleg rémlik valakinek a Bábafoga? Nem indítunk pályázatot és nem sorsolunk ki semmit a helyes megfejtőknek, viszont Sári Zsolt A paraszti asztal című gyűjtése nyomán közkinccsé tesszük a recepteket. Mert bizony ezek fánkok, kettő nagyon, a harmadik majdnem.  

Fánktészta

(A Bábafoga és a Szamárkötél ugyanabból az alaptésztából készül)

eladerezo.com

Az alapot 1 liter tejjel, 3 tojással, 2 púpozott evőkanál cukorral, pici sóval, 4 deka élesztővel annyi lisztből készítjük, hogy a palacsintatésztánál keményebb, de fakanállal még jól felverhető, lágy tésztát kapjunk. Ebből adódik, hogy bő negyedórát bíbelődnünk is kell fakanalastól a tészta kidolgozásával (már, ha áldozunk a hagyománynak, és nem használunk valami újmódi konyhai ketyerét). Ha szép sima, hólyagos a tésztánk, meglisztezzük a tetejét, tiszta konyharuhával letakarjuk, és langyos helyen 2-3 órát kelni hagyjuk, mi addig akár le is dőlhetünk. Utána lisztezett deszkára – a tészta tetejét is újra belisztezve – borítjuk, és kézzel szétnyomkodjuk 2 centis vastagságúra. Most előszedhetnénk a fánkszaggatót, hogy zsírban, olajban megsüssük a hagyományos farsang(vég)i fánkot. Csakhogy Bábafogat szeretnénk.

Ehhez cipóvá összegyúrjuk a tésztát, aztán 2-3 centi széles és magas csíkokat vágunk belőle, ezekből meg hosszú hengereket formálunk csak azért, hogy szabdalhassunk belőlük ujjnyiakat. Az ujjnyi hengerecskék két végét késsel bevágjuk, de úgy, hogy mikor egyik vége megvan, fordítunk felet rajta, mielőtt a másik végét is bevágnánk. Emezt pedig úgy vágjuk be, hogy amikor a kasztrált hengerecskéket szétnyitjuk a bevágott végeknél, akkor csodák csodájára csillag formázatot kapjunk. Na, ez a Bábafoga, amit aztán a bő, forró zsiradékban ugyanúgy sütünk, mint a sima fánkot, vaníliás cukorral megszórjuk. Azon melegében, de hidegen is igen jó.

Ha úgy gondolnánk, hogy műszaki rajz híján nem vagyunk képesek Bábafogat gyártani, vagy marad a hagyományos formula,vagy nekiveselkedünk a Szamárkötélnek, ami már igen egyszerű. A fenti tésztából darabokat szaggatunk, kihúzzuk hosszúkásra, ellapítjuk, lekvárt teszünk bele. Összefogjuk, jó erősen összenyomkodjuk, hogy a belevalóból ne türemkedhessen ki semmi, és már eresztjük is a forró zsírba, olajba, míg szép barnára sül.

Ha még ennyit se bíbelődnénk, pláne nem kelesztenénk, nyomkodnánk, gyurkálnánk, sodornánk, akkor jöhet a Lábatlantyúk. Lisztes, langyos tejet 2 dkg élesztővel, kevés sóval, ízlés szerint cukorral és 3 tojással összedolgozunk olyan keményre, mintha nokedlit csinálnánk. Van,hogy a szervezetünk fura párosításokat kíván a tányérra,de azért ezt nem ajánlatos a pörkölthöz köríteni. Meg is nőnek szépen, el se férnének mellette. Forró olajba evőkanállal beleszaggatjuk a tésztát – tényleg kiszoríthatják egymást a serpenyőből, úgy hogy ne akarjuk telezsúfolni egyszerre –, aranybarnára sütjük a darabokat. Szűrőkanállal tálra tesszük, alaposan beszórjuk porcukorral.