hvg.hu: Miért pont itt, és egyáltalán miért vett szőlőt?

I.Sz.I.: Kirándulni jöttünk ide Siklós környékére, még 2009-ben. A hegyközségen keresztül elég sok embert ismerek, így találtunk erre az éppen eladó pici birtokra. Első látásra szerelem volt, majd’ kiugrott a szívem, amikor megláttam a kis pincét és a néhány sor szőlőt. Meg a horvátországi Papuk-hegységet, ami vagy 50 kilométer innen, de szép időben ellátni odáig. Úgy érzem magam, hogy itt valahogy ég és föld között vagyok.

I.Sz.I.

hvg.hu: A szép környék mellett mi vonzotta még ide?

I.Sz.I.: Van egy helyi tudósunk, aki klímakutatásból doktorált, szerinte ez a rész Magyarország legmelegebb vidéke. Létre is hozott – tulajdonképpen szintén a maga örömére – egy kéthektáros arborétumot. Hogy tényleg itt van-e a legmelegebb, nem tudom, de tény, hogy errefelé érik be legelőször koratavasszal a borsó, vígan megél a füge, a gránátalma és az olajfa, sőt, még a banánfa is, igaz, utóbbi termése már nem tud beérni.

hvg.hu: Nem lehet megkerülni a kérdést: minek „hobbiszőlő” annak, aki egész nap egy jó nevű, elismert borászatnál dolgozik?

I.Sz.I.: Szinte sorszerűnek tűnik, már-már genetikai adottságnak, hogy mindkét felmenői ágon gazdacsaládba, parasztcsaládba születtem. Édesapám nagy virágkedvelő volt, hátul a kertben fóliák voltak, ő pedig még vasárnap is, pihenés helyett inkább a virágoskertet művelte. Szeretem a virágokat, de  abszolút nem vonz ez a fajta fóliás termesztés. A szőlő sokkal intelligensebb növény, önmagát szabályozza. Engem 1999-ben iderendelt a sors, aztán 10 évvel később megtaláltam ezt a birtokot. Korábban rengeteget tanultam, munkát irányítottam, vezettem, akkor hirtelen, egy télvégi, kora tavaszi pillanatban jött a felismerés, hogy a két kezemmel szeretnék dolgozni a szőlővel és a borral. Nagyon élvezem, ahogy ennek a másfél hektárnak minden göröngyét egyre jobban megismerem, tudom, melyik sarokban hogyan kell metszeni, trágyázni, sőt, a kicsit érzékenyebb tőkéket külön is szüretelem.

hvg.hu: Azért nem furcsa, hogy a munkanapjait a Vylyan pincéjében tölti, aztán rohan haza, hogy a saját szőlőjében múlassa az időt?

I.Sz.I.: Van egy francia borászlány ismerősöm, akinek az apja a marseille-i teherpályaudvar állomásfőnöke. Amint leteszi a tárcsát, rohan haza a terepasztalához, hogy ugyanazt folytassa csak kicsiben. Valahogy én is így vagyok ezzel.

hvg.hu: Akkor lépjünk vissza eggyel: hogyan került a Vylyanhoz?

I.Sz.I.: Debreczeni Pál, a Vylyan alapítója, vagy ahogyan jóval a halála után még most is hívjuk, a Főnök megkereste a professzoromat. Én ugyanis előbb agrármérnökként, majdszőlész-borász szakmérnökként végeztem Gyöngyösön, miközben Gödöllőn is diplomáztam közgazdaságtanból. Tehát Debreczeni Mónika férje megkereste a tanáromat, és a maga sarkos fogalmazásában szó szerint azt mondta, olyan embert akar, aki még nem dolgozott Magyarországon, és „nincs elb*szva az agya”. Elég lényegre törően fogalmazott. Mivel akkor én már dolgoztam Kaliforniában, de itthon még nem, elhívott, beszélgettünk, és megtetszett a munka –akkoriban nem volt túl sok jó birtok Magyarországon. Így lemondtam arról, hogy Ausztráliába menjek dolgozni, kipróbáltam a Vylyant, működött, és valahogy itt ragadtam.

hvg.hu: Miben más a saját birtokán termelt bor?

I.Sz.I.: Először is, sokkal jobban kötődik hozzám. Megfordítva a kérdést, amikor megkóstolok egy bort, és az tetszik, akkor érdekel, hogyan készült. Azt szeretném, ha az embereket érdekelné, hogyan készülnek a boraim. Egyébként pedig, elismerem, kicsit önző dolog, de tényleg a saját örömömre készítem a borokat, és a legjobb az lenne, ha el se kellene adni belőle, mert mind meginná a család.

hvg.hu: Miért, el kell belőle adni?

I.Sz.I.: Azért a családi szükségletnél kicsit több terem több mint egy hektáron! Néhány ezer palackot töltök le, s bár szeretem a bort, de ennyit azért nem iszom meg. Meg valahogy bennem van, hogy szeretném megméretni magam. Az túl egyszerű dolog, hogy megisszák a barátaim, én meg azzal hitegetem magam, hogy „az enyém a világ legjobb bora”. Az ajándék bort mindenki nagyon dicséri, már Széchenyi István is megírta, hogy az ajándékborokat minden ismerőse nagyra értékelte, aztán amikor elküldte az árlistát, senki nem rendelt.

hvg.hu: A bornevek kicsit ellentmondanak a családcentrikus megközelítésnek. Például a „Nászút helyett”…

I.Sz.I.: Az, hogy nászút helyett pincét vettünk, kis áldozat ahhoz képest, hogy nyáron 4-kor kelek, majd sötétedésig dolgozom. Én ebben nőttem fel, nálunk mindenki keményen dolgozott. Egyébként pedig: ez csak a kezdet, lesz ez még rosszabb is annál, hogy a nászút elmaradt. Az igazi jajszavak majd később fognak elhangozni.

hvg.hu: Nemrég liftet is tett a pincébe.

I.Sz.I.: Ja igen, az a nyaralás helyett történt, de egyelőre nem változtatok a borneveken. Három borom van, a „Nászút helyett”, a „Fehér franc” és az „Inni jó”. Ez is elég személyes: a gyerkőcök a kádban fürödtek, én meg, szokás szerint, ott voltam velük, egy pohár borral. Néha kóstolnak is egy-egy korttyal, talán egy éve lehetett, hogy a kisebbik megjegyezte, hogy ezt „jó inni”. Mire a nagyobbik maga elé meredve annyit mondott: „inni jó”.

I.Sz.I.

hvg.hu: Elnézve a pincét, ez azért nem egy kis tákolmány, amiben lábbal taposná a szőlőt. A legmodernebb bogyózó, tartályok, új fahordók.

I.Sz.I.: Engem nem gerillaharcosnak képeztek ki, én a tréninget reguláris hadseregben kaptam. Egy mátrai kolléga szerint egy lapos tévé árából fel lehet építeni egy pincét. Én ebben nem hiszek. Persze, lehet, csak annak mi értelme van?

hvg.hu: Ebben a pincében sok lapos tévé ára van…

I.Sz.I.: Igen, de nem ez a lényeg. Mindig is takarékosan éltem, gondoltam, veszek egy motort, ezt-azt, de 2009-ben állt össze a kép: erre gyűjtöttem éveken át a pénzt. Ez ad neki értelmet.

hvg.hu: Miközben nincs saját házuk.

I.Sz.I.: Igen, mert az másodlagos dolog. Ház nélkül is lehet élni, az albérletben is meleg van. Tudom, ez a pince drága  hobbi, de most már nem tudnék élni nélküle.