Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Karrier

Nőtt a munkanélküliség Görögországban

Görögországban 11,9 százalékra nőtt a munkanélküliség áprilisban, ami 2,5 százalékponttal haladta meg az egy évvel korábbit - tette közzé csütörtökön a görög statisztikai hivatal.

MTI Gazdaság

A Fed a gazdasági kilábalás lelassulására számít

Az amerikai központi bank szerepét betöltő Fed a gazdasági kilábalás lelassulására számít a második félévben, ám vezetői megosztottak abban, hogy a szervezet mennyire agresszív politikát folytasson − írta a The Wall Street Journal.

MTI Karrier

Idénymunka az unióban: mi változik?

Európai uniós irányelvjavaslatot terjesztett elő kedden az Európai Bizottság az idényjellegű foglalkoztatásról, és ebben azonos beutazási, illetve tartózkodási feltételek előírását indítványozza az unió területére érkező harmadik országbeliek tekintetében.

MTI Karrier

Elkerülhetetlen a nyugdíjkorhatár emelése Szlovákiában

A demográfiai mutatók miatt elkerülhetetlennek tűnik a nyugdíjkorhatár emelése Szlovákiában - írja az Új Szó című pozsonyi napilap keddi számában. A népszerűtlen lépést, kormányösszetételtől függetlenül, előbb-utóbb meg kell tenni, hiába ígérte az előző kormányfő, Robert Fico, hogy ha ismét hatalomra kerül, nem emelik a nyugdíjkorhatárt.

MTI Gazdaság

Leírhatja az adójából a BP az olajkatasztrófa költségeit

Jelentős adóbevételektől foszthatják meg a brit és az amerikai kormányt a BP-nek az olajszivárgás megfékezésére költött milliárdos kiadásai, a vállalat az elkövetkező négy évben világszerte feltehetően 10 milliárd dollárral kevesebb adót fizethet – írja a Financial Times.

MTI Gazdaság

A piacok nem idegesek Portugália leminősítése miatt

Nem estek kétségbe a piacok Portugália leminősítésének a hírére: a főbb nyugat-európai tőzsdemutatók változatlanul emelkedésre álltak, sőt, jelentősen erősödtek a kedd reggeli nyitáshoz képest. Az euró viszont kissé megroggyant a hírre.

1
117 118 119 120 121
601
GKI: A magyar cégek alig több, mint fele ad idén olyan béremelést, ami tartja a lépést az árak száguldásával

GKI: A magyar cégek alig több, mint fele ad idén olyan béremelést, ami tartja a lépést az árak száguldásával

Látványos képeken az Antarktisz olvadó jégtakarója

Látványos képeken az Antarktisz olvadó jégtakarója

Ennek a 34 éves Mercinek az árából kijön egy vadonatúj 802 lóerős S-osztály

Ennek a 34 éves Mercinek az árából kijön egy vadonatúj 802 lóerős S-osztály

Megszűnik a Skype: itt van minden, amit az átállásról tudni kell

Megszűnik a Skype: itt van minden, amit az átállásról tudni kell

Egy egyszerű beállítással megnövelheti iPhone-ja üzemidejét

Egy egyszerű beállítással megnövelheti iPhone-ja üzemidejét

Orbán: A politika olyan sport, mint a boksz, ahol még a győztest is nagyon megverik

Orbán: A politika olyan sport, mint a boksz, ahol még a győztest is nagyon megverik

Nagyon kikapott a Fidesz jelöltje Pápán az időközi választáson

Nagyon kikapott a Fidesz jelöltje Pápán az időközi választáson

Felborult egy teherautó a Hegyalja úton, lezárták egy szakaszát

Felborult egy teherautó a Hegyalja úton, lezárták egy szakaszát

Már a kabátokba is beteszik a mesterséges intelligenciát, és ennek több értelme lehet, mint elsőre hangzik

Már a kabátokba is beteszik a mesterséges intelligenciát, és ennek több értelme lehet, mint elsőre hangzik

A címlapról ajánljuk