Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Nemzetközi gazdaság

Beszakadt az orosz új autó piac

Jelentősen, 17,3 százalékkal esett az új személyautók eladása Oroszországban, júniusban, az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Benne van az ukrán konfliktus is - de ezt nem az oroszok közölték, hanem a nagy külföldi cégeket szövetségbe tömörítő Associaton of European Businesses (AEB).

MTI Gazdaság

Óvatosan bírálta a gazdaságpolitikát a bankvezér

Az új magyar kormánytól stabil, kiszámítható gazdaságpolitikára számít a K&H Bank vezetése, amely abban is bízik, hogy a beinduló gazdasági növekedés függvényében a kabinet felülvizsgálja a tranzakciós illeték, illetve bankadó mértékét. Hendrik Scheerlinck, a K&H Bankcsoport vezérigazgatója az MTI-nek adott interjúban azt is hangsúlyozta: itt az ideje az ország felminősítésének.

MTI Gazdaság

Az orosz tiltás miatt olcsó a húsvéti sonka

Míg például az Egyesült Államokban a sertésállomány komoly csökkenése miatt jelentősen drágult a sonka, addig Magyarországon, az Európai Unióval szembeni orosz sertésimport-tilalom következtében az idén húsvétkor sem kellett többet fizetni érte, mint tavaly.

MTI Gazdaság

Újabb csapás Ukrajnára

Leminősítette Ukrajna eddig is mélyen spekulatív államadós-osztályzatát a Moody's Investors Service, az ukrán belpolitikai válság súlyos gazdasági-pénzügyi kockázataival indokolva a lépést.

MTI Nemzetközi gazdaság

A Cineworld megveszi a Cinema City moziüzletágát

Várhatóan 2014 márciusában egyesíti moziüzletágát a Cinema City International NV és a Cineworld Plc., miután utóbbi megvásárolja a Cinema City teljes, 503 millió font becsült értékű moziüzletágát, amelyet készpénzben és részvényben fizetnek ki - közölte szombaton a Cinema City magyarországi leányvállalatának marketingvezetője.

MTI Gazdaság

A német autóklub hallani sem akar az autópályadíjról

A német autóklub (ADAC) elutasítja a külföldieket terhelő autópályadíj bevezetésének kormányzati terveit, a szervezet szerint inkább az üzemanyag után fizetendő jövedéki adót kellene emelni, ha elkerülhetetlen az autósok terheinek növelése - írta csütörtökön a Die Welt az online kiadásában.

MTI/APA Gazdaság

Már a napenergiában bízik az OMV volt elnöke

Napenergia-hasznosító berendezések telepítésével foglalkozó stájerországi kisvállalkozásba fektetett be viszonylag nagy összeget az OMV egykori vezérigazgatója, Wolfgang Ruttenstorfer - írja az osztrák Kurier napilap.

1 2 3 4 5 6 7
601
Távozó FoxPost-vezér: A webshopok lassan követik a fogyasztói igényeket

Távozó FoxPost-vezér: A webshopok lassan követik a fogyasztói igényeket

A kórházból üzent Ferenc pápa

A kórházból üzent Ferenc pápa

Ilyen az, amikor egy ország nem működik - riport Kubából

Ilyen az, amikor egy ország nem működik - riport Kubából

Fenyegetés miatt kiürítették a bécsi főpályaudvart

Fenyegetés miatt kiürítették a bécsi főpályaudvart

1,6 millió eszközt fertőzött meg egy androidos kártevő, ami egyre csak veszélyesebb

1,6 millió eszközt fertőzött meg egy androidos kártevő, ami egyre csak veszélyesebb

Rosszabb a kedve esténként, főleg vasárnap? Nincs egyedül

Rosszabb a kedve esténként, főleg vasárnap? Nincs egyedül

Még a föld is megremegett az Oscar-gála estéjén Hollywoodban – szó szerint

Még a föld is megremegett az Oscar-gála estéjén Hollywoodban – szó szerint

Fico bejelentette: Sem pénzügyileg, sem katonailag nem támogatják tovább Ukrajnát

Fico bejelentette: Sem pénzügyileg, sem katonailag nem támogatják tovább Ukrajnát

Von der Leyen mentőövet dob az autógyártóknak: megúszhatják a százmillió eurós kibocsátási bírságokat

Von der Leyen mentőövet dob az autógyártóknak: megúszhatják a százmillió eurós kibocsátási bírságokat

A címlapról ajánljuk