Vacak tőzsdei nap elé nézünk
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
Nyereségek a frankfurti és a New York-i tőzsdén
Nyereséggel zárta az év utolsó, rövidített kereskedési napját a frankfurti tőzsde vezető mutatója. Emelkedéssel indult a részvénykereskedés a Wall Street-en is, miután a Bush-kormány úgy határozott, hogy 1 milliárd dollárral megnövelik a General Motorsnak szánt hitelt, és 5 milliárd dollárért vásárolnak részesedést a GM pénzügyi üzletágában, a GMAC-ban.
Lefelé döccent nyitáskor a tőzsde
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 52,89 pontos csökkenéssel, 12 526,39 ponton nyitott pénteken. Csütörtöki záró értékéhez képest 0,42 százalékkal gyengült.
Hidegben töpörödhetnek a tőzsdeindexek
Londoni értékforgalmazók szerint a nyugat-európai értéktőzsdék szerdán, hétnapi emelkedés után, kissé lefelé fordulhatnak. Profitkivétel várható, miután az amerikai határidős mutatók is gyengülést jeleznek. A befektetőket elgondolkodtatja, hogy az amerikai Fed keddi nyilatkozatában deflációs veszély lehetőségét vetette föl.
Iránytalan kereskedésre számítanak a tőzsdén
A Budapesti értéktőzsdén az ünnep közeledtével iránytalan kereskedésre számítanak a kereskedők a hét első napján.
Eseménytelen napra számítanak a tőzsdén
A szezonnak megfelelő, alacsony forgalom melletti kis mozgások jellemezhetik a hétfői kereskedési napot - mondta Kovács Krisztián a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője.
Enyhe emelkedés a tőzsdén, az Oman Oil vette a Molt
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 85,23 pontos, 0,68 százalékos emelkedéssel, 12.664,51 ponton zárt pénteken.
New York-i tőzsde: jövő heti kilátás
A szakértők körében teljes a bizonytalanság, hogy a 30-as éves óta legrosszabb tavalyi év után milyen trend alakul ki a jövő héten a New York-i értéktőzsdén.
Tőzsdezárás: ünnepi hangulatban lefelé
Szerdán a nyitva tartó nyugat-európai részvénypiacok hatodik napja is veszteséggel végeztek. A forgalom csekély volt a szerdai, rövidített üzletmenetben, és mindenesetre a kockázatoktól szabadulni igyekvő befektetők voltak többségben az év végi pozíciórendezés közepette.
London: szintén emelkedéssel zárt a tőzsde
Jóllehet kedden, idei utolsó előtti kereskedési napján a londoni tőzsde FTSE-100 indexe 1,7 százalékos emelkedéssel 4392,68 ponton zárt, az idei évben minden korábbinál rosszabb esztendejét készül befejezni, hiszen év eleji értékéhez képest több mint harmadával csökkent mostanig a Footsie értéke. A FTSE-100 indexet 1984. óta számolják.