A versenysport húzóágazat: ez ad példát, motivációs erőt a gyerekek számára a sportemberré váláshoz, hiányában az egész sportélet elveszíti lendületét. Továbbá erősíti a nemzeti identitásérzést, ami az egyes emberek önbecsüléséhez is hozzájárul. Ráadásul a sport eljutott a széles tömegekhez. Magyarországon is százezrek folytatnak testedzést, versenyeznek, mozognak, így a versenysport bázisa ránézésre szélesedőben van. A valós folyamatok azonban mintha rácáfolnának a látszatokra.
Pekingben véget ért Magyarország sportnagyhatalmi álma. Önámítás, hogy sportoló nemzet vagyunk, mert Nyugat-Európában a lakosság 30-40 százaléka sportol rendszeresen, nálunk csak 7-9 százaléka (a 6 és 18 év közöttiek 6 százaléka) – írja Sárközy Tamás, a sport iránti rajongásáról közismert jogászprofesszor meglehetősen fanyar cikkében, amelyet a Mozgó Világ című folyóirat idei második számában publikált. Ráadásul a sportágazat a GDP-nek csak 0,7-1,0 százalékát állítja elő, míg az EU tagországaiban 1,5-2,5 százalék a részesedése Kovács Tamás, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatójának egy nemrégiben tartott előadása szerint. Aligha lehet e megállapításokat másképpen értelmezni, mint hogy a magyar sport leszakadóban van az élvonaltól.
Kultikus hely, a Puskás Ferenc Stadion. Csak sodródik a sport © mernok.hu |
Sárközy professzor az okokat kutatva kifejti, hogy a rendszerváltás során a humán területeken hiányzott a stratégia, így a tudomány, a kultúra, a művészet, az oktatás, az egészségügy és a sport is csak sodródik az átalakulás folyamatában. A sportvezetők nem vették észre, hogy a privatizáció kihúzza alóluk az anyagi alapokat, mert az állami vállalatokba mesterségesen beépített sportfeladatokat az új, profitorientált tulajdonosok aligha hajlandók átvállalni. A sportszövetségeknek és a sportegyesületeknek az üzleti, sportpiaci működés, a szponzoráció vagy a merchandising teljesen ismeretlen volt. Sok sportszervezet a mai napig képtelen modern marketingmunkára: a sportszponzorációt összetévesztik a mecenatúrával, s az üzleti élet szereplőivel is úgy tárgyalnak, mint a puha költségvetésű állammal.
Elvi szinten is nyilvánvaló – vélekedik Sárközy –, hogy az autonóm civil szervezeteket (sportszövetségeket, sportegyesületeket) az állam többé nem tarthatja el. Ezeknek ugyanis egy polgári államban maguknak kell gondoskodniuk a létfenntartásról. Költségeik fedezetéhez csak kiegészítő jelleggel járulhat hozzá az állami támogatás. Mivel pedig egyre több sportszervezet jön létre, mind több az éhes száj. Ennek ellenére még mindig sok olyan sportszövetség és egyesület van, amely túlnyomórészt állami támogatásból tartja fenn magát, ahelyett, hogy saját lábára állt vagy megszűnt volna.
A szövetségek és a sült galamb (Oldaltörés)
„Azt tapasztaljuk, hogy a szövetségeknél van egyfajta passzivitás, nem járnak utána a forrásoknak, mert azt hiszik, hogy az állami és önkormányzati költségvetéstől könnyebb lesz pénzhez jutni” – erősíti meg az előzőeket Nagy Zsigmond, a MOB nemzetközi és jogi igazgatója, aki annyival is súlyosabbnak látja a helyzetet, hogy az utóbbi 15-20 évben a magyar sport erőteljes kontraszelekción ment keresztül. Az ágazat ugyanis annyira alulfinanszírozott, hogy nem az elvárható lelkesedéssel jönnek ide dolgozni a versenyképes vezetők, szakemberek, mert nem fizetik meg őket. Akik viszont funkcióban vannak, nem feltétlenül tudják megoldani az erősödő versenyben felmerülő feladatokat. A rátermett vezetők javát pedig kizárólag a sport iránti elkötelezettség tartja itt, hiszen máshol szebb karrier és nagyobb megbecsülés várhatna rájuk. Egy ilyen közegben nehéz hatékonyan dolgozni.
Összehasonlításként: a nagy nemzetközi ligák vagy klubok sikere nemcsak abban rejlik, hogy jó játékosokkal dolgoznak, hanem annak az apparátusnak a minőségében is, amely az adott sportvállalkozást, szervezetet működteti – mutat rá az igazgató. A magyar sportszervezetek keveset tanulnak a vállalkozásoktól. Még a pénzfelhajtásban is elmaradnak tőlük, a profitorientált társaságok sok pályázati pénzre tesznek szert, a sportszervezeteknél ennek viszont nyomát sem látni, miközben a működési költségük átlagosan a duplája a nyugat-európai szintnek. Továbbá amíg külföldön a sportszervezetek működési költségei költségvetésük alig 5 százalékát teszik ki, addig itthon ez az arány 20 százaléknál is magasabb.
Nagy bukás. A pénzkunyerálás az elsődleges © AP |
Ide kapcslódik Sárközy megálllapítása, miszerint az állami finanszírozás felépítése – azaz a támogatások rendszere – mit sem változott, bázisalapú és nyáriolimpia-centrikus maradt. Pedig az államnak ahhoz fűződne érdeke, hogy konkrét sportprogramokat, az élő sportot, továbbá a gyermek-, ifjúsági és diáksportot, illetve az utánpótlás-nevelést támogassa, és ne sportszervezeteket. Emellett figyelembe kellene vennie népegészségügyi szempontokat is, aminek a testkultúra fontos része. Ám keserűen állapítja meg, hogy a sportszakma tartalmi kérdései egyre hátrébb szorulnak, s az államtól, az önkormányzattól való pénzkunyerálás az elsődleges.
A helyzet fonákságát jól mutatja, hogy miközben a pénzhiányra való panaszkodás szüntelen, a pekingi sportolói és edzői jutalmak szintje (összesen durván 2 milliárd forint) a sport éves költségvetési támogatásának körülbelül egyhatoda. A jutalmazás összege elérte a felkészülés összköltségét, a paralimpiai mozgalom a négyéves felkészülési ciklus során most összesen a felét kapta annak, amit jutalmazásul kiosztottak nekik. Egy olimpiai negyedik helyezett elismerése a Kossuth-díj duplája – írja Sárközy Tamás.
Honnan származhatnak a források? (Oldaltörés)
A pénz azonban valóban nagyon lényeges a versenysport számára. Egy holland sporttudósok által készített kutatás 20 éves időtávon kimutatta, hogy egyenes arány van az elköltött pénzek és az eredmények között. Bár rövidtávon nem minden a pénz, de a szükséges források nélkül a versenysport elsatnyul – hallottuk Nagy Zsigmondtól. Ez pedig azt jelenti, hogy a magas színvonalú versenysport megőrzésére nincsen más út, mint a szükséges mennyiségű pénz előteremtése. A felkészülési programokat végig kell csinálni, versenyeket kell rendezni, s nem utolsó sorban a kluboknál is garantálni kell a magas szintű munkát, különben még a pekinginél is kijózanítóbb végkifejlet vár ránk.
A nemzetközi gyakorlatban a sportüzlet bevételeinek legnagyobb tételei a médiajogok és más immateriális javak értékesítéséhez kötődnek. Csakhogy a tradicionálisan eredményes „magyar” sportágak az érdeklődés perifériáján vannak. A pekingi olimpián mért nézettségi sorrendben első az atlétika, ezt követik a vizes sportok (úszás, műugrás, vízilabda együtt), a nekünk fontos vívás például a kilencedik, az öttusa pedig utolsó előtti. Az úgynevezett látványsportokban (ahol a nagy pénzeket elköltik) pedig kevés a nemzetközi szinten is értékes árunk: kevés a magasan jegyzett sportolónk vagy csapatunk, nincsenek nemzetközi sztárjaink és kevés jelentős versenyt szervezünk.
A BVSC uszodája. A támogatást egy hét alatt elfűtik © budguide.eu |
A szabadidő eltöltésének struktúrája, s ezzel a sportra fordított kiadások relatív nagysága is megváltozott – vélekedik Sárközy Tamás. Míg pár évtizede a gyerekek széles körének szinte a sport volt a szabadidő értelmes eltöltésének egyetlen lehetősége, mára az egyik opcióvá vált a sok közül. Ráadásul a televíziós közvetítésekkel könnyedén elérhetők a sportlátványosságok, így a hazai sporteseményekre kevesen járnak ki, mert a színvonalkülönbség miatt inkább csak beszélnek róla, semmint fizetnének érte. Emellett az érdeklődés eltolódott korábban keveseket megmozgató sportok irányába a tenisztől a lovagláson és golfon át a vitorlázásig, de népszerűek lettek a télisportok, az extrém sportok vagy az autó-motorsportok is. Miközben golfpálya, vitorláskikötő, teniszpálya, motorverseny-pálya épül, focipályák szinte egyáltalán nem. A tradicionális versenysportok létesítményei pedig néhány kivételtől eltekintve pusztulóban vannak.
A helyzet ma már tragikus. Ráadásul a meglévő sportpályák, csarnokok, uszodák fenntartása is egyre nehezebb. Jól mutatja a helyzetet, amit a BVSC ügyvezető elnöke, Szentpáli Gábor egy sajtónyilatkozatában elmondott. Eszerint a klub uszodájának tíznapi gázszámlája – a leghidegebb télben – durván hatmillió forint volt. Ehhez képest az egy teljes évre – a Sportegyesületek Országos Szövetségén keresztül – folyósított állami támogatás 3,4 millió forint, ami a létesítmények fenntartását is tartalmazó költségvetésüknek mindössze egy százalékát jelenti.
Mi kellene a MOB szerint? (Oldaltörés)
Kovács Tamás, a MOB sportigazgatója, a Magyar Olimpiai Bizottságnak készített elemzésében ezt írja: „Jelenleg a versenysport még nem tud a túlságosan gyenge üzleti világra támaszkodni, a magánvállalkozások még nem erősödtek meg kellően, a lakosság egy részének elszegényedése sokakat elfordított a sporttól, ezért még hosszabb ideig… félig állami, félig privát támogatásokból kell élnie a versenysportnak.”
Az igazgató szerint a mindenkori kormányok nem merték kimondani, hogy a sikeres olimpiai szereplés nemzeti érdek, ezért kiemelten kell támogatni a hosszú távon tervezhetően sikeres sportágakat, amelyek több évtized alatt teremtették meg a magyar sport ma is meglévő tekintélyét. Szerinte a magyar versenysport állami finanszírozásához ki kellene mondani a következőket:
1. A Sporttörvénybe bele kell foglalni, hogy az egészséges életmód és a versenysport támogatása nemzeti érdek, kiemelt állami feladat.
2. Drasztikusan csökkenteni kell az állam által támogatott sportágak körét, a versenysportban a nemzetközi eredményesség és elterjedtség alapján.
3. Kiemelt állami feladat az utánpótlás-nevelés, a sportlétesítmények fejlesztése, a sportegészségügy és a doppingfeladatok, az egyesületek támogatása.
4. Közalkalmazotti edzői státuszokat kell létrehozni.
5. Ki kell dolgozni és támogatni kell az iskolai és egyetemi sportkoncepciót, emelni kell az iskolai testnevelésórák számát.
A MOB közgyűlése. Az egycsatornás rendszerben hisznek © MOB |
A legnagyobb probléma Kovács szerint, hogy a versenysport állami finanszírozása rendkívül szétaprózott, számos áttételen, hatalmas bürokrácián keresztül jut el a felhasználási helyekre. A szakminisztériumon kívül öt köztestület vesz részt benne.
Ezért azt javasolja, hogy a magyar sport irányításával, finanszírozásával, koordinálásával tagsági átfedések nélkül a MOB-ot és az NSSZ-t (Nemzeti Sportszövetség) kellene megbízni. Az állami támogatásokat e két köztestület osztaná szét. Így átlátható, egycsatornás finanszírozás jönne létre, ami lehetővé tenné a viták és ellentétek megszüntetését.
Hogyan látják a szponzorok? (Oldaltörés)
A versenysport forrásainak egy másik nagy szelete a szponzoroktól befolyó pénz. A gazdasági világválság negatív hatásai egyértelműek e területen. A bevételeik csökkenése miatt a cégek mérsékelni kénytelenek kiadásaikat is. S az első lefaragások gyakorta a marketingbüdzsé megkurtításával kezdődnek. Ez pedig azoknak a tételeknek a törlését eredményezi, amelyek nem támogatják közvetlenül az értékesítést. A sportszponzoráció sok vezető szerint ezek közé tartozik, így valóságos menekülési hullám indult meg a sportból.
A Vodafone Magyarország azonban bizonyos mértékig szembe megy ezzel a trenddel, hiszen a cég nemrégiben kötötte meg eddigi legnagyobb szponzorációs szerződését, amely egyben a Magyar Vízilabda Szövetség életében is minden idők legjelentősebb ilyen jellegű megállapodása. Az összeg tetemes, százmilliós nagyságrendű.
„A kevesebből kell többet kihoznunk, azaz muszáj fókuszálnunk a szponzorációt, hiszen az ilyen célra fordítható forrásaink alaposan megcsappantak. Azért döntöttünk a póló mellett, egyetértésben a globális vezetéssel, mert a magyar vízilabda népszerűsége nyilvánvaló, s képes pozitív értékeket közvetíteni. Egy brit gyökerű cégnek a londoni olimpiára való felkészülés időszakában az olimpiai sportágak fontosabbak lettek. Ez is segített” – mondta el Beck György, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója, aki egyben a vízilabda szövetség társelnöke is.
|
Sokféle nehézséggel kell szembenézniük a sportszövetségeknek és kluboknak a válság idején. Beck György, a Magyar Vízilabda Szövetség társelnöke néhányat közülük csokorba szedett. A forint árfolyama nehéz helyzetet teremt azoknál a kluboknál, ahol sok külföldi játékost kell euróban fizetni. Ez a vízilabdában nem jellemző, de az a veszély fennáll, hogy azok a sportolók, akik képesek jól eladni magukat, anyagi biztonságuk kedvéért külföldön próbálnak klubot találni. Ennél is nagyobb veszély lehet, hogy a könnyebb ellenállást követve a sportszervezetek némelyikénél az utánpótlásból vesznek ki pénzeket, ami hatalmas károkat okozhat. A vízilabda szövetség ebből a szempontból példamutatóan viselkedik, hiszen válogatott szinten az utánpótlásra idén több jut, mint a felnőtt csapatokra. Ha a mostani körülmények között és a jelenlegi edzői garnitúrával folytatható a munka, akkor a vízilabda kitermeli a maga tehetségeit. Ám ha a klubok a mostani körülmények miatt elhanyagolnák ezt a területet, az alapokat létrehozó szellemi tőke válhatna semmivé. Ezért erre nagyon figyelni kell. Nem lehet kizárni, hogy lesznek egyesületek, amelyeknek anyagi nehézségekkel kell majd megküzdeniük, s ezeket a szövetség nem hagyhatja magára. |
A cég szponzorációs partnernek kifejezetten szövetségi szinten keresett csapatsportágat. Így a sportág minden részét támogathatják: a gyermekek bevezetését a vízilabdába, az utánpótlás nevelését és a különböző korosztályokba tartozó válogatottakat, köztük a felnőtt női és férfi válogatottat.
„A Vodafone-nál globálisan döntenek a szponzorációkról, de van bizonyos helyi szabadság is, így a globális Forma-1 és Bajnokok Ligája szponzoráció mellé került a hazai vízilabda. Nem minden ország kapja meg ezt a lehetőséget, de itt jók az üzleti eredmények, s így hagyják, hogy mi magunk döntsünk” – hallottuk Beck Györgytől.
A távközlési óriás számára a sportszponzoráció világméretekben és Magyarországon is a brandépítés fontos eszköze. Ezen a piacon ugyanis a versenytársak nagyon hasonló szolgáltatásokkal versengenek, így ha sikerül a márkához a széles fogyasztóközönség számára pozitív érzületet kötni, az üzletileg nagyon erős támogatást jelent. A legismertebbek között érthetően éppen azok a vállalatok vannak, amelyek eddig széles körben támogatták az olyan tevékenységeket, rendezvényeket, amelyre sokan figyeltek. Ezeknek azonban – mivel idén kevesebbre futja – most el kell gondolkozniuk, hogy vajon minden sportban, minden kulturális eseményen, minden jótékonysági akcióban részt kell-e venniük, illetve, ha ezt nem tehetik meg, akkor mire fognak fókuszálni. A válság a szponzorációs viszonyokat alaposan átalakítja.
Beck György szerint ez a magyar sport egészének nagy érvágást jelent, különösen, hogy ilyenkor az állami apanázs is apadóban van. A sportszervezeteknek és szponzoraiknak hamarosan újra kell tárgyalniuk a szerződéseket, hogy mit és miből kellene finanszírozni, s hogy a korábbi tervek megvalósíthatók-e. A sport is kényszerűen összébb kell, hogy húzza magát.
Nagyon hasonlóan látja a helyzetet Erényi Balázs, a Shell Hungary Zrt. igazgatóságának elnöke, egyben a Shell regionális (Magyarországért, Bulgáriáért, Csehországért és Szlovákiáért felelős) kiskereskedelmi üzletág-igazgatója. „A Shell kezdetben helyi kezdeményezéseket finanszírozott, aztán elmozdult a regionális, és legutóbb a globális szponzoráció irányába. Az érvényes stratégia szerint olyan sportágakat támogat, amelyek kapcsolódnak az alaptevékenységéhez, sőt, amelyek segítséget jelentenek a termékfejlesztésben is. Másfelől nem kapcsolódik bele olyan sportágak támogatásába, amelyek nincsenek kapcsolatban az üzletünkkel. Ebből mi más következhetne: a Shell a motorsportokat támogatja. Kiemelkedik a szponzorált csapatok közül a Ferrari Forma-1-es istállója és a Ducati MotoGP csapata” – mondja az igazgató.
Szerinte amíg a kapcsolat intenzív és gyümölcsöző mindkét félnek, addig fenntartható. Kizárólag marketingelőnyökért nem mennek bele szponzorációba. Azok a megkeresések, amelyek például a helyi labdajáték-szövetségektől érkeznek, egy olyan standardizált és globalizált vállalatnál, mint a Shell, már nem kezelhetők. Továbbá el kell választani a sport szponzorálását és a vállalat társadalom iránti felelősségét kifejező CSR (Corporate Social Responsibility) tevékenységét: a sportszponzorációt nem felelősségvállalás kérdésének tartják, hanem üzletnek.
Meixner Zoltán