szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A 2009. júliusi árfolyam- és alapkamatszint mellett a jövő év második felében már a 3 százalékos célnál alacsonyabb infláció várható – áll a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb negyedéves inflációs előrejelzésében. A jegybank szerint az idei 6,7 százalékos visszaesés után még jövőre sem várható fellendülés.

Az MNB legfrissebb inflációs előrejelzése szerint az idén 4,5 százalékos, jövőre pedig éves átlagban 4,1 százalékos infláció várható. A 3 százaléknál magasabb értékek hátterében a 2009. júliusi áfaemelés áll. A jegybank számításai szerint egyelőre az árakban a vártnál kisebb mértékben jelent meg az adóemelés hatása.

Bár a következő hónapokban még további inflációemelkedésre számítanak az MNB elemzői, ennek mértéke elmarad a korábban feltételezettől. A fogyasztóiár-index a jövő év második felétől tartósan a cél alá kerülhet, és 2011-re 2,1 százalék lehet. Az alacsony inflációs környezet az elemzők szerint segíteni fogja a magyar gazdaság kiszámítható növekedési pályára állását.

A gazdasági növekedéssel kapcsolatban a jegybank elemzése arra hívja fel a figyelmet, hogy a nemzetközi pénzügyi válság nyomán megváltozott külső finanszírozási környezet a jelentősen eladósodott állam és lakosság nagyarányú alkalmazkodását kényszeríti ki és emiatt elhúzódó recesszióra kell számítani.

Az idei 6,7 százalékos visszaesés után még jövőre sem várható fellendülés. Az európai növekedési kilátások kedvezőbbre fordulásával párhuzamosan azonban 2011-ben már 3,4 százalékos gazdasági növekedés valószínű.

A közelgő bérmegállapodás kapcsán a jegybank fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy az alacsony inflációs környezet kialakulása lehetővé, az elhúzódó recesszió pedig szükségessé teszi, hogy a visszafogott mértékű béremelésben egyezzenek meg az érdekelt felek. Egy ilyen bérmegállapodás hozzájárulhat a munkahelyek megtartásához és a magyar vállalatok versenyképességének növeléséhez.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Gazdaság

MNB: tovább emelkedett a hitelintézetek szabad likviditása

Tovább emelkedett a jegybanknál elhelyezett egynapos betétek állománya júliusban, csakúgy, mint a három hónapja bővülő kéthetes MNB-kötvények átlagállománya, a központi kormányzat betéteinek átlagos állománya pedig az előző két hónaphoz hasonlóan csökkent – közölte a Magyar Nemzeti Bank statisztikai mérlegét az előzetes adatok alapján.

MTI Gazdaság

MNB: emelkedett a tőzsdei részvények állománya

Két éve először emelkedett a belföldiek és külföldiek által birtokolt részvényállomány 2009 második negyedévében. A kedvező fordulat hátterében nagyrészt átértékelődési hatás áll - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

MTI Gazdaság

MNB: zárolni kell a tartalékokat, különben nem lesz meg az idei hiánycél

Akkor tartható a 2009-re tervezett, GDP arányosan 3,9 százalékos eredményszemléletű államháztartási hiány, ha a kormány zárolja a GDP 0,3 százalékát kitevő, 78 milliárd forint összegű stabilitási tartalék nagyobb részét, ha ez nem valósul meg, akkor a hiány 4,1 százalék lesz - hangzott el szerdán a Magyar Nemzeti Bank (MNB) új inflációs jelentésének szakértői ismertetésén.

MTI Gazdaság

MNB: a GDP 76,9 százaléka a bruttó államadósság

A pénzügyi számlák előzetes adatai szerint az államháztartás nettó finanszírozási igénye a 2009 második negyedévével záruló egy évben a GDP 4,7 százalékát (1224 milliárd forintot) tett ki, míg az államháztartás bruttó, konszolidált, névértéken számított adóssága a GDP 76,9 százaléka (19 967 milliárd forint) volt 2009 második negyedévének végén - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).