A szóban forgó törvény az "egyes törvényeknek a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elnökének rendelkezés-alkotási hatásköréhez kapcsolódó módosításáról" címet viseli. A jogszabály a hitelintézeti, a tőkepiaci, a biztosítási, a viszontbiztosítási és a befektetési vállalkozási törvényt módosította úgy, hogy az e területeken tevékenykedőkre vonatkozó rendelkezést adhatott volna ki a PSZÁF elnöke. Sőt, a hitelbírálat szabályainak előírásával a magánszemélyekre is kiterjedt volna a rendelkezés hatálya.

A köztársasági elnök nem hagyta jóvá a törvényt, hanem az Alkotmánybírósághoz fordult. Azzal érvelt, hogy Magyarországon csak az Alkotmányban felsoroltak jogosultak jogszabályt kibocsátani. Miután az Alkotmányban a PSZÁF elnöke nem szerepel kibocsátóként, így nem is alkothat jogszabályt. Az Alkotmánybíróság egyetértett a köztársasági elnökkel, de a határozat megemlíti, hogy a kormány a szóban forgó törvény javaslatának benyújtásakor egy másik törvényjavaslatot is az Országgyűlés elé terjesztett. Ebben − az Alkotmányt módosítva − megteremtette volna a PSZÁF-elnök jogalkotási lehetőségét. Ez a javaslat azonban nem kapott kétharmados többséget, így a másik törvényjavaslat eleve az Alkotmányba ütközve került végszavazásra, és kihirdetésre a köztársasági elnök elé.