Az olajkereskedelem eléggé megérzi az észak-afrikai és közel-keleti zavargásokat, különösen a líbiai polgárháborút: az északi-tengeri brent jegyzése jelenleg 112 dollár felett van hordónként. A magas olajár szinte minden más nyersanyag árában is érezteti hatását, mert ezek kitermelésekor vagy előállításakor az energiaszükséglet fedezésében az olaj mindig szerepet játszik. Az olajpiaci változások különösen erős hatást gyakorolnak a fémek és több mezőgazdasági termék árának alakulására.

A globális agrárpiacot azonban más tényezők is befolyásolják. A rossz időjárás miatt Kínában és Pakisztánban kisebb lesz a gyapottermés, míg Oroszországban és Kanadában a búzatermelés visszaesése, az Egyesült Államokban a szója és a kukorica termésátlagainak csökkenése emeli az árakat. Tavaly a gyapot ára háromszorosára nőtt, mert ilyen rossz termelési időszak emberemlékezet óta nem volt.

Ráadásul a gyorsan növekvő gazdaságok különösen Ázsiában egyre nagyobb étvággyal habzsolják a fogyasztási cikkeket, ami végül is az említett alapanyagok iránti kereslet növekedését eredményezi. Ha pedig az alapanyagárak emelkednek, akkor megjelenik az inflációtól való félelem, amihez hozzájárulnak a már említett konfliktusok és az olyan események is, mint legutóbb a Japánt megrázó természeti katasztrófa következtében fellépő piaci zavarok.

MNB

A fogyasztói magatartás eléggé kiszámítható. Hiszen az árak emelkedéséhez negatívan viszonyulnak, a csökkenéséhez pedig pozitívan, de a fogyasztó fejében a veszteség mindig nagyobbnak tűnik, mint a nyereség. Áremelkedéskor a gyártók gyakran arra kényszerülnek, hogy áttervezzék termékeiket, s megpróbáljanak olcsóbb alapanyagokat használni. Ez azonban nem mindig megy, s ha nem akarnak maguk is árat emelni, kénytelenek elfogadni, hogy alacsonyabb marginnal dolgozzanak. Mivel a válság már egyébként is lenyomta sok fogyasztáscikk-gyártónál és kereskedelmi láncnál az árréseket, az alapanyagárak emelkedése az utolsó dolog, amit most kívánnak maguknak. Mivel az igen árérzékennyé vált vásárlókra nehezen háríthatják át a növekvő költségeiket, megpróbálnak minden tartalékot kiaknázni a termelési és működési rendszerükben. Csökkentik a foglalkoztatottak létszámát, csökkentik a fizetéseket, mérséklik a felesleges gyártási műveleteket, optimalizálják a szállítást, minimalizálják az anyagveszteségeket, jobban figyelnek a selejtes termelés kiküszöbölésére. De ezek a költségcsökkentő módszerek csak ideig-óráig tartóztathatják fel az áremelkedést. A trendet nem változtathatják meg.

Néhány iparágban határidős ügyletekkel igyekeznek mérsékelni az árváltozás kockázatait. A légitársaságok például az hajtóanyagárakkal játszanak a tőzsdén, felvállalva annak kockázatát, hogy rosszul becsülik meg a piaci mozgásokat, s magasabb áron kötnek határidős ügyletet, mint ami valóra válik, amiből jelentős veszteségük származhat.

Marketingszakértők szerint a vállalatok számára kritikus kérdés, hogy miképpen kommunikálják az áremeléseket. A vállalkozások könnyebben elfogadják az áremelkedést, ha közben világos számukra, hogy a költségeik miért növekednek, azaz ha megértik, hogy a partnereik miért kényszerültek ilyen lépésre. A fogyasztóknál pedig jól ismert az a jelenség, hogy hajlamosak hozzászokni a magasabb új árhoz, s a vállalatokon nincs nyomás az árcsökkentésre akkor sem, amikor a költségeik már csökkenőben vannak.

MNB, KSH

Azok a cégek azonban, amelyek túlságosan agresszíven emelik az áraikat, ráfizethetnek, mert sok fogyasztó ilyenkor átvált az olcsóbb termékekre. Például az áruházak sajátmárkás diszkont termékeit fogják megvenni. Ráadásul itt is belép a hozzászokási effektus, és sokan akkor sem térnek vissza a drágább termékhez, ha már megengedhetnék maguknak. Emiatt sok cég áremelési stratégiákat dolgoz ki, amellyel elkerülhető a vásárlók haragja. Jó megoldásnak tűnik, hogy nem emelik fel egyszerre minden termék árát, hanem csak bizonyosakét, amelyet meghatározott vásárlói csoportok keresnek. Emellett különbséget lehet tenni az egyes régiók között is. Nyilvánvaló ugyanis, hogy vannak módosabb vásárlók, akik a magasabb árú termékeket is gondolkodás nélkül megveszik. Ezért persze elvárják, hogy ellátási hiány esetén nekik megmaradjanak a működő vásárlási csatornáik. Ezt úgy is fogalmazhatnánk, hogy a magasabb árhoz szolgáltatások is tartoznak.

De vajon mindennek van-e köze az inflációhoz? A magasabb alapanyagárak elvileg nem befolyásolják lényegesen az inflációt, mert az anyagköltség csak viszonylag kis részét teszi ki az összes költségnek, így az árakra gyakorolt nyomásuk is csekély. Ezzel szemben az emelkedő bérek hatása sokkal erőteljesebb. Ám amíg bőséges a munkaerő-kínálat (és 10 százalék körüli munkanélküliség esetén miért ne lenne az), addig ez nem következhet be.

A vásárlók körében azonban az inflációs várakozások jelentősen megnőttek. Ennek elsősorban az az oka, hogy az energia- és üzemanyagárak is egyre feljebb emelkedtek, amelyek megjelentek a szállítási költségekben, majd részben emiatt néhány napi fogyasztási cikk emelkedő árában is, ami nap nap után erősíti bennük az áremelkedés érzetét. (Például a benzin ára most 389 forint literenként, a gázolajé meg 368. A pékek pedig az energia- és szállítási költségek emelkedésére hivatkozva már korábban jelezték, hogy drágulni fog a kenyér. A nagy áruházláncoknak pedig – éppen a kis sütödék védelmében – megtiltották, hogy bekerülési ár alatt áruljanak tömegeket elcsábítani képes olcsó kenyeret.) Az áremelkedésre előbb-utóbb reagálni fognak a fogyasztók, akik nem az árakat akarják lejjebb szorítani, hanem magasabb béreket kívánnak elérni, s valamilyen eredményt bizonyosan ki fognak kényszeríteni. Ettől persze (mint arról feljebb már szó esett) még nem fog kialakulni az inflációs spirál, de a pénzhígulás érzete tartósan fennmaradhat.

MNB

Azt azonban nem lehet állítani, hogy a nyersanyagárak, különösen az energiahordozók ára egyáltalán ne lehetne hatással az inflációra. Amerikai kutatók kiszámították, hogy mi történne 125 dolláros illetve 150 dolláros hordónkénti olajárnál. Arra jutottak, hogy az előbbinél a gazdaság még növekedne, az utóbbinál viszont recesszióba süllyedne és megemelkedne a munkanélküliség. Mivel pedig a feltörekvő országok, különösen Kína és Brazília egyre növekvő nyersanyag, és különösen olajkeresletet támaszt, semmi nem utal arra, hogy az árak csökkenhetnének.

És akkor még nem is beszéltünk a mesterségesen gerjesztett inflációs hatásokról, például a nem szokványos kormányzati intézkedések extraadóiról, amelyek tovább emelik a bankok, az áruházláncok és energiaipari cégek költségeit. No persze ezeknek az intézkedéseknek semmi közük a világpiaci áremelkedéshez. A korábbi évek mértéktelen fogyasztásához annál inkább.