szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszternek nem lenne kifogása az állandó euróövezeti mentőmechanizmus, az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) a tervezettnél korábban való bevezetésével szemben - nyilatkozta a politikus a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank éves rendes közgyűlésén tartott sajtótájékoztatón.

Az érvényben lévő menetrend szerint az ESM a jelenlegi euróövezeti mentőcsomagok motorjának számító Európai Pénzügyi Stabilitási Eszközt (EFSF) 2013 júliusában váltaná fel. A két intézmény közötti különbség az, hogy az állandó mechanizmus kész jogi keretet ad az euróövezeti tagállamokban esetleg bekövetkező államcsődök esetére. Schäuble a sajtótájékoztatón kijelentette: az ESM mint állandó intézmény jobb az átmeneti EFSF-nél.

A pénzügyminiszter egy korábbi, a Wirtschaftswoche üzleti hetilapnak adott nyilatkozatban kijelentette: valódi veszélye van annak, hogy az euróövezet szétesik, amennyiben nem sikerül megmenteni Görögországot. Ebben az esetben az EU "óriási mértékben veszítene a belé vetett politikai bizalomból" - tette hozzá.

Schäuble az interjúban elmondta: bizonyos, hogy Görögországnak inkább egy évtizedre, mintsem néhány évre van szüksége versenyképességének teljes helyreállításához.

A politikus szerint a mentőintézkedések sikere elsősorban a görög népen és annak állóképességén múlik. "Nem lehet elkerülni a szükséges kiigazításokat" - mondta a pénzügyminiszter.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Gazdaság

Görögország módosítja idei deficitcélját

A vártnál nagyobb gazdasági recesszió miatt Görögország az idén deficitcélja felülvizsgálatára kényszerül - közölte pénteken sajtókonferencián Evangélosz Venizelosz görög pénzügyminiszter.

MTI Gazdaság

Rekordot döntött a görög kockázati felár

Soha nem mért magasságokba emelkedett a görög államadósság-törlesztési kockázat biztosítási tranzakcióinak árazása a csütörtöki londoni kereskedésben, tükrözve a görög szuverén adósságtörlesztési kilátásokkal kapcsolatos, ismét erősödő piaci félelmeket.

MTI Gazdaság

Görögországnak októberben kifújnak a készletei

A görög kormánynak nagyjából október közepéig van elegendő pénze ahhoz, hogy kifizesse kötelezettségeit, egyebek mellett az állami alkalmazottak bérét, és a nyugdíjakat – mondta egy televíziós interjúban a görög pénzügyminiszter-helyettes.

MTI Gazdaság

Szlovákia csak garanciákkal segít a görögöknek

Ivan Miklos szlovák pénzügyminiszter úgy véli: nyugtalanságra adna okot, ha Görögország anélkül kapna újabb segélyt, hogy megfelelő kötelezettséget vállalna, és garanciákat adna közkiadásai egészségessé tételére.

MTI Gazdaság

Csúcson a görög munkanélküliség

Tovább nőtt a munkanélküliség Görögországban a második negyedévben: 16,3 százalékra, és ezzel a legnagyobb volt tizenhárom év óta – derül ki a statisztikai hivatal csütörtökön közzétett adataiból.