Az első részvény a Budapesti Értéktőzsdén 1990 júniusában az IBUSZ papírja volt, amelyet a külföldiek 23-szorosan jegyeztek le. A 4900 forintos kibocsátási ár a tőzsde harmadik napjára 12 500-ra emelkedett, később azonban csökkenő forgalom mellett folyamatosan vesztett értékéből. A gyér forgalom és a bizalom hiánya miatt a privatizációs kibocsátások nem voltak túl sikeresek egészen 1996-ig.

Érdemi fordulat a Bokros-csomag után következett be, mikor 17 hónap alatt megötszöröződött a BUX értéke. Addigra bevezették – többek között – a Richtert, az Egist, a Molt és az OTP-t. 1997 közepére e négy részvény a kibocsátási ár ötszörösén forgott.

Ebben az időszakban nehéz volt bukni a részvényvásárláson, sokan nem csak az első milliójukat keresték meg. Nagy üzletet jelentett a kárpótlási jegyes részvénycsere: a befektetők töredék áron jutottak a kárpótlási jegyekhez, amelyeket a kamattal növelt értéken számítottak be. Első ránézésre a földjüket elvesztett kárpótoltak a részvénybuli kárvallottjainak tűnhetnek, de valójában ők is a tőzsdei árfolyam fölötti értéket kaptak a papírokért, így ők sem érezték magukat kisemmizve.

Két héten belül a duplája

"Jegyezd és tartsd! – ez lett egy szűk spekulánsréteg mantrája" – mondja Korányi G. Tamás, a Napi Gazdaság főszerkesztője, az ország egyik legnagyobb kisbefektetője, a Privatizáció a tőzsdén keresztül című könyv szerzője. A legnagyobb bulik a kárpótlási jegyes részvénycserék voltak, igazán nagyot az keresett, aki ezt nagyüzemben vitte. A kárpótlási jegyekhez úgy lehetett hozzájutni, hogy a tulajdonos adott egy lemondó nyilatkozatot, valamint egy meghatalmazást, hogy a nevében részvényt lehessen jegyezni. A komolyabb nepperek több száz ember „nevében jártak el”: nyomott áron felvásárolták a határozatos kárpótlási jegyeket, és ezekkel jegyeztek részvényeket. Egyetemistákat toboroztak néhány ezer forintért, akik meghatalmazásokat kaptak az eredeti kárpótoltaktól a jegyzésre. Ilyen mennyiségben nyilván nem lehetett beszerezni a megfelelő nyilatkozatokat, így tömeges okirat-hamisítás kísérte ezeket az akciókat – mondta Korányi.

Kárpótlási jegy: csereszabatos

Túry Gergely

Az sem volt ritka látvány, hogy egy brókercég bezárt hatkor, de még éjfélkor is égett a villany, és körmölték a meghatalmazásokat. A jegyeket a címletérték 60 százalékán (vagy olcsóbban) vásárolták, de a beszámítás már a kamatokkal növelt névértéken történt, azaz egy 1000 forint címletértékű jegyért 600 forintot fizettek, viszont 1742 forinton számították be a részvényvásárlásnál (lásd erről Hogyan működött a kárpótlási jegy? című keretes írásunkat). Ha a bevezetés után rögtön pénzzé tették a részvényeket, az sok esetben dupla pénzt jelentett néhány héten belül. Egy fiatal csapat például a Rába-jegyzést lovagolta meg, a haszonból kisvállalkozást gründoltak, amiből később nagyvállalkozás lett, és ma a BÉT egyik jól működő vállalkozása. A tápláléklánc csúcsragadozói pedig a nepperektől vették meg a részvényeket, kihagyva a kárpótoltak és egyetemisták győzködését, a brókercég előtti éjszakázást és az okirat-hamisítást.

"Később átírattam a saját nevemre"

„Nekem 20-30 emberem volt egy-egy jegyzésen, s mivel ez még áttekinthető mennyiség, mindegyiket rendesen lepapíroztuk – meséli a 42 éves Gábor, aki egy jól működő cég első embere. – Azt nyilván tudtuk, hogy a kárpótlási jegyek eladóinak, azaz a tényleges kárpótoltaknak fogalmuk sem volt, mi történik, örültek, hogy fizetünk a papírokért, könnyű volt megszerezni. Kezdetben egy ember 4-5 meghatalmazással játszhatott, később szigorítottak a rendelkezésen, és már csak 2 meghatalmazást fogadtak el személyenként.

Mivel én is egyetemista voltam abban az időben, gyerekjáték volt embereket toborozni, kezdetben 2000 később 5000 forintért. A 90-es években kevesen látták át, mi zajlik az értéktőzsdén, főként amikor még a részvényeket kárpótlási jeggyel vásároltuk, aminek volt névértéke, címletértéke, árfolyamértéke, lehetett határozatos vagy sima, szóval kellően bonyolult volt ahhoz, hogy egy átlagember átlássa a helyzetet. Megkaptuk a meghatalmazást, a lemondó nyilatkozatot, lejegyeztük a részvényeket, majd két héttel később átírattam a saját nevemre."

Richter Gedeon-részvény

Túry Gergely

"Később fokozódott az érdeklődés a részvényekre, az Egisnél még elég volt aznap hajnali négyre odamenni, de a Richter-jegyzés például hétfői napon volt, és már vasárnap elfoglaltuk a belvárosi helyszínt a brókercég előtt, miután akkor egy nap után lezárták a jegyzést. Aki bejutott, jegyezhetett, aki nem, így járt. Itt már nem fogadtak be kárpótlási jegyeket, az egyetemistákra azért volt szükség, mert kártyaleosztásos allokáció érvényesült, azaz az igényelt mennyiségtől függetlenül, egyenlően osztották el a részvénymennyiséget. Kivonultunk 20-30 emberrel, ami kellő tömeget jelentett az átlagembernek, hogy értse, valójában nálunk dől el, ki jut részvényhez. Névsort vezettünk, és 4-6 óránként névsorolvasást tartottunk. Aki nem volt ott, kihúztuk. A névsorban természetesen az első 30 az én emberem volt" – mondta Gábor.

"A listázás nem volt egyszerű: mindig voltak elégedetlenek, akik közölték, hogy vasárnap este kiköltöznek, de előbb nem. Velük meg kellett értetni, hogy ez így nem fog menni. Például olvastuk a listát hatkor, majd megállapodtunk, hogy a következő létszámellenőrzés éjfélkor lesz. Mivel nálunk mindenki egyetemista volt, tulajdonképpen jó bulinak fogták fel, és maradtak végig, de volt olyan nyugdíjas, aki visszajött éjfélkor a kempingszékével. A biztonsági őrökkel is remek kapcsolatot alakítottunk ki: díjazták, hogy nem verjük szét a környéket. Egyik ismerősömnél hasonló helyzetben viszont megjelent 6 markos legény, hogy akkor szeretnék a listát átvenni. Nem esett ő sem különösebben kétségbe, tudta, hogy negyedórája van, hogy legalább 8 testesebb figurát összeszedjen és erőt demonstráljanak" – emlékezett vissza Gábor az első nagy bizniszeire.