szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 210,28 pontos, 1,19 százalékos emelkedéssel, 17 845,24 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 11,7 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen alakult az előző napi záráshoz képest.

A nap főszereplője a Richter volt, amely 6,4 milliárd forinttal átlagos forgalmának nagyjából tízszeresét produkálta csütörtökön. A gyógyszerpapír november 30-án kikerül a MSCI Emerging Markets (feltörekvő piaci) indexből – emlékeztetett Gabler Gergely, az Equilor üzletkötője.

Ennek nyomán az ETF alapoknak kötelező eladniuk a Richtert - mondta a szakértő. A Mol és az OTP a kedvező nemzetközi hangulat nyomán tudott erősödni, míg a Magyar Telekom piacán több nagyobb eladó húzta le az árfolyamot.

Králik István, a KBC vezető üzletkötője is a Richter szereplését emelte ki. A szakértő péntek után korrekcióra, vagyis emelkedésre számít a Richter piacán, de szerinte nem várható gyors "felpattanás" az árfolyamban.

A Mol 445 forinttal, 2,58 százalékkal 17 680 forintra erősödött, 2,0 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 55 forinttal, 1,42 százalékkal 3933 forintra nőtt, forgalmuk 2,5 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,01 százalékkal 393 forintra csökkent, forgalma 360,2 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 145 forinttal, 0,41 százalékkal 35 625 forintra emelkedett, a részvények forgalma 6,4 milliárd forintot ért el.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 274,5 millió forintos forgalom mellett 180 forinttal, 1,06 százalékkal 16 800 forintra esett.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1006,24 ponton zárt csütörtökön, ez 4,21 pontos, 0,42 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!