szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Csaknem 300 ezren várhatják, hogy április 30-ig megkapják a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bevallási ajánlatát.

Az adóhatóság közleménye szerint több mint 337 ezren bízták a NAV-ra bevallásuk elkészítését. A munkáltatói és kifizetői adatszolgáltatások valamint az érvényes nyilatkozatok alapján végül csaknem 300 ezren feleltek meg a jogszabályban előírt feltételeknek. Hétezren – akik rendelkeznek ügyfélkapuval – elektronikusan, a többiek pedig tértivevényes levélben kapják majd meg április 30-ig a 1253E jelű egyszerűsített bevallást.

A bevallás kézhezvétele után mindenkinek össze kell majd hasonlítania a bevalláson szereplő adatokat az igazolásain szereplő adatokkal. Aki nem talál eltérést, annak további teendője nincs, mert a korábbi évekkel ellentétben már vissza sem kell küldeni ilyenkor a bevallást a NAV-nak.

Ha valaki eltérést vagy üres sorokat talál, akkor a bevallás adatait javíthatja, illetve ki kell egészítenie, és május 21-ig vissza kell küldenie. A számításokat nem kell újra elvégezni, ezt megteszi a NAV, és ennek eredményéről június 20-ig értesíti az adózót.

Aki elfogadja a NAV ajánlatát, annak az adót május 21-ig kell befizetnie, ha pedig visszajár neki adó, azt a május 21-ét követő 30 napon belül utalja ki az adóhatóság. Akinek a NAV bevallási ajánlatát ki kell egészítenie, vagy javítania kell, annak az adót a javításról szóló levél kézhezvételétől számított 30 napon belül kell befizetnie, ha adó jár vissza neki, akkor azt a javítás utáni értesítés kézhezvételétől számított 30 napon belül kapja meg.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!