szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A kormánynak vissza kell szereznie a partnereink bizalmát Angela Merkeltől kezdve a balmazújvárosi kisvállalkozóig – mondta Chikán Attila egy budapesti rendezvényen. A közgazdász szerint külföldön nem értik, mi folyik Magyarországon, és figyelmeztetett: fel kellene hagyni az EU és a bankok ellen folytatott szabadságharccal.

Az elmúlt évtizedben a lehetőségeink alatt és a környező országokhoz képest rosszabbul teljestettünk. A hibás ebben nem csak az Orbán-kormány, a tendencia már a kormányváltás és a válság előtt jelen volt – mondta Chikán Attila a Gazdasági és Tudomány Társaságok Szövetsége csütörtöki rendezvényén Budapesten. A közgazdász szerint a kilátásaink csak radikális változtatásokkal lennének javíthatók.

Nem csoda, hogy mélyponton a bizalmunk

Fülöp Máté

Egy ország helyzetére általában átfogóan rámutatnak a nemzetközi versenyképességi rangsorok. Az egyik legrangosabb, a svájci székhelyű World Economic Forum legutóbbi, 2012-es rangsora szerint 144 ország között Magyarország a 61. helyre került. Ugyanebben a rangsorban a kétezres évek elején még a 29. helyen álltunk, amellyel a környező országok között az első voltunk, a 2012-es helyünkkel viszont nem csak az utolsó helyre kerültünk, hanem leszakadtunk a versenytársainktól – mondta a közgazdász.  

A magyar GDP éves növekedése is mutatja a versenyképességünk romlását: a GDP-növekedésünk a volt szocialista országokhoz képest a legrosszabb képet mutatja az elmúlt évtizedben: már a válság előtt lassabb volt a növekedésünk, és mélyebbre zuhant a gazdaságunk, mint a többi országé. Chikán Attila az elmúlt hetekben megjelent pozitív előzetes GDP-adatról úgy vélekedett, az csak annyit jelent, hogy kevésbé csökkentünk, mint az elmúlt időszakban. A tavalyi bázis viszont nagyon alacsony, hiszen 2012-ben visszaesett a gazdaság.  

A lakosság fogyasztása is folyamatosan csökkent az elmúlt években és a beruházások is rendkívül alacsonyak. Ha ezek nem nőnek, nem lehetséges növekedés – mondta a közgazdász. Az aktivitásban és munkanélküliségben lényeges változás szintén nem történt az elmúlt években, és nem elegendő a növekedés beindulásához – tette hozzá. Chikán Attila szerint ezeket az adatokat látva nem csoda, ha a lakossági bizalmi index folyamatosan mélyponton van.

Mit lehetne tenni?

Chikán Attila szerint a bizonytalan feltételek miatt a lakosság és a vállalkozások sem fogyasztani, sem beruházni nem fognak. A kívánatos gazdaságpolitikának a stabilitás megteremtésével kellene kezdődnie, a makrogazdasági mutatók komplex kezelése mellett. A közgazdász hangsúlyozta: nem csak a kiemelt mutatókat kell javítani egymástól függetlenül (például csak az inflációt, vagy csak a deficitet). És szerinte az sem világos, hogy miért kell hangsúlyt helyezni a túlzottdeficit-eljárásból való kikerülésre azon az áron, hogy újabb adóemelésekkel elnyomjuk a növekedést – mondta.  

Chikán szerint a kívánatos gazdaságpolitika második fontos lépése: a kormánynak vissza kell szereznie a partnereinek a bizalmát Angela Merkeltől kezdve a balmazújvárosi kisvállalkozóig. „Külföldön nem értik, mi folyik Magyarországon, és tartózkodnak attól, hogy ide pénzt hozzanak” – mondta, és úgy vélekedett, nem kellene szabadságharcot folytatni az EU-val szemben. Abban pedig biztosak lehetünk, ha személyesen becsméreljük az európai vezetőket, akkor nem számíthatunk tőlük jóindulatra sem.

A kiszámítható és vállalkozásbarát üzleti környezet megteremtése lenne a harmadik lépése egy jó gazdaságpolitikának (a pályázati feltételektől kezdve minden bürokratikus kötelezettségen át az adózási és a foglalkoztatási feltételekig). A következő elem pedig a gazdaság finanszírozási feltételeinek javítása lenne: nem csak az EU, hanem  a bankok ellen sem kellene szabadságharcot folytatni – mondta Chikán Attila, és hangsúlyozta, meg kell egyeznie a kormánynak a bankokkal és a nemzetközi pénzintézetekkel. A közgazdász figyelmeztetett: a jelenlegi nemzetközi pénzbőség egyszer véget ér.

A következő lényeges pont az EU-támogatások felhasználásának hatékonyságnövelése lehetne: átlátható feltételeket kellene kialakítani, bürokráciacsökkentésre lenne szükség, és gazdaságfejlesztési célra kellene felhasználni az EU-pénzeket. További fontos lépés lenne, hogy a tartós és megalapozott növekedés érdekében az export erősödjön. Chikán szerint a vállalatok és a vállalkozások nem kapják meg azt az intézményi támogatást, amely segítené a külpiacra kerülésüket.

Chikán szerint az utolsó fontos elem a termelékenység növelése lenne. A magyar termelékenység fele a nyugat-európai országokénak, de nem azért mert rosszabbul vagy kevesebbet dolgoznánk, hanem azért, mert a rendszerben annyi a hatékonyságrontó tényező, hogy mire összeadódnak az egyéni teljesítmények, fele akkora eredmény jön ki, mint a nyugati országokban.

Ebben az egyik kulcselem a gazdaság szereplői közötti bizalom helyreállítása lenne. A termelékenység növelését a gazdasági szervezetek együttműködési feltételeinek javításával, innovációra ösztönzéssel, képzéssel, kutatási potenciál növelésével érhetnénk el. Chikán Attila szerint emellett a kis- és közepes vállalkozások feltételeinek javítása is nagyon fontos lenne, hiszen a foglalkoztatottak háromnegyede ezekben a cégekben van.  

* * * Támogatott hitel vállalkozások számára

A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!