A jelenlegi kormány szerint az atomerőmű bővítésére (valójában új blokkok megépítésére) egy 2009-es országgyűlési határozat ad felhatalmazást. Ezt még Gyurcsány Ferenc kormányzásának utolsó napjaiban terjesztették be, és a kormányválság kellős közepén fogadták el, ráadásul korábban példátlan egyetértéssel: 330 képviselő nyomta meg az igen gombot, mindössze 6-an szavaztak ellene, és 10-en tartózkodtak. A határozat lényegében egyetlen mondatból áll: az Országgyűlés "előzetes, elvi hozzájárulást ad (...) a paksi atomerőmű telephelyén új blokk(ok) létesítését előkészítő tevékenység megkezdéséhez".

Az azóta kiindulási pontként hivatkozott OGY-határozattal azonban több probléma is akad. Erről is beszélt a közelmúltban, egy konferencián Perger András, az Energiaklub atomenergia-specialistája. "Ha megnézzük, hogy jutottunk ide, akkor azt látjuk, hogy a folyamat legitimációja, annak kezdete is megkérdőjelezhető. A 2009-es országgyűlési határozat szövegezése számos kérdést vetett fel. A határozat ugyanis nem felelt meg az Atomtörvény vonatkozó paragrafusának, hiszen az egyértelműen a bővítéshez, és nem 'előkészítő tevékenységhez' írta elő a parlamenti hozzájárulás megkérését. Ezen felül számos kérdést nyitva hagyott.

Azt a kérdést, hogy az Országgyűlésnek kell-e a végleges szót kimondania az új reaktorok ügyében, az Atomtörvény utólag, 2011-ben végrehajtott módosításával zárták le. Ezzel a nem túlságosan jogállami lépéssel igazították a helyzetet a 2009-ben elfogadott határozathoz. Továbbá a határozat több fontos körülményt nem determinált, mint hogy kinek, meddig, hány reaktorra szólna a hozzájárulás: így a határozat gyakorlatilag biankó csekknek tekinthető. Azt sem lehet tudni, hogy a kérdésben ki, mikor, milyen formában, mit dönthet el, milyen szerepe van a folyamatban az MVM-nek vagy a kormánynak" – monda Perger András.

Gyurcsány, a kaméleon

A kiindulási pontra visszautalva azonban meg kell jegyezni: Gyurcsány Ferenc nem volt mindig atompárti. 2006 februárjában, Pakson például még azt mondta: bár időnként felvetődik az ötlet, egyelőre egyáltalán nincs napirenden az új blokkok építése, és ha fel is merülne a kérdés, arról népszavazáson kellene dönteni. Ebben a kérdésben viszont – úgy tűnik – a Magyar Villamos Művek (MVM) lobbiereje, illetve a szocialista pártban is érdekérvényesítésre képes körök kerekedtek felül. Ennek köszönhető, hogy az MVM – Veres János pénzügyminiszter engedélyével – már 2007 nyarán elindította az úgynevezett Teller-projektet, amelynek keretében az új erőmű megvalósításának lehetőségeit kezdték vizsgálni.

Ez a szocialista–MVM-es nyomulás okolható azért is, hogy egyes, akkor kormánypárti képviselők 2008 tavaszán egyszerűen átírták a parlamentben a kormány által beterjesztett energiapolitikai koncepciót. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) eredetileg csak azt írta bele atomenergia-ügyben a szövegbe, hogy meg kell kezdeni a 2030-as években "esetlegesen szükségessé váló, a jelenlegieket kiváltó új atomerőművi kapacitások" előkészítését, ám Podolák György, Józsa István, Magda Sándor, Szanyi Tibor, Tóbiás József, Kárpáti Tibor, Orosz Sándor és Mesterházy Attila képviselők módosító indítványa szimplán kihúzta ezt az óvatoskodó megfogalmazást. Az indoklás szerint ezzel is "bátrabb lépések megtételére ösztönözve a kormányt".

"Hatalmas nagy háború volt" – mondta 2009-ben az Origónak Podolák György korábbi képviselő, az MSZP-frakció gazdasági munkacsoportjának vezetője (az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke). Részletekbe nem volt hajlandó belemenni, de az kiderült az általa elmondottakból, hogy a földgáz és az atomenergia versenyzett, ők pedig – állítólag a szakemberek véleményét képviselve – amellett érveltek, hogy nincs más alternatíva, mint új nukleáris erőművet építeni. Végül szerinte "a miniszterelnöknek is rá kellett ébrednie, hogy nincs más lehetőség".

Válságkezelésnek jó lesz?

Ilyen előzmények után Gyurcsány 2009. február 16-án a parlamentben jelentette be, hogy új atomerőművet szeretnének. "Szeretném tájékoztatni a parlamentet, hogy a kormánynak az a szándéka, hogy arra kérje az Országgyűlést, hogy még az idei év első félévében hozzon döntést arról, hogy a Paksi Atomerőmű kapacitását egy átfogó fejlesztéssel megkétszerezzük" – mondta utolsó miniszterelnöki beszédeinek egyikében, amelyben az atomerőmű-bővítést lényegében besorolta a válságkezelő intézkedések közé, holott az ötlet jóval régebben megszületett.

A nagy többséggel megszavazott országgyűlési határozat ugyanakkor nem azt mondta ki, hogy meg kell építeni az új blokkokat, hanem csak egy "előzetes, elvi hozzájárulás" volt az előkészítés megkezdéséhez. Erre jött létre az úgynevezett Lévai-projekt, amelynek feladata az atomerőmű-építés körüli összes nyitott kérdés megválaszolása lett volna – a finanszírozástól a nukleáris hulladék elhelyezéséig.

Előkészítés-mutyi? Eddig 13 milliárdba került

Mint azt korábban egy alkalommal már összegeztük: az európai viszonyok között egy új atomerőmű-blokk építése a tervezést követően is még 7–10 évig eltart. Akik a bővítésben hittek, úgy kalkuláltak, hogy a körülményeket elég 2020-2022-re tisztába tenni, és utána még bőven belefér az építkezés. Ez köszön vissza a 2010-es kormányváltásig minden, Pakssal kapcsolatos országgyűlési dokumentumban. Ennek megfelelően kezdte el az MVM is a projekt előkészítését – már 2007-ben. A cég színfalak mögötti munkájáról azonban érdemi információk nem kerültek ki. Arról például, hogy ki-kinek, mikor, miről ír, készít tanulmányt, semmit nem lehetne tudni. Ez addig tartott, míg az Energiaklub és az atlatszo.hu perre ment néhány kulcsfontosságú MVM-dokumentum nyilvánosságra hozataláért.

Az erőmű-bővítési munkálatokat megalapozó Lévai-, majd az erre ráépülő Teller-projektre közel 13 milliárd forintot költöttek el az állami cégnél, ezek egy részéről pedig már az mondható, hogy szakmailag értéktelen lufik. Egy 40 milliós kifizetés ügyében nyomozás is indult. Az Energiaklubnál évek óta újra meg újra megismétlik: a legnagyobb probléma az ügyben a szakmai diskurzus teljes hiánya. (Érdemes legalább egy pillantást vetni az itt lévő, linkekkel teletűzdelt táblázatra, amelyből egyértelmű, hogy az MVM és a Paksi Atomerőmű amíg lehet, a legelemibb információt is visszatartják a témában.)

Orbán: in da house

Tavaly ilyenkor azt írtuk, hogy Orbán atomhívő lett, és más már nem is érdekli. Írásunkban a többi között levezettük, miként vált 2012 első félévében "egylövetűvé" az energetikai kormányzás, és hogyan zajlott a második félévtől a folyamatos előkészítő munka az MVM-ben, illetve az egyre sűrűbben ülésező orosz-magyar vegyesbizottsági üléseken. 2013 februárjában egy bennfentes elárulta: volt magyar koncepció, de Moszkvában garanciákat, adókedvezmények és vállalásokat kértek számon, amit az MVM szakemberei nem tudtak megválaszolni, megígérni.

2012 júliusában a miniszterelnök vezetésével létrehozták a Nukleáris Energia Kormánybizottságot (NEK), amibe a nemzetgazdasági minisztert, az Országos Atomenergia Hivatal (OAH), az MVM, a Paksi Atomerőmű és a Magyar Energia Hivatal (MEH) vezetőjét hívták meg, stratégiai kérdések megoldására. A NEK egyértelművé tette: az MVM-től a kormányzat elvette az ügyet, és az egész kérdés a főként szakmai síkról leginkább politikaira került át. A súlyponteltolást egy ideig az MVM-ben azzal próbálták elütni, hogy mindezzel Orbán csak a politikai akadályelhárítást végzi el (például a tenderkiírás előkészítésében nagy hangsúlyt kapott a dél-koreai, francia, orosz diplomáciai ügyek ez irányú kezelése), és a szakmai előkészítés aztán úgyis rájuk marad, de ez – mint most már látható – egészen más végeredményt produkált.

Orbán keddi lépését lehet úgy is látni, hogy igyekezett azt túlszárnyalni, amivel 2006-ban Gyurcsány Ferenc is megpróbálkozott: ügyesebben tárgyalni Putyinnal. Gyurcsány esetében ennek a Déli Áramlatról szóló államközi egyezmény lett a vége (amit az EU felül szeretne vizsgáltatni, mivel az alapvető uniós energetikai tézisekkel ütközik). Ennek sok tekintetben – a kockázatokat is beleértve – is többszöröse lehet az új (orosz építésű, technológiájú, finanszírozású) atomerőmű. A magát most egyértelműen oroszbarátként újrapozícionáló Orbán szerződéskötésének magyarázása ennek megfelelően szinte azonnal meg is kezdődött.

Valóságtorzító állítások nagyító alatt

Lázár János kedden azt állította: a Moszkvába vitt szerződések tervezetét előzetesen megmutatták az Európai Bizottság energetikai biztosának, ahol rábólintott a konstrukcióra, így arra is, hogy Magyarország nem ír ki tendert. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár úgy fogalmazott: az EU az ügyben "nem emelt vétót". A válasz szerdán meg is érkezett Brüsszelből, tartalma pedig ellentétes az államtitkár által elmondottakkal. Az Európai Bizottság illetékese azt állítja, szó sincs arról, hogy bármire is rábólintottak volna, és uniós vizsgálat várhat a Putyin–Orbán-egyezségre.

A Miniszterelnökséget vezető államtitkár szerint a magyar-orosz megállapodás nem üzleti jellegű. El lehet ugyan tekinteni holmi megtérülési mutatóktól, de az oroszok tízmilliárd eurós hitelét biztosan kamatostul vissza kell fizetni, illetve az önrészt is elő kell teremteni. A kölcsönt két módon lehet törleszteni: annak költségét beépítik az áram árába (vagyis a hitelt az áram előállításának tényleges költségén felül fizetik ki az áramfogyasztók), illetve azt államadósságként törleszti a költségvetés (tehát: végső soron az adófizetők). A második forgatókönyv ugyanakkor máris problémás, mivel az EU tavaly októberben kategorikusan amellett foglalt állást, hogy az unióban a tagállamok nem támogathatják a nukleáris termelést (nem úgy, mint a megújulót), sőt az is problémát jelent, ha nem a fogyasztókkal fizettetik ki az egész cechet, akkor ugyanis az tiltott állami támogatásnak minősülne.

"Minden kalkuláció azt mutatja, hogy ez a legversenyképesebb energia" – hangsúlyozta többször is sajtótájékoztatóján Lázár János. Ez azonban nem igaz. Sőt, amikor a kormány energetikai stratégiája elkészült, az ahhoz a gazdasági háttérszámításokat végző Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK) éppen azt mutatta ki, hogy egy paksi új atomerőmű építése kerülne Magyarország számára a legtöbbe. Erről a központ vezetője, Kaderják Péter akkor a hvg.hu-nak adott interjújában is beszélt.

Az államtitkár azt állította: a lényeg az, hogy az új atomerőmű olcsó árammal látja el a magyar gazdaságot. Lázár kijelentése azért furcsa, mert a villamos energia egy – bizonyos technikai korlátok közt – szabadon adható-vehető termék, egy Magyarországon működő ipari fogyasztó például elvileg Spanyolországból is megveheti a szükséges energiát (mivel az uniós hálózatok össze vannak kötve, és az árakat alapvetően az áramtőzsdék határozzák meg). Az elvileg persze lehetséges, hogy Paks II. termeljen a legolcsóbban (és így az MVM versenyelőnybe kerül, sőt az Audi és Mercedes, de még a Dunaferr is az állami cégtől veszi majd az áramot), de ez egyáltalán nem valószínű.

Miközben ma nem lehet azt megmondani, hogy 10-20 év múlva mennyi lesz a "normális" áramár, az biztos: ma Paks csak és kizárólag azért tud 11-12 forintért egységnyi áramot termelni, mert az erőmű egykori beruházása már rég nullára íródott, így a reaktorokba csak az üzemanyagot és a munkaerőt mint járulékos költséget kell "betölteni". Az új erőmű akkor juthat el ebbe a stádiumba, ha a 10-12 milliárd eurós beruházási költsége (plusz hitelkamat) megtérült. Ez előzetes számítások szerint 2023 után legkorábban 21 évvel később bekövetkező állapot.

"Növelni kell az erőmű jelenlegi teljesítményét, különben importálnunk kell az áramot" – magyarázta a politikus. Az import áram magyarországi jelenléte egyszerűen annak a következménye, hogy az EU által megkövetelt piacnyitás eredményeként kiderült: az áramkereskedőknek sok esetben külföldről olcsóbb beszereznie az energiát, mint a magyar termelőktől. Az ipari fogyasztók is az olcsóbb áramot keresik a piacon, és mindez nem okoz különösebb gondot mindaddig, amíg az európai piacon rendelkezésre áll a kellő mennyiségű, versenyképes árú energia. (Lényegében emiatt állt le az ország legmodernebb gázturbinás erőműve is Gönyün – a gáz ára miatt az általa előállított áram árban nem versenyképes a zömmel Szlovákián és Románián keresztül behozott importárammal szemben.)

Lázár állítja: 20 évig az oroszok gondoskodnak a radioaktív hulladék elszállításáról és kezeléséről, és ez a megállapodás aztán meg is hosszabbítható. Ha ez így igaz, akkor a kormány a korábbiakhoz képest komoly előrelépést tett – a nukleáris hulladék kérdése ugyanis az első atomerőművek üzembe helyezése óta, több mint 60 éve megoldatlan kérdés. A már kiégett paksi fűtőelemeket 1998-ig visszaszállították ugyan Oroszországba (ahol újra feldolgozták azokat, és a reaktivált anyag Oroszországban is maradt), de 15 éve az orosz parlament megtiltotta ezt a gyakorlatot. Azóta a paksi ideiglenes tárolóban gyűlnek ezek az anyagok.

Többletterhek márpedig lesznek

A paksi atomerőmű-építéssel kapcsolatos számítások során rendszerint "elfelejtődik", hogy az új reaktorokat érintő költségeken túl számos egyéb beruházást is el kell majd végezni Pakson, illetve a hazai villamosenergia-rendszeren annak érdekében, hogy az új nukleáris erőmű működni kezdhessen. A kedd óta jól ismert beruházási összegeken (vagyis a legfeljebb 10 milliárd eurós orosz hitelen és a 20 százaléknyi magyar "önrészen") túl a "kerítésen kívüli" költségek minden szakértői vélemény szerint csak forint-százmilliárdokban kifejezhető többlet beruházási igényt jelentenek. A REKK által legutóbb végzett efféle kalkulációban az átviteli infrastruktúra fejlesztésére és egyéb tételekre 5-600 milliárd forintot saccoltak. Az is igaz azonban, hogy e téren egyetlen konkrét tételről jelent meg alapos költségszámítás: egy hazai szivattyús energiatárolós vízierőműről (szet). A Magyarország energetikai térképére felrajzolt újabb erőmű – mely főként az éjszakai időszakban termelhető olcsó paksi áram tárolhatóságának volna a megoldása –  5-600 MW kapacitást tart indokoltnak. Egy ilyen szet beruházási költsége – attól függően, hogy azt a Duna-kanyarba vagy a Zempléni-hegység térségébe építenék – 390-550 millió euróba kerülhetne.

Tervek: lopott ötletből

A Lázár János által kedden "magyarra fordított" Putyin–Orbán-megegyezéssel kapcsolatban be kell látni: nemcsak az a meglepő, hogy abban az államtitkár tovább pörgeti a racionalitással szemben az "olcsó atomerőművi áram", és a "nagyobb energetikai függetlenség" mantráját, hanem az is, hogy a megvalósítandó ötlet még csak nem is új, ráadásul a kormánynak nem is a sajátja.

Az, hogy a beruházási összeg egy részét mi tennénk le az asztalra, és a gigantikus beruházás (és pláne a hitel) nem látszódik az államháztartási hiányban, mert azt (legalább névleg, de állami garanciával háta mögött) az MVM venné fel, legutóbb 2008-ban bukkant fel. A szocialista kormányzás idején az MVM élén álló Mártha Imre állt elő azzal, hogy az új atomerőmű megépítése akkor tehető realitássá, ha a villamos művek 8-10 évig felhalmozhatja a profitját (vagy annak jelentős részét), és az így összegyűlő 500-600 milliárd forintból a cég már képes lehet belekezdeni egy ekkora bizniszbe.

A kormányváltást követően ezt az irányt vitte tovább Baji Csaba (akit a Paksi Atomerőmű éléről neveztek ki 2010-ben az MVM első emberévé), aki úgy gondolta, hogy az MVM-et egyre növekvő nyereségességi pályára kell állítani, és így az majd kitermeli a szükséges belépési összeget. Ezek az elképzelések azonban rendre azzal kaptak az életben maradásukhoz túl mély sebet, hogy a kormány konzekvensen kiszivattyúzta a cég nyereségét. Bajnaiék 2009-ben egyszerűen befizettették az MVM-mel a költségvetésbe a profit felét, Orbánék pedig 2010 óta nemcsak kivették osztalékként a nyereség jelentős részét, hanem az MVM-et minden szembe jövő projektbe be is lerángatták. Vitte a pénzt a megbukott negyedik mobilszolgáltató megalapítása, a Bakonyi Erőmű kényszerű megvásárlása, az ajkai alumíniumgyárnak nyújtott hitel, és (ha titkossá nyilvánították is a részleteket) leginkább: a cég nyakába akasztották az E.On-tól 870 millió euróért visszavásárolt földgázüzletágat, annak minden hitelével és rendszerüzemeltetési kötelezettségével egyetemben.

Azt, hogy már most is több évre előre kiköltekezett MVM milyen állami garanciával kaphatná meg az oroszok 10 milliárd eurós hitelét, és hogy miként tudná a villamos művek a 600-750 milliárd forintot a következő években összespórolni, nem tudható. Egy nappal a Putyin–Orbán-megállapodást követően ezzel kapcsolatban csak annyi bizonyos, hogy az LMP közérdekű adatigényléssel él a paksi bővítési megállapodás nyilvánosságra hozataláért, és ezért készek perre is menni. Ez a helyzet az adatokkal sokadszorra válik ismerőssé.

*

Akinek további információkra, néző-, és olvasási pontokra van szüksége: a molos szakemberek által jegyzett Gululó Hordó Blog közgazdasági magyarázatát itt, az Energiaklubnak a paksi paktummal kapcsolatban létrehozott közösségi oldalát pedig itt lehet kattintani.