Tatabánya, Székesfehérvár vagy Győr környékén működő cégeknél járva az elmúlt időszakban többször is azt az egyöntetű véleményt hallottuk, hogy ott bizony már régóta nem könnyű megfelelő munkaerőt találni. A Dunántúl ipari üzemeibe sokszor már lasszóval kell fogni a munkásokat, legalábbis azokat, akiket a cégvezetők oda mernek állítani a szalag mellé. A képzett, diplomás szakemberekből is szinte mindenhol hiány mutatkozik, a cégek folyamatosan panaszkodnak, elsősorban a pályázók alacsony tudásszintjére, gyakorlati készségeinek hiányára, de a létszámproblémákra is.

A kurrens szakmákban előfordul, hogy a fiatal szakemberek már a diplomaszerzés utáni nap külföldi munkalehetőségek után néznek, aki pedig itthon egy jobb nevű cégnél eltölt pár évet, a megszerzett gyakorlati tapasztalattal még könnyebben talál munkát tőlünk nyugatra. Az elvándorlás elsődleges oka az itthoni és nyugat-európai fizetések közötti szakadék, ami szinte minden képzettségi szinten óriási problémát okoz. (Sokan nemcsak a jobb életvitel, magasabb bér és több munkalehetőség reményében mennek el, hanem a közállapotok, a közbeszéd is sok emigránsnál nyomós ok.) A takarítóktól kezdve az orvosokig szinte mindenki minőségi ugrásra számíthat, ha kivándorol, utóbbiak persze sokkal nagyobbra, mint a kétkezi munkások. Ez a diagnózis évek óta ismert, a számok azonban azt mutatják, hogy Magyarország képtelen érdemben tenni a folyamat ellen.

Kétkezi és szellemi munkás, mind megy külföldre

AFP / Adrian Dennis

Évente egy kisebb városnyi ember szedi a sátorfáját

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adatai szerint tavaly 31 ezer 500 magyar kötött útilaput a talpára, a különböző állami nyilvántartások szerint ennyien távoztak úgy, hogy legalább egy évig tartósan kint is maradtak. A tényleges kivándorlás ráadásul ennél jóval nagyobb lehet, mert a belső uniós határok megszűnése óta nem kell a tagállamokba irányuló munkavállalást olyan módon lepapírozni, amelyből azok pontosan visszakövethetőek lennének.

A fogadó országok rendre nagyobb számokat közölnek az ott dolgozó magyarokról, mint az a KSH vagy a hazai hivatalok adataiból kalkulálható lenne. London már évek óta a második legnépesebb magyar városnak számít, az Egyesült Királyságban körülbelül 350 ezerre teszik a magyar munkavállalók számát, de Németországba és Ausztriába is nagyobb városnyi lakosság költözött már ki. Ausztriába hagyományosan sok magyar megy dolgozni, az utóbbi években a számuk nőtt, 2012-ben 6 ezerrel, 2013-ban pedig már 8400 fővel gyarapodott a kinti kolónia létszáma. A német szövetségi statisztikai hivatal szerint tavaly 21 ezer 198 fővel nőtt az ottani magyarok száma (közel 60 ezren mentek ki, de sokan jöttek vissza is), akik így már 156 ezer 800-an vannak, márpedig valószínű, hogy az Egyesült Királyságba ennél is többen mentek ki dolgozni, vagyis a KSH-adatok erősen nyomottnak tűnnek.

Hatszor többen mennek, mint 2009-ben

Az igazán drámai azonban nem is a számok abszolút értéke, hanem az éves trend iránya, hiszen a most kikerült KSH-adat 50 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban volt, és több mint hatszorosa a 2009-es értéknek. Ez egyébként nem áll teljesen összhangban azzal, amit a külföldre magyar munkásokat szervező cégek érzékelnek, hiszen szerintük a roham az elmúlt évben már csendesedni kezdett.

Tavaly októberben a KSH egy nemzetközi projekt keretében először végzett részletesebb kutatást a témában, amely árnyalta az összképet. Egyrészt kiderült, hogy a régióból messze nem Magyarország adja a legtöbb nyugatra vándorlót, hiszen Bulgáriából, Romániából a népesség arányait tekintve is jóval többen vágnak neki az útnak, mint tőlünk. Sőt Ausztriából is többen mennek külföldre dolgozni, mint Magyarországról, csakhogy vélhetően más megfontolásból, és nagyobb hazatérési hajlandósággal. A kutatás adatai szerint a 350 ezres kivándorlási létszámot a magyar adat valamikor 2013 elején léphette át.

Londonba kivándorló magyarok

Stiller Ákos

Ha ön fiatal és jól képzett, akkor valószínűleg már nem Magyarországon van

Az elvándorlás várható strukturális és gazdasági hatásai szintén régóta jól ismertek, és meglehetősen aggasztóak. A Magyarországot elhagyók 77 százaléka 20–39 év közötti fiatal, míg ugyanez a korosztály az itthon élőknél csak 38 százalékot képvisel. A kiüresedő generáció bevételi problémákhoz vezethet, az államnak kevesebb adó- és járulékbevétele keletkezik, a belső fogyasztás szempontjából nagyon fontos, aktív keresőréteg jelentős része szinte kiesik a rendszerből. A kivándorlók által az ittmaradottaknak hazautalt összeg ezt a hatást valamelyest tompíthatja, és mivel a kivándorlás nem áll le, a hazaküldött összeg is szépen emelkedik.

A 2009 után kivándorlók 28 százalékának volt felsőfokú képesítése, míg az itthon élőknél ez az arány mindössze 18 százalék, vagyis az agyelszívás egyértelmű. A kint élőknek jellemzően csak körülbelül 15 százaléka tudja megnevezni azt az időpontot, amikor haza szeretne jönni, legalább fele bizonytalan abban, hogy hazatér-e valaha, és életkortól függően 10-20 százalék biztos benne, hogy nem akar hazatérni. Minél fiatalabb a külföldön lévő magyar, annál bizonytalanabb a sorsában, ez egyúttal azt is jelenti, hogy kisebb mértékben biztos a kintmaradásban, ám a 30-50 év közöttiek jelentős részéről szinte bizonyosan le kell mondania Magyarországnak. A kieső állami bevételek természetesen kedvezőtlen hatással vannak az egyébként is recsegő-ropogó nyugdíjrendszerre, a szakértők már most kongatják a vészharangot, szerintük 2030 után a nyugdíjasok helyzete jelentősen romolhat.

A kivándorlás után mi lesz az itthon maradók nyugdíjával?

AFP / Wolfgang Kunz

Az orvosok és egészségügyi dolgozók elvándorlása évek óta slágertéma, és olykor egymásnak ellentmondó adatok érkeznek arról, hogy a külföldre távozók száma éppen emelkedik vagy csökken. Az elmúlt pár évben minden esztendőben körülbelül 2-3 ezer dolgozó hagyhatta ott a szektort, ezen belül az orvosok száma változó volt, de éves szinten elérhette az ezer főt is.

Mindeközben itthon: a bevándorlókkal riogat az állam

Az adatok fényében meglehetősen visszás, hogy a kormányzati kommunikáció az utóbbi időben a Magyarországra való bevándorlást helyezte a középpontba. Egészen pontosan a megélhetési bevándorlást, azt a képzetet sulykolva, hogy az itthon maradottakra a hozzánk nem politikai okokból érkező jelentős számú bevándorló helyezne gazdasági nyomást. A Fidesz–KDNP fel is kérte a kormányt, hogy indítson nemzeti konzultációt az ügyben, amelyben azt kérdezik a lakosságtól, hogy az illegális bevándorlókat vegyék őrizetbe addig, amíg nem dől el, jogosultak-e menekültstátusra. Az is kérdés lesz, támogatják-e az emberek, hogy az illegális bevándorlókat haladéktalanul vissza kelljen toloncolni – ami természetesen azért furcsa, hiszen sokszor nem tudni, hogy honnan jöttek.

A megélhetési bevándorlás témájának fontosságát a Fidesz egyébként azzal indokolja, hogy két év alatt 20-szorosára nőtt Magyarországon a menekültkérelmet beadók száma. Ezek azonban a kivándorló magyarokhoz képest eltörpülnek, 2012-ben mintegy 2500-an, 2014-ben pedig 42 ezren voltak. Ráadásul a megélhetési bevándorlóknak nevezett emberek általában az unióba való belépésre használják a magyar határt, és céljuk döntően ugyanaz, mint a jobb megélhetés reményében útnak eredő magyaroknak, vagyis a fejlett Nyugat-Európa.