Belügyminiszterként még azért kampányolt Theresa May, hogy Nagy-Britannia maradjon benn az Európai Unióban – tárták fel a napokban az angol lapok. A nyilvánosságra hozott egykori hangfelvételek leleplezik, hogy a politikus tisztában volt vele: a kilépéssel Nagy-Britannia beruházásokat és nagy üzleteket bukhat el, azt kockáztatja, hogy elveszíti Skóciát, összességében „az EU-ban maradás gazdasági értelemben határozott előnyökkel jár”. Még azt is kifejtette, hogy a belügyi és rendőrségi együttműködés révén az ország biztonságosabb lett.

Ma Theresa May a Brexitet vezényli, ha nem is sieti el. Legutóbbi programadó beszédében bejelentette, hogy a kilépésről csak jövő márciusban kezdi el a tárgyalásokat. Ebből az is kiviláglik, hogy aligha van esély könnyű válásra, közkeletű szóval soft landingre, amelynek végén Nagy-Britannia kipottyan ugyan az EU-ból, de puhára esik, nem nagyon üti meg magát. Theresa May ugyanis határozottan leszögezte: „teljesen független, szuverén ország leszünk, amely többé nem része a nemzetek fölötti intézményekkel felálló politikai uniónak, azok nem fognak többé átgázolni a nemzeti parlamenten és a bíróságon”.

Árfolyam egy párizsi pénzváltónál

AFP / Lionel Bonaventure

A kormányfő szavaiból hard landing, azaz kemény koppanás következik, amit a tekintélyes Guntram B. Wolff olyan tiszta, logikus levezetéssel magyarázott el, ami egy matektanárnak is becsületére válna. Egy olyan mély integrációnak, mint az európai egységes piac, nem csupán a szabályok és a sztenderdek egységesítésére van szüksége; az egységes alkalmazást csak olyan nemzetek fölötti intézmények kényszeríthetik ki, mint az Európai Unió Bírósága és az Európai Bizottság. A brüsszeli Bruegel kutatóintézetének igazgatója felvillantja, hogy a határokon átnyúló banki műveletektől az egészségbiztosításig, a gazdasági verseny védelmétől az állami támogatások alkalmazásáig számtalan olyan terület létezik, amely nemzetek fölötti ellenőrzést igényel.

A szóba jöhető megállapodás kereteit a Bruegel tudományos főmunkatársa, André Sapir tekintette át. A soft landing egyik lehetséges esete, hogy Nagy-Britannia az Európai Szabadkereskedelmi Társulás, az EFTA tagjaihoz( Izlandhoz, Liechtensteinhez és Norvégiához) hasonló helyzetet tud kialkudni. Ezzel kizárja magát a közös kereskedelmi politikából és a szintén egységes agrárpolitikából, beleértve a halászatot is, de az egységes piac teljes jogú tagja maradhat. Ebből következően el kell tűrnie annak valamennyi szabályát, mégpedig úgy, hogy alig-alig kapcsolódhat bele azok megalkotásába.

A kihuppanás másik változata, hogy Nagy-Britannia Svájc helyzetébe lavírozza magát. Svájc szintén tagja az EFTA-nak de nem tartozik az Európai Gazdasági Térségbe, vagyis valamelyest távolabb áll az egységes piactól. A svájci típusú megállapodással Nagy-Britannia szintén elbukná a közös kereskedelemi, agrár- és halászati politikát, továbbá, így sem lenne szava az EU-szabályok megalkotásában.  Az Európai Unió Bíróságának hatásköre is csak részben terjed ki Svájcra. Egy ilyen megoldásnak azonban az az ára, hogy a szolgáltatások és a pénzügyek területén Svájc nem élvezi az egységes piac valamennyi előnyét. Viszont a munkaerő szabad áramlása rá is vonatkozik, ám ebben a tekintetben bonyodalmat okoz a 2014-es referendum. Ezen kis többséggel úgy döntöttek a svájciak, hogy a parlament éves bevándorlási kvótát állíthat fel. Ezt viszont Brüsszel nem fogadja el. Így aztán a Svájc-EU-vita kimenetelén is múlik, hogy ez az út járható-e Nagy-Britannia számára, vagy lezárul.

Valahol a soft és a hard landing között helyezkedne el egy új vegyes változat, a kontinentális partnerség, amelyet több közgazdász, köztük Wolff és Sapir is javasol. Ez a mixtúra több elemből állna. Egyrészt Nagy-Britannia teljesen hozzáférne a termékek, szolgáltatások és a tőke egységes piacához, kivéve a közös agrár- és halászati politikát. Cserébe viszont alávetné magát a közösségi szabályoknak, beleértve az Európai Unió Bírósága ítéleteit is, és továbbra is befizetné hozzájárulását a közösségi kasszába. Módjában állna ugyanakkor a szabad munkaerő-mozgás ellenőrzése. Beleszólhatna az egységes piac szabályainak megalkotásába, de nem lenne szavazati joga.

Theresa May brit miniszterelnök érkezik az uniós vezetők csúcstalálkozójának második napján Brüsszelben október 21-én.

AFP / Stephane De Sakutin

A kontinentális partnerségnél vannak keményebb variációk is. Mintául szolgálhat például az EU vámuniója Törökországgal, vagy a CETA, a Kanadával kötendő, Vallónia tiltakozása miatt kis híján zátonyra futott szabadkereskedelmi megállapodás. Az előbbi csak a vámok lebontását jelentené az árucsere-forgalomban, az utóbbi azonban a szolgáltatások némely területére is kiterjed.

A legkeményebb változat pedig az, hogy megállapodás hiányában a Világkereskedelmi Szervezet, a WTO globális megállapodásai szabályozzák csupán az EU és Nagy-Britannia kapcsolatait, vagyis az utóbbi semmiféle előnyt nem élvezne az egységes európai piacon. Ezzel Nagy-Britannia gyakorlatilag a harmadik fél pozíciójába szorulna vissza.

A találgatások közepette a szópárbaj zavartalanul folyik. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke például azzal reagált Theresa May szavaira, hogy értelmetlen soft Brexitre spekulálni, „csak a hard Brexit és a bentmaradás lehet alternatíva”. Ez pedig kizárja a Norvégia és Svájc pozíciójára jellemző megállapodást, az egységes piachoz való hozzáférést, ami a teljes szabálykönyv kötelező alkalmazásával, ám szavazatvesztéssel jár. Ezt a 27 tagállam feltehetőleg elfogadna – tippeli Sapir –, de Nagy-Britannia nem tehetné meg, már amennyiben komolyan veszi a teljes függetlenség ígéretét.

A brit Pénzügyminisztériumból kiszivárgott elemzés szerint a hard Brexit költsége évi 66 milliárd font lenne, és ha nem születik új megállapodás, a brit GDP-t 15 év alatt 5,4-9,5 százalékos növekedési veszteség érné. A referendum eddigi gazdasági hatása azonban legalábbis ellentmondásos. A növekedés lelassult ugyan, de nem ment mínuszba, a harmadik negyedévben 0,5 százalékos volt. Ugyanakkor a font gyengült, Theresa May beszéde után 31 éves mélypontra jutott a dollárral szemben. Egyes vélekedések szerint ez akkora ösztönzést ad a brit exportnak, hogy az önmagában is mérsékli a tempóvesztés mértékét. Másrészt azonban a Brexit – legalábbis a The Economist megállapítása szerint – a font gyengülő árfolyamával a briteket szegényebbé és fukarrá teszi; keményebben kell dolgozniuk eddigi életkörülményeik megtartásáért. Mindazonáltal az ellenzék brit földön olyan gyenge, hogy a kormánynak egyelőre meg sem kottyan, ha az ellentmondásos nyilatkozatokat Theresa May fejére olvassák.