Ádáz csata folyik az európai gázellátás ellenőrzéséért. Épülnek a vezetékek az oroszoknak, az USA ellentámadásra készül, de mások is mozgolódnak.
Komoly politikai ellenszélben épül az ősszel már gázt szállító Északi Áramlat II. gázvezeték. Az USA és az Európai Parlament is súlyos hibának tartja az Orosz- és Németországot a tenger alatt közvetlenül összekötő csőrendszert, s korábban több EU-tagállam, köztük Magyarország is kérte az Északi Áramlat I.-hez hasonló, évente 55 milliárd köbméter földgáz szállítására képes, mintegy tízmilliárd euróba kerülő vezeték építésének felfüggesztését.
A projekt ellenzői részben azzal érvelnek, hogy a vezeték kiépítésével Európa még inkább kiszolgáltatottá válik Oroszországgal szemben, amely az EU által évente felhasznált mintegy 600 milliárd köbméter gázból jelenleg is több mint 200 milliárd köbmétert szállít. A másik ellenérv az, hogy ha beüzemelik az orosz–német vezetéket, akkor Oroszország ki fogja kapcsolni az eddig tranzitországként működő, barátból ellenséggé vált Ukrajnát, és ezzel csődközeli helyzetbe taszítja a tranzitdíjtól eleső országot.
Bár az USA szankciókat is kilátásba helyezett a részvényesek – az orosz Gazprom, a holland–brit Royal Dutch Shell, a francia Engie, az osztrák OMV, valamint a német Wintershall és Uniper – ellen, úgy tűnik, a vezeték minden ellenkezés dacára megépül. Részben azért, mert a támogatók között van Gerhard Schröder volt német kancellár is, aki a Nord Stream AG, valamint a legnagyobb orosz olajvállalat, a Rosznyefty igazgatótanácsi elnökeként komoly lobbierővel bír, s folyamatosan el is mondja véleményét. „Az Északi Áramlat elutasítása mögött a vetélytársak gazdasági érdekei húzódnak meg. Az USA, amely cseppfolyósított gázzal (LNG) akarja elárasztani a földrészt, mindenáron igyekszik homokot szórni a gépezetbe” – mondta a német politikus, akiről azt is tudni lehet, hogy szoros barátság fűzi Vlagyimir Putyin orosz államfőhöz.
Az egyik orosz vezeték jó, a másik rossz?
A megépülés esélyeit az is növeli, hogy néhány tagállam ellenkezése egyáltalán nem tűnik következetesnek. Magyarország például – miközben elveti az Észak Áramlatot – teljes mellszélességgel kiáll a napirendről egyszer már lekerült Déli Áramlat helyébe lépő Török Áramlat mellett. Pedig a most kormányon lévő Fidesz ellenzékből még határozottan ellenezte a Déli Áramlatot, mondván, az akkor regnáló szocialista kormány kiszolgáltatja az országot az oroszoknak. Ez a vezeték évi 31,5 milliárd köbméternyi gázt juttatna el a Fekete-tenger alatt Oroszországból Törökországon, Bulgárián, Szerbián és Magyarországon át Ausztriába, s várhatóan 2021–2022-re készülne el.
Miközben a délkelet-európai országok, valamint Magyarország és Ausztria az újabb orosz vezetéknek örülnek, a varsói Gaz-System és dán partnere, az Energinet megállapodott a norvégiai tengeri gázmezőket Dánián keresztül Lengyelországgal összekötő Balti vezeték megépítéséről. A lengyel állami gáz- és olajipari holding, a PGNiG pedig egy amerikai céggel, a Port Arthur LNG-vel egyezett meg cseppfolyós gáz vásárlásáról. A szerződés értelmében a tengerentúliak 20 éven keresztül évi 2,7 milliárd köbméter gázt adnak el a lengyeleknek, s ezzel az ország felhasználásának 15 százalékát biztosítják. Miközben az amerikai LNG-szállítók több más uniós tagállammal is hasonló szerződést kötöttek, a PGNiG januárban három norvégiai gázmezőn is kitermelési jogokat vásárolt.
A lengyel akció célja az, hogy az országot teljes mértékben megszabadítsa az orosz függéstől, egyszersmind közép-európai elosztóközponttá tegye. A lengyelek a litvánokkal, a csehekkel, az ukránokkal és a szlovákokkal tárgyalnak egy észak–déli irányú vezetékrendszer kiépítéséről. „A Balti vezeték hosszú távú ellátásbiztonságot ad, míg az LNG-szerződés révén rugalmasabbá válunk” – mondta Pawel Jakubowski, a Polskie LNG nevű vállalat vezérigazgatója. A lengyel törekvésekre és az amerikaiak európai LNG-terveire az oroszok is válaszolnak: rugalmasabbá teszik árpolitikájukat, s egyre inkább felhagynak azzal a korábbi gyakorlattal, hogy a hosszabb távú szerződésekben az olaj árától teszik függővé a gázét.
Az oroszok elbánnak az ukránokkal
Az európai gázvezeték-háborúnak egyetlen igazán nagy vesztese van: Ukrajna. Kijev évente 2-3 milliárd dollárnyi bevételhez jut az Oroszország felől érkező, jelenleg évi mintegy nyolcvanmilliárd köbméternyi gáz továbbításából. Ám most úgy tűnik, hogy Moszkva meg akarja szüntetni, vagy legalábbis jelentősen korlátozni akarja az ukrán szállítást. Bár folynak tárgyalások a két ország között egy újabb tízéves tranzitmegállapodásról, Kijev azzal vádolja a Gazpromot, hogy vagy nem is áll szándékában megegyezni, vagy meg kívánja várni az idei ukrajnai elnök-, majd parlamenti választás eredményét. Az ukránok helyzetét gyengíti, hogy az országon áthaladó nemzetközi vezetékek állapota romlik, s egyelőre nem tudni, ki lesz hajlandó elvégezni a szükséges felújítást. Közben ráadásul Ukrajna maga is menekülni próbál az energiafüggőségtől: a volt szovjet tagköztársaság már több mint 1100 napja egyáltalán nem vásárol gázt Oroszországtól.
De nemcsak a gáztranzit érhet véget: Moszkva a közelmúltban fejezte be annak a vasútvonalnak az építését, amellyel Oroszországból Ukrajna kikerülésével is lehet árut szállítani Fehéroroszországba, illetve a balti államokba. Az elemzők szerint ugyan önmagában egyetlen orosz infrastrukturális projekt sem jelent súlyos fenyegetést Ukrajna számára, ám a fejlesztések összhatása mégiscsak az, hogy a korábban a Keletet és a Nyugatot összekötő ország egyre inkább szigetté válik.
A New York-i Közkönyvtár kiállítása bemutatja, hogyan vált egy nagyváros lapja nemzetközi tényezővé. A magazin egy évszázad alatt öt főszerkesztőt fogyasztott el, Adam Gopnik, a lap főmunkatársa néggyel is dolgozott.
Így reagáltak arra, hogy a főváros rendezi a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal a Budapesti Büszkeség nevű rendezvényt.
