hvg.hu: Az első pillanatban kirohant az országból, amint lehetett. Annyira nem találta itt a helyét?

Márer Pál: Osztályidegen voltam a kereskedő szüleim révén. Nem vettek fel az egyetemre, nem volt itt jövőm. November 7-én azonnal nekiindultam. Öt napig gyalogoltam a csonka lábammal, amíg halálos fáradtan megérkeztem Ausztriába.

hvg.hu: Csonka a lába? Nem látszik.

M. P.: A bal lábfejemet vesztettem el egy villamosbalesetben 11 éves koromban.

hvg.hu: Ön ott felépítette a karrierjét, és egy idő után Magyarország és a régió gazdaságának legelismertebb szakértői között tartották nyilván. Hogy jutott odáig?

M. P.: A doktori disszertációmat a magyar-szovjet gazdasági kapcsolatokról írtam. Kimutattam, hogy a háború utáni első évtizedben a Szovjetunió alaposan kizsákmányolta Magyarországot is. Nagyjából annyit vett ki az érdekszférájába került országokból, amennyit az amerikaiak a Marshall-tervvel adtak Nyugat-Európának. 1956 után azonban már Magyarország volt az üzleti kapcsolatok „nyertese”. Olcsón kaptuk a nyersanyagot, viszonylag jó áron adtuk el a szovjeteknek a termékeinket. De hosszabb távon ennek katasztrofális hatása volt, mert szovjet felvevőpiac miatt nem volt versenykényszer, és az ország gazdasága egyre versenyképtelenebb lett a világpiacon.

hvg.hu: Ön lelkesen támogatta a magyarországi gazdasági reformokat. Nem viszonyult hozzájuk olyan szkeptikusan, mint Kornai János és mások.

M. P.: Nem hasonlítom magam Kornai Jánoshoz, de ő inkább diagnoszta, inkább azzal foglalkozott, mit nem kell csinálni, s ritkábban azzal, hogy mit kell. A szovjet blokkot nem lehetett megpuhítani másképp, csak belülről, ilyesféle reformokkal. Sikeres reformokból enyhülés, oldódás lesz. Ez volt a tézis.

Pozsgay Imre, Németh Miklós, Medgyessy Péter 1990-ben /// Pártállami reformerek

Fortepan / Urbán Tamás

hvg.hu: A magyar pártállamot azonban szerencsére nem mentették meg a reformok.

M. P.: Mert annak lehetőségei a nagyvállalatoknál megálltak. Amikor hagyták kibontakozni a kisvállalkozásokat, a kiskereskedelmet, a második gazdaságot, az siker volt nemcsak Magyarországon, hanem mindenhol. Magyarországnak sikere volt, mert kinyílt az ország, és akik jöttek, azt látták, hogy működik a kereskedelem, a vendéglátás, a szolgáltatás, jól néz ki az ország. A nagyvállalatok csődtömege pedig nem látszott.

hvg.hu: Tényleg a magyar gazdaságpolitika lett volna a legjobb a szovjet blokkban?

M. P.: Nem is kérdés! Kimagaslóan a legjobb. Magyarországnak volt a legjobb híre, a legnagyobb presztízse a régióban a rendszerváltás idején. Óriási előnnyel indult, amit azóta sajnos elherdáltak.

hvg.hu: 1989-ben ön előjött a Kék Szalag Bizottság gondolatával. Ennek az volt a lényege, hogy egy nemzetközi agytröszt dolgozzon ki gazdasági programjavaslatot az átmenetről Magyarország első szabadon választott kormánya számára.

M. P.:1989 tavaszán láttam, hogy most már semmi értelme a reformmal foglalkozni, mert az egész rendszer össze fog dőlni. Az átmenettel kell most foglalkozni. Másnap reggel Tardos Mártonnak, a Pénzügykutató Rt. akkori elnökének előadtam, hogy össze kellene hozni egy magyar és nyugati szakértőkből álló bizottságot, amely ezzel foglalkozik. Az embereket jelentős részben én szerveztem be, és pénzt is szereztem. Éppen az első szabad választások napján jöttünk ki a jelentésünkkel, egy magyar és angol nyelvű könyvvel. Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettes szerette volna, ha a kormány számára dolgozik ez a bizottság, de ezt a státuszt és kormányzati pénzt nem fogadtunk el.

hvg.hu: És Soros György pénzét?

M. P.: Azt sem. Én kértem fel Soros Györgyöt a közreműködésre a bizottsággal. Azt válaszolta, “ha igent mondok, a következő mondatodban pénzt fogsz kérni, de ez nem lenne összeegyeztethető a tagsággal. Azt feleltem erre: “Gyuri, ha választhatok az eszed és a pénzed között, az előbbit választanám.” “Rendben – mondta - akkor részt veszek a bizottság munkájában, de pénzt arra nem adok”. Vele sokat ülésezni, értekezni nem lehetett, mert rengeteg elfoglaltsága volt, de benne volt, adta a nevét és megtette a megjegyzéseit a bizottság munkájához.

hvg.hu: A történtek ismeretében nem lehet túlzottan eredményesnek tekinteni a Kék Szalag Bizottság munkáját.

M. P.: Annyiban lehet, hogy a résztvevők közül sokan játszottak később fontos szerepet a magyar politikában. Surányi György jegybankelnök, Jeszenszky Géza külügyminiszter, Tardos Márton, az SZDSZ frakcióvezetője, Bollobás Enikő diplomata lett. Amiért pedig mégsem tekinthető túlzottan sikeresnek, az az állandó magyar megosztottság. Tardossal tíz órán át beszélgettünk a bizottság elképzeléseiről Antall Józseffel, akiről sejtettük, hogy az első szabadon választott miniszterelnök lehet. Antall ajánlására kértük fel a részvételre Jeszenszky Gézát, O'sváth Györgyöt és másokat. Egy nap jön O'sváth, és mondja, hogy Antall nagyon dühös, mert a tévében az SZDSZ-es Tardos Mártonnal készítettek interjút a bizottság munkájáról. O'sváth próbálta neki megmagyarázni, hogy Tardos a magyar társelnök, de hiába. Ilyen dolgokon is múlik ez.

Fazekas István

hvg.hu: Az az ember érzése, hogy az elmúlt három évtizedben talán összesen három évben folyt felelősségteljes gazdaságpolitika Magyarországon. A Horn-ciklus közepén, 1995-96-ban, a Bokros-csomag, az adósságot jelentősen csökkentő privatizáció időszakában és Bajnai Gordon válságkezelésének évében, 2009-2010-ben.

M. P.: Ezzel nagyjából egyetértek. Most például a számok nem rosszak, de ezek rövid távon ható, a hatalommegtartást szolgáló lépések eredményei. Az életszínvonal közép- és hosszabb távon a termelékenységtől függ. Ez az alapja mindennek. És ezt nagyon, de nagyon visszafogja a kormánypolitika. Szubvencióval, kölcsönnel, az állami beruházások felpörgetésével elért eredmények múlékonyak. Az orbánista rendszert a rendkívül magas, a GDP 3-4%-át kitevő európai szubvenció tartja életben. Ezt a pénzt rosszul fektetik be, és nem kis része magánzsebekbe kerül. A másik probléma az emberek elbutítása, elfordítása az igazi gondoktól, lefoglalása mesterséges problémákkal. A mai Magyarország nagyon távol van egy nyitott, modern, európai országtól. Ez óriási csalódás nekem, aki elég sokat tettem azért, hogy ez az ország nyertes legyen.

hvg.hu: 2016-ban, nyolcvan évesen egészen új dologba kezdett. Történelmi tanulmányokat ír. Horthy, Koszorús Ferenc érdekli, Wallenberg utolsó élő munkatársának, Vaney Marianne-nak az életével foglalkozik.

 M. P.: Most jött el ennek az ideje. Régóta foglalkoztat, hogy megtaláljuk az árnyaltabb, összetettebb értékelés lehetőségét az egyoldalú ítéletekkel szemben. Ami például Horthyt illeti, Deák István barátomat, a legkitűnőbb Kelet-Európával foglalkozó amerikai magyar történészt egyszer megkérdezték, mit tett volna Horthyval a háború után. Azt válaszolta, először fölakasztotta volna, amiért 1944 tavaszán az ő tudtával és szándékának megfelelően deportáltak közel félmillió zsidót, aztán adott volna neki egy posztumusz kitüntetést, amiért júliusban leállította a deportálást. Nagyjából én is erre a következtetésre jutottam.

AFP / Farabola / Leemage

hvg.hu: És hogy foglal állást a Koszorúsról folyó vitában?

M. P.: Koszorúst zsidómentő hősnek nyilvánítani nonszensz. Ő az I. páncélos hadtest vezérkari főnökeként parancsot kapott, hogy jöjjön az alakulatával Pestre, tüntesse el innen a csendőröket, védje meg a kormányzót, aki egy csendőrpuccstól tartott. Megtette. Aztán rögtön elvonult, és tovább harcolt a keleti fronton. Lehetősége sem lett volna a zsidók deportálásával foglalkozni. De a csendőrök elűzése Budapestről hozzájárulhatott ahhoz, hogy Horthy júliusban nagyrészt sikeresen megállítsa a további deportálásokat. A témában hamarosan megjelenik egy tanulmányom, nagyon érdekes új dokumentumokkal.

Ha ezeket a munkáimat lezárom, akkor a családomról szeretnék írni még, például apámról, akiről csak most, néhány napja tudtam meg, miként élte túl bori munkaszolgálatosként a cservenkai tömeggyilkosságot: belevetette magát a sírgödörbe, éjjel kimászott három lőtt sebbel, a pisijével gyógyította magát, kukoricát evett, és megtalálta őt a föld tulajdonosának kutyája. Így menekült meg. De ezt apám sohasem mesélte el nekem.