Nagy összeállítást tett közzé az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat arról, hogyan néz ki jelenleg az EU-ban élő népesség összetétele, kik, és miért szedik a sátorfájukat, hová mennek, honnan jönnek – akár ideiglenesen, akár hosszabb időre. Napjaink Európájában a mobilitás soha nem látott méreteket öltött, aminek sok oka van a migrációtól kezdve a munkavállaláson és a tanuláson keresztül a turistáskodásig – indokolja az összefoglaló szükségességét az Eurostat.

A migránsok közel fele belső migráns

Ami a lakosság összetételét illeti, 2018-ban 512 millió ember élt az EU-ban. A lakosság 7,8 százaléka migráns volt olyan értelemben, hogy nem az állampolgárságának megfelelő országban élt. A lakosság 3,4 százaléka belső migráns volt, vagyis más uniós tagállam polgára, 4,4 százaléka pedig az EU-n kívülről érkezett. Arányaiban a legtöbb bevándorló (a lakosság 41 százaléka) Luxemburgban élt, bár nagy részük az unión belülről érkezett.

A magyar kormány retorikájának visszatérő eleme egyrészt, hogy a migránsok elárasztják Európát, másrészt hogy „meg kell védeni tőlük a kultúránkat”. A számok tanúsága szerint az elárasztás uniós szinten is erős túlzás, Magyarország esetében pedig különösen, alig akad ország, ahol kevesebb lenne a bevándorló: 2018-ban a lakosság 98,3 százaléka magyar állampolgár volt.

Érdemes megjegyezni, hogy mind a belső, mind a külső migránsoknál arányaiban több volt a munkavállaló korú (15-64 éves), mint a saját állampolgárságú lakosságnál. 

Ukránok kapták a legtöbb letelepedési engedélyt

A bevándorlók száma sokat változott az elmúlt években. A bevándorlók közé számítanak azok is, akik az unión kívülről érkeznek, és azok is, akik más uniós országba költöznek legalább egy évre. 2013-ban a bevándorlók száma uniós szinten 3,4 millió fő volt, számuk 2015-ben 4,7 millión tetőzött, majd a következő években valamelyest csökkent. Egyébként 2017-ben csak a bevándorlók 46 százaléka érkezett az EU-n kívülről, 30 százalékuk más tagállamból, 23 százalékuk pedig hazavándorolt, vagyis eredeti állampolgársági országába költözött vissza más tagállamból.

Az első esetben kiadott tartózkodási engedélyek (ilyenre csak nem uniós állampolgároknak van szükségük) 2008 óta folyamatosan nő, különösen 2014 óta ugrott meg a számuk, 2017-ben összesen 3,1 milliót adtak ki a tagországok.

A magyar kormány retorikájának szemüvegén keresztül nézve meglepő lehet, de elsősorban nem a Közel-Keletről érkező („kultúránkat fenyegető”) bevándorlók kapták a legtöbb letelepedési engedélyt: a dokumentumok 21 százalékát ukrán állampolgároknak állították ki, szír állampolgároknak jutott az engedélyek 7 százaléka, kínaiaknak 6 százaléka. Az ukránoknak kiadott engedélyek 88 százalékát a lengyel állam állította ki, a szíreknek kiadottak 63 százalékát a német.

Magyarország 2017-ben 32,2 ezer letelepedési engedélyt adott ki, 7,8 ezret ukránoknak, 2,8 ezret kínaiaknak, 2,4 ezret szerb állampolgároknak.

Az uniós államokból kivándorlók száma 2015 után ugrásszerűen megnőtt, 2017-ben már 3 millió fő fölött volt. A kivándorlók bő fele az adott tagállam állampolgára volt, 21 százalékuk pedig nem uniós állampolgár. Magyarország esetében a kivándorlók száma 2015-ben tetőzött 43,2 ezer fővel, azóta valamelyest csökkent, 2017-ben 40 ezer ember távozott az országból (legalábbis hivatalosan).

A felsőoktatási hallgatók tizede külföldi

Van azonban egy olyan terület, ahol Magyarországon valóban sok a migráns: a felsőoktatás. 2017-ben a tanulók 10 százaléka nem magyar állampolgár volt, ami jóval meghaladja a 8,1 százalékos uniós átlagot. Igaz, messze elmarad Luxemburg 46,7 százalékos külföldidiák-arányától. Az EU-ban összesen 1,7 millió olyan felsőoktatási hallgató volt (uniós és nem uniós állampolgárok együtt), aki külföldön végezte tanulmányait.

Sajnos a magyarországi magyar lakosságban alacsony a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya, még az uniós átlagnál is kisebb. Az sem segít, hogy a kormány az elmúlt években csökkentette a felsőoktatási helyek számát, az oktatásra fordított költségvetési kiadások pedig arányaiban legjobb esetben is stagnálnak 2010 óta. Márpedig a felsőfokú végzettséggel rendelkező emberek a statisztikák szerint jóval többet keresnek, könnyebben találnak munkát, körükben szinte nincs munkanélküliség.

1,3 millió európai ingázik határon túlra

Egyre több uniós állampolgár megy másik tagállamba nemcsak tanulni, de dolgozni is. 2018-ban az EU egészét nézve a más tagállamban élő lakosság foglalkoztatási rátája átlagosan 77 százalék volt, míg a saját állampolgárságú lakosságé csak 74 százalék. Az EU-n kívülről érkezett lakosság foglalkoztatási rátája mindkét csoportétól elmaradt, mindössze 59 százalékos volt.

A foglalkoztatottak 8,3 százaléka EU-s átlagban nem az adott ország állampolgára volt, a foglalkoztatottak 4,1 százalékát más tagállamok polgárai tették ki, 4,2 százalékát nem EU-s polgárok. A legtöbb külföldi munkavállaló Luxemburgban volt, kevés híján a foglalkoztatottak fele. A második helyezett Írország ettől már messze elmaradt, a foglalkoztatottak 12,8 százaléka érkezett máshonnan. Magyar statisztika nincs, ahhoz ugyanis az Eurostat szerint túl kevés adat állt rendelkezésre.

A külföldi munkavállalás kérdéséhez hozzátartozik, hogy elég sok uniós polgár ingázik másik tagállamba, 2018-ban 1,3 millióan voltak, ez a foglalkoztatottak 0,6 százalékát jelenti. A határon át ingázók legnagyobb szeletét, 125 ezer embert azok adták, akik Lengyelországban éltek, de Németországba jártak át dolgozni, 88 ezren jártak át Franciaországból Luxemburgba, Németországból Luxemburgba 52 ezren, Szlovákiából Ausztriába pedig 48 ezren. Az Eurostat szerint legtöbb magyar, 49 700 Ausztriába ingázik, 37 ezer pedig Németországba. Fontos kiemelni, hogy itt nem napi szintű ingázásra gondol az EU, hanem, amikor papíron itthon van bejelentve, de a munkahelye külföldön van.

Kevés magyar üdül, és keveset költenek

Természetesen az emberek nem csak életvitelszerűen mennek egyik helyről a másikra, előfordulnak rövidebb utak, vagyis turizmus. 2017-ben uniós szinten 267 millió ember ment legalább egy alkalommal magánútra (vagyis nem üzleti vagy munkahelyi útra), más szóval a lakosság 62 százaléka. Megfordítva ez azt is jelenti, hogy az uniós lakosság 38 százaléka egyetlen magánutat sem tett meg, hétköznapi nyelven fogalmazva egyszer sem voltak üdülni.

A magyarok nem állnak valami jól, a lakosság 43,4 százaléka nem üdült.

2016-os adatok szerint akik nem jutnak el üdülni, azokat főleg az anyagi lehetőségeik korlátozzák, jóval kevesebben vannak, akik az érdeklődés hiányát vagy egészségügyi okokat neveztek meg.

Uniós átlagban 2017-ben a magánutak 75 százaléka az adott tagállamon belülre irányult, a maradék 25 százalék vagy más EU-s tagállamba, vagy az unión kívülre. A belföldi turizmus aránya Romániában volt a legmagasabb, 94 százalék, legkevésbé a luxemburgi turisták maradtak országon belül, az utak 99 százaléka külföldre irányult. Magyarországon az utazások 54 százaléka volt belföldi, a második legnépszerűbb desztináció Németország volt, a harmadik Ausztria.

Egyébként a magánutaknak csak bő fele tekinthető a hétköznapi értelemben vett turistáskodásnak, az utak 39 százalékának barátok és rokonok meglátogatása volt a célja.

Az EU polgárai átlagosan 382 eurót költöttek egy-egy magánúton, de nagyok a különbségek abban, hogy az egyes tagállamok polgárai mennyi költekezést enged(het)tek meg maguknak. A magyar turisták a lista végén kullognak, utanként 150 eurónyi költéssel (ez 2017-es árfolyamon körülbelül 46 ezer forintot jelent).