szerző:
hvg.hu

Ursula von der Leyen lett az Európai Bizottság elnöke; csúfos kudarcot vallott a bevándorlási különadó; NB III-as és még gyengébb csapatoknak is sorra épülnek új arénák. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

A héten az Európai Parlament szoros eredménnyel ugyan, de elfogadta, hogy Ursula von der Leyen legyen az Európai Bizottság elnöke. A német politikus 383 igen és 327 nem szavazatot kapott, a megválasztáshoz 374 voksra volt szükség. A 21 magyar képviselőből ketten szavaztak nemmel. A döntéssel az Európai Parlament gyakorlatilag belenyugodott, hogy nem tudták betartatni az általuk kitalált csúcsjelölti rendszert, és nem valamelyik frakció listavezetője, hanem az uniós állam- és kormányfők jelöltje lett a befutó. A volt német védelmi miniszter megválasztását a korábbi bajor jelölt, Manfred Weber is üdvözölte.

Első rövid beszédében Ursula von der Leyen megköszönte a bizalmat, és úgy fogalmazott, hogy „ez az Európába vetett bizalomnak felel meg”. Megígérte, hogy 2050-re klímasemlegessé teszi a kontinenst, elősegíti a nemek közötti esélyegyenlőséget, teljesen új menekültügyi rendszert dolgoz ki, valamint a jogállamiság betartásában sem ismer majd kompromisszumot. Magyarországgal és Lengyelországgal pedig az a terve, hogy betartatná a jogállamiságot, de figyelembe venné a tagállamok érveit is.

Ön szerint mit NEM fog /elnézni/ figyelembe venni Orbántól Von der Leyen?

A magyar Országgyűlés egy évvel ezelőtt fogadta el a bevándorlási különadóról szóló törvényjavaslatot, csakhogy ilyen címen egyetlen fillér sem folyt be az elmúlt 11 hónapban a költségvetésbe. A különadóról már bevezetése előtt tudni lehetett, sokkal inkább politikai termék, mint a költségvetés bevételeinek növelésre kiötlött közteher: a kormány egyértelműen a migránsellenes hozzáállás erősítése, az ezzel kapcsolatos kommunikáció fenntartása, nem utolsósorban pedig a menekülteket segítő civilek megbüntetése érdekében találta ki.

©

Kerestük a NAV-ot, hogy a bevezetés óta eltelt közel egy év alatt sikerült-e már megállapítaniuk, hogy kiknek és pontosan mi után kellene fizetniük a különadót, hány szervezet minősül ez alapján értelmezésük szerint bevándorlást segítő szervezetnek, és rendeltek-e már el vizsgálatot valamely szervezetnél a bevallás/befizetés elmulasztása miatt, de egyelőre nem kaptunk választ a kérdéseinkre. A Pénzügyminisztériumtól pedig azt szerettük volna megtudni, hogy tervezik-e valóban a befuccsolt közteher megszüntetését, de onnan sem érkezett válasz.

Ön szerint milyen propagandaadót kellene még bevezetni?

A nyári szünet kellős közepén a fővárosi önkormányzat bedobta a követ az állóvízbe: határozat született arról, hogy a H5-ös HÉV-et szeptember 1-jétől 5-ös metrónak kell hívni. Úgy érezhették, most még van lehetőség érvényesíteni saját szempontjaikat a kiírásban: ne elővárosi vonatok, hanem metró közlekedjen azon a szakaszon. Az indok a következő: ezt a vonalat főként budapestiek használják, ráadásul sokan.

©

Ez nemcsak a H5-ös HÉV-re, hanem valamennyire igaz Budapesten. Ám néhány nappal később nem csak ezért nevezte közröhejnek Tarlós István főpolgármester az átkeresztelést. Ötös metrót egyébként a ’70-es évek óta terveznek építeni Budapesten.

Ön szerint mit kellene még átnevezni Budapesten?

Ha új metró nem is, stadion épül: nem csak az első két osztályban lehet szórni a milliárdokat, NB III.-as, és még gyengébb csapatoknál is sorra épülnek új arénák. Óbudán 1,7 milliárd forintból épül öt műfüves pálya, egy nagyméretű füves focipálya, egy szabadidőközpont, futókör, valamint vízilabdacsarnok. Találtak is cégeket, amelyek összesen 1,2 milliárd forint tao-pénzt összedobtak erre a célra. Érden 5,3 milliárd forintból Mészáros Lőrinc gyerekeinek cége, a Fejér-B.Á.L. és az Épkar Zrt. építhet stadiont. Putnokon 1,5 milliárdot költenek, ami aprópénz ahhoz képest, hogy Salgótarjánban négymilliárd forintból épül át stadion.

Ön szerint mit kellene építeni stadionok helyett?

Budapesten az Andrássy út felújítása, gyalogosbarát átalakítása és forgalomcsillapítása is része volt Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István főpolgármester tavaly november 18-án kötött megállapodásának – vette észre a hvg.hu a fővárosi önkormányzat honlapjára feltöltött projektlistában. Arról a megállapodásról van szó, amelynek keretében Tarlós István vállalta, hogy újraindul a főpolgármesteri címért, cserébe a kormány forrásokat ígért több fejlesztésre, illetve létrehozták a Közfejlesztések Tanácsát, ahol a kabinet és a városvezetés együtt készíti elő a jövőbeli nagyberuházásokat.

©

Szerettük volna megtudni, hogy mire készülnek ott, a Miniszterelnökség egyáltalán nem válaszolt a hvg.hu kérdéseire, az önkormányzattól annyit közöltek, hogy az ügyben „nincs új fejlemény”, de ha lesz, adnak tájékoztatást. Azt sem árulták el, az Andrássy út a miniszterelnök vagy a főpolgármester kezdeményezésére került fel a listára.

Azért nem mellékes, hogy az Andrássy út a főpolgármester vagy a miniszterelnök kezdeményezésére került-e bele a megállapodásba, mert az elmúlt hónapok és évek számos új beköltözőt láttak az Andrássyn, közülük sokan kötődnek a Nemzeti Együttműködés Rendszeréhez: van ingatlanprojektje az Andrássyn Tiborcz Istvánnak, Garancsi Istvánnak, Csányi Sándornak, Hernádi Zsoltnak és Schmidt Máriának is.

Ön szerint mire készülnek az Andrássy úton?

Több alkalommal írtunk már a klímaváltozás veszélyeiről, a várható hatásairól, és úgy egyáltalán arról, mi zajlik épp körülöttünk. Merthogy nem csak a világ távolabbi részén okoz már most gondot a globális felmelegedés, nálunk, Magyarországon is érezni.

Ehhez képest a magyar kormány is leszavazta az uniós klímacélt, amely arról szólt, hogy 2050-ig nullára csökkentik a globális felmelegedést okozó anyagok kibocsájtását. A döntés okait a kormányzat a rezsicsökkentéssel magyarázta, és hogy a 2050-re kitűzött klímasemlegesség óriási kiadásokkal járna, és hatalmas terheket róna a magyar ipar számára. Erre a Greenpeace nemzetközi ügyvezető igazgatója, Jennifer Morgan a HVG-nek úgy reagált, a magyar kormány nem szolgálja polgárai érdekeit. Szerinte, aki az EU klímavédelmi politikáját blokkolja, az a globális erőfeszítéseket is szabotálja. Az unió ugyanis példakép ebben a harcban, ha nem mozog, lehetetlen lesz bármilyen erőfeszítésre rávenni a hátrányosabb helyzetben lévő, fejlődőnek nevezett országokat. Így aztán nőni fog a forró napok száma Magyarországon, a légszennyezettség a mostaninál is rosszabb lesz, az aszályos időszakok pedig hosszabbra nyúlnak – tette hozzá.

Ön szerint miért szavazta le a kormány a klímacélt?

Ha a klímavédelem nem is, legalább a vegetáriánus/vegán étkezés hangsúlyosabb lett. Olyannyira, hogy ma már a gyorséttermek is sorban vesznek fel állandó választékukba húsmentes, vagy akár tisztán növényi eredetű szendvicseket. Szerkesztőségünk jobbára húsevő tagjaival kóstoltuk végig ezeket, leginkább azért, hogy választ kapjunk arra: ha egészségesebben vagy kevésbé környezetterhelő módon akarunk étkezni, ideális választás-e egy ilyen étel.

Zing Hungry Hipster
©

Legkevesebb pontot a Subway Veggie Delite nevű szendvicsére adtuk, 10-ből 3-at, a legtöbbet pedig a Zing Hungry Hipsterére (10-ből 5,7). Összességében arra jutottunk, hogy a hamburger csak hússal működik, nem is csak íze, inkább az állaga miatt, amit sem sajttal, sem hüvelyessel, sem zöldséggel nem sikerült reprodukálnia az éttermeknek.

Ön szerint Németh Szilárd mikor terjeszt be alkotmánymódosítást a vega ételek betiltására?

A hét képe: légdeszkán repkedő fegyveres tartott bemutatót a párizsi katonai parádén.
©

Jót is ettünk azért, de megdolgozunk érte. Két keverék kutyával eredtünk a világ egyik legdrágább finomságának a nyomába a motovuni erdőben. A szarvasgomba az ókor óta számít különlegességnek, ám Horvátországban húsz éve tanulták meg, hogyan csináljanak igazi üzletet a legdrágább, isztriai változatából. Giancarlo Zigante éttermében jártunk, amelyet ma már a Michelin is ajánlja.

Érdekli a gazdaság? Még több cikket talál Facebook-oldalunkon:


Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Megbüntethették a román játékost, mert nem akart magyar válogatott lenni

Megbüntethették a román játékost, mert nem akart magyar válogatott lenni

A vendégeire törte a szélvédőt az albán éttermes, úgy bepöccent

A vendégeire törte a szélvédőt az albán éttermes, úgy bepöccent

Brexit: két szék között a padlóra eshet Boris Johnson

Brexit: két szék között a padlóra eshet Boris Johnson

Rózsadombi irodaházba költöznek a kormány plakátkampányait készítő cégek

Rózsadombi irodaházba költöznek a kormány plakátkampányait készítő cégek

Beteghalál miatt indult eljárás a Honvédkórház három dolgozója ellen

Beteghalál miatt indult eljárás a Honvédkórház három dolgozója ellen

Lemondott az a lengyel politikus, aki gyűlöletkampányt irányított bírák ellen

Lemondott az a lengyel politikus, aki gyűlöletkampányt irányított bírák ellen