Nem félünk eléggé
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Az utolsó szerződésmódosítás alapján is át kellett volna adni a 3,7 milliárd forintos komplexumot még tavaly ősszel.
Nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen a rendőrség a három éve épülő, de még mindig csak félkész szekszárdi uszoda ügyében – derül ki Pintér Sándor belügyminiszter válaszából, melyet Harangozó Tamásnak, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettesének írásbeli kérdésére adott.
A város 2018-ban szerződött az Aquaplus Kft.-vel, mely akkor 2019 őszére vállalta az uszoda megépítését, ám a legutóbbi szerződésmódosítás alapján is tavaly szeptemberben át kellett volna adni a létesítményt – írja a Népszava. Ennek ellenére az uszoda készültségi foka a lap szerint még nem érte el az 50 százalékot. Az eredetileg 3,7 milliárd forintba kerülő – amelyben van állami támogatás és hozzávetőlegesen 700 millió taópénz – komplexum építése körüli visszásságok miatt Bomba Gábor, a szekszárdi közgyűlésben többséget alkotó Éljen Szekszárd! ellenzéki frakcióvezetője tavaly szeptemberben tett feljelentést a helyi rendőrkapitányságon.
Két igazságügyi szakértő is megvizsgálta a projektet, s rengeteg hibát tártak fel
– nyilatkozta a frakcióvezető a Népszavának. Az öltözők szerinte beáznak, a medence pedig szivárog. Hozzátette, a város mégsem élhet kötbérköveteléssel – mely Harangozó levele alapján 62,5 százalékos készültségi fok alatt járna –, ugyanis az erre vonatkozó határidőket Ács Rezső fideszes polgármester a veszélyhelyzetet kihasználva többször is saját hatáskörben módosította.
A régi létesítményt a tetőszerkezet életveszélyes állapota miatt bezárták, így Szekszárdon öt éve nincs állandó fedett uszoda, csak egy sátorral fedett külső medence.
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Mozikban a film, amely valóra váltotta Scarlett Johansson álmát. Neki már biztos jó, de jól jár-e mindenki más, aki nem Scarlett Johansson?
A Pentagon közölte, hogy világszerte felülvizsgálják az USA valamennyi szövetségesének szánt szállítmányokat.
Az énekes már bánja, hogy megbántotta a Fidesz szavazóit.
Bryan Christopher Kohbergert így várhatóan négyszeres életfogytig tartó börtönre ítélik a feltételes szabadlábra helyezés lehetősége nélkül.