Magyarország miniszterelnöke szokásához híven vad dolgokat mondott Tusványoson, ezúttal a magyar gazdaságról is: „a magyar gazdaság összteljesítménye 13 év alatt megháromszorozódott, 27 ezer milliárdról 80 ezer milliárd forintra nőtt, és 2030-ra az a célunk, hogy 160 ezer milliárd forintos GDP-nk legyen”.

Valaki fogta a vonalat, és meghosszabbította

Ugyan az idei GDP-számokat értelemszerűen még nem tudni, a gazdasági „összteljesítményről” tett kijelentés nagyjából helytállónak tekinthető:

Ami igazán vad, az a 2030-ra kitűzött 160 ezer milliárd forintos bruttó hazai össztermék. Valahogy így kellene festenie a magyar GDP alakulásának ahhoz, hogy ez teljesüljön:

Látható, hogy a magyar GDP-nek sosem látott mértékben kellene növekednie egy évtizeden keresztül ahhoz, hogy a kitűzött cél elérhető legyen. Igaz ugyanakkor, hogy ha csak az elmúlt éveket nézzük, a GDP rakétaszerűen kilőtt, ha a növekedése így folytatódna, elérhető lenne a miniszterelnöki cél.

Az infláció fújja a GDP-t

De nem fog – legalábbis remélhetőleg, aligha kívánhatja bárki, hogy az elmúlt évek folyamatai folytatódjanak-ismétlődjenek egészen 2030-ig. Az elmúlt években előállt meredek GDP-emelkedés mögött ugyanis ott áll a pandémia, pontosabban a leállások miatti gazdasági zavarok és az azt követő visszapattanás.

És ott áll a rendkívül magas infláció. Ha az árak meredeken emelkednek, akkor értelemszerűen a GDP számszerű, folyó áras értéke is magasabb lesz. Ez persze nem jelenti, hogy a gazdaság „teljesítménye” nőtt, pusztán a bruttó hazai össztermék értékét kifejező szám lett nagyobb.

A GDP szempontjából nem a fogyasztói árindex (infláció) az érdekes, hanem a GDP-árindex (GDP-deflátor), de utóbbi összefügg az előzővel, és nem különbözik attól jelentősen. Az 1990-es évek közepe óta így alakult a magyar GDP-árindex:

Látható, hogy a számszerű, folyó áras GDP azokban az években nőtt jobban, amikor magas volt a GDP-árindex (és az infláció), az 1990-es években, illetve az elmúlt években. Egyébként a magyar gazdaság régiós összehasonlításban historikusan mindig is magas inflációval és GDP-árindexszel működött:

Fel lehet mutatni, hogy a forintban számolt GDP folyó áron milyen szépen növekedett, ám e növekedés mögött nem elhanyagolható mértékben mindig egész egyszerűen az árak emelkedése állt. Vagy a másik oldalról közelítve, az impozáns számszerű GDP-növekedés egy részét reálértéken nézve felzabálta az árak emelkedése.

Nincs magyar csoda, és nem is volt

A folyó áras, forintban számolt GDP már csak azért sem alkalmas semmiféle értelmes összehasonlításra, mert a világon Magyarország az egyetlen ország, amelynek hivatalos pénzneme a forint. Nemzetközi összehasonlításra leginkább az egyes országok árszínvonalai közti különbségeket kiküszöbölő vásárlóerő-paritásos értékek alkalmasak, méghozzá egy lakosra vetítve:

A magyar gazdaság értelmes nemzetközi összehasonlításban nemhogy 2010 óta, de a rendszerváltás óta sem tudott semmiféle kiemelkedő eredményt felmutatni. A magyar GDP a lengyellel van egy szinten, Csehországot nem sikerült utolérni, Szlovákia a 2010-es évek közepe óta visszaesett, de ez aligha magyar érdem.

Az infláció barátja: Nagy Márton

Szóval remélhetőleg a kormány célja nem az, hogy a következő években magas inflációval puffassza 160 ezer milliárd forintra a folyó áron, forintban számolt GDP-t, az uralkodó szakmai álláspont még mindig az, hogy a tartósan magas infláció nem jó egy gazdaságnak – egyébként a túl alacsony sem ideális. Az árstabilitás fenntartásáért felelős Magyar Nemzeti Bank (MNB) inflációs célja 3 százalék, a toleranciasáv 2-4 százalék között van. A jegybank ennek elérését jelenleg 2025 elejére prognosztizálja, és eltökéltnek tűnik, hogy végigmegy az odáig vezető úton.

A kormányban egész biztosan van olyan álláspont, hogy a jelenlegi globális gazdasági környezetben (amelyet munkaerőhiány és a zöld átálláshoz szükséges befektetési igények, magasabb termelési költségek jellemeznek) a magas infláció elkerülhetetlen, vagy legalábbis az infláció leszorításának ára túl nagy (főként az ahhoz szükséges magas kamatok miatt) – erről Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter értekezett a Magyar Nemzetben közölt publicisztikában. Konklúzió gyanánt felvetette, hogy a jegybanknak esetleg fel kellene emelnie az inflációs célját.

GDP-gyorstöltés

Ha a (folyó áron, forintban számolt) GDP-t nem az infláció fújná 160 ezer milliárd forintra, akkor valamiféle gazdasági csodára lenne szükség a következő években e cél eléréséhez. Ilyen csoda nincs a láthatáron. Az épülő akkugyárak – mint beruházások – növelni fogják a GDP-t, de aligha ekkora mértékben.

Ráadásul az akkugyárak a GDP-adatokat javítani fogják, de minimum vitatható, mennyiben járulnak majd hozzá a „magyar gazdaság” „teljesítményéhez”. Ahogy a dolgok alakulnak, ezek az üzemek nagyrészt szigetszerűen működnek majd magyar földön: külföldről behozott nyersanyagokból és alkatrészekből ideiglenesen itt tartózkodó vendégmunkásokkal állítanak elő termékeket exportra.

Győrffy Dóra a zCastban: A saját akkumulátorainak hulladéklerakója lehet Magyarország

Az akkumulátorgyártás olyan bumeráng, amit eldobni és elkapni is fájni fog Magyarországnak - legalábbis akkor, ha minden a jelenlegi, követhetetlen, átláthatatlan és észszerűtlen módon halad tovább. Fenntarthatósági podcastunkban Győrffy Dóra közgazdász és egyetemi tanár foglalta össze, hogyan működnek a különböző, Magyarországra érkező akkumulátorüzemek, milyen környezeti terhet vonnak maguk után most (és fognak 10-15 év múlva), és ki az igazi nyertese ezeknek a beruházásoknak.