Tetszett a cikk?

„Előre nem látható technikai problémák” miatt néhányan még nem kapták meg a jussukat – állította a hvg.hu-nak a Booking.com. A magyar hatóságok azonban már elkezdtek vizsgálódni, a Fidesz politikusa pedig még azt sem zárja ki, hogy ha nem oldódik meg a probléma, akár a nyári szünetben összehívhatnák emiatt a parlament illetékes bizottságát.

Felszólítjuk a Bookingot, hogy fizesse ki a magyar szállásadókat!

A napokban számtalan hazai szállásadó jelezte, hogy a Booking szállásközvetítő cég június óta nem utalja tovább a beszedett pénzeket. A nemzetközi szolgáltató több milliárd forintot tart vissza, egyre nehezebb helyzetbe sodorva több ezer magyar kisvállalkozást.

Felháborító, ahogy a multicég visszaél a méretével és az erőfölényével. Elvárjuk, hogy a hatóságok vizsgálják ki az ügyet, a cég pedig haladéktalanul fizesse ki a magyar szállásadókat!"

Így szólt a Szatmáry Kristóf, a vállalkozásfejlesztési kabinet vezetője által jegyzett, a parlament Fidesz-frakciója által kiadott közlemény a hét elején, márpedig, ha a kormánypárt ilyen közleményt ad ki, az ritkán szokott valódi tett nélkül maradni.

 

Szatmáry Kristóf
MTI / Bruzák Noémi

De miről van szó? Július végén jelentek meg az első hírek arról, hogy a legnagyobb szállásfoglaló oldal nem fizeti ki a magyar szállásadókat. Azaz a vendég az oldalon lefoglalja a szobát, kifizeti az árat, ám a Booking.com a szállás árát – miután levonta a maga jutalékát – nem továbbítja a vendéglátó felé.

A Booking.com nem sokkal korábban egy levélben tájékoztatta a szállásadókat, hogy pénzügyi rendszerük karbantartását 2023. július 1. és 11. között végzik „az általunk nyújtott termékek és szolgáltatások fejlesztésére irányuló folyamatos erőfeszítéseik részeként. Ebben az időszakban egyes pénzügyi szolgáltatásaink érintettek lesznek”.

Igen ám, de nagy előrelépés azóta se történt: bár az akkori levélben azt ígérték, hogy a megszokott fizetési ütemezés várhatóan július 27-ig visszaáll, azóta csak újabb időpontokat küldtek, pénz sok helyre a mai napig nem érkezett meg. Sőt, Szatmáry arról számolt be lapunknak, hogy több szállásadót a napokban újabb csúszásról értesítettek: a legutóbbi szeptember elsejei ígéret helyett most már szeptember 7-ét mondtak, hogy addig minden tartozást rendeznek.

Márpedig a fő szezonban sok szállásadónak százezreik, esetenként milliói állnak a rendszerben. Az utóbbi napokban több hasonló nyilatkozat látott napvilágot, volt, aki arra panaszkodott, hogy mivel nem jut a pénzéhez, ezért a takarítókat sem tudja kifizetni, így neki magának kell ezt a munkát elvégeznie.

 

AFP / DPA / Daniel Reinhardt

A Booking.com megkeresésünkre egy nyúlfarknyi válasszal reagált, amelyben azt írják, elnézést kérnek minden olyan szállásadótól, aki a tervezett rendszerkarbantartás miatt még mindig vár a kifizetésre, és szeretnék megnyugtatni őket, hogy nagyon dolgoznak a kintlévőségek feldolgozásán. Itt persze felvetődik a kérdés, hogy a rendszer karbantartását miért éppen a nyári szezon leges legközepén kellett elindítani, de erre már nem tért ki a válasz. Arra viszont igen, hogy „partnereink többsége már megkapta a kifizetést, és teljes mértékben megértjük a még mindig várakozó partnerek csalódottságát. Néhány esetben előre nem látható technikai problémák merültek fel, amelyeket munkatársaink gyorsan megoldanak” – fogalmazott a cég, amelytől így azt sem tudtuk meg, hogy terveznek-e bármilyen kompenzációt felajánlani azoknak, akik több hétig hiába vártak a pénzükre.

Azt, hogy a Booking.com már elkezdett fizetni, néhány érintett vállalkozás mellett megerősítette a hvg.hu-nak Mörk László, a Magánszállásadók Országos Szövetségének vezetője is, aki szerint először azokat a tartozásokat kezdték el feldolgozni, amelyek a legrégebb óta állnak a rendszerben. Jelenleg szavai szerint „nagy a riadalom”, ám azt is hozzátette, a csúszás miatt vélhetően senkinek sem lesz megélhetési problémája – legalábbis ők nem kaptak még ilyen jelzést a tagjaiktól. Mint mondta, számításaik szerint a szállásadóknak mindössze a 1-2, maximum pár százaléka érintett, hiszen a Bookingot főleg a fővárosi és a nagyobb turisztikai központok – pl. a termálvárosok - szálláshelyei használják, a többi vidéki magánszállás nemigen él a közvetítő nyújtotta lehetőséggel.

Azt, hogy mindössze a magyar szálláshelyek töredékét érinti az ügy, megerősítette lapunknak Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke is: a tagságukat adó nagyobb szállodákat például egyáltalán nem érte kár, mivel a Booking.com-ról érkező vendégek jellemzően a hotelekben fizetnek és a szálloda küldi el a cégnek a jutalékot. Bár a tagságon kívül volt egy-két kisebb szálloda, amely jelezte, hogy náluk jelentkezik probléma, nem ez a jellemző.

 

AFP / Cultura Creative / Sofie Delauw

Az biztosan senki sem tudja, hogy a Booking.com pontosan hány cégnek és mennyi pénzzel tartozik. Illetve maga a cég természetesen igen, de erről eddig nem adtak ki semmilyen adatot és meglepődnénk, ha a jövőben megtennék ezt. A Magyar Turisztikai Ügynökség múlt héten elkezdte felmérni, hány szállásadót érint a probléma, és kedden arról tájékoztatott, hogy az addig beérkező csaknem 6 ezer válasz alapján minden második szolgáltatót érint a fennakadás, leginkább a főként családi vállalkozások által működtetett magán és egyéb szálláshelyeket.

Eddig 2290 vállalkozás nyilatkozott úgy, hogy tartozik neki a szállásközvetítő cég, közülük mindössze 5 százalék válaszolta azt, hogy ez az összeg 100 ezer forint alatti, míg 30 százaléknak 100-500 ezer forint közötti összeggel tartozik, 28 százaléknak 500 ezer és 1 millió forint közötti összeggel, 26 százaléknak viszont 1 millió feletti összeget nem utalt még el az online platform. A helyzet bonyolultságát jól jellemzi, hogy az MTÜ-nek küldött válaszok szerint a szállásadók 34 százaléka azt jelezte, hogy a rendszer szerint nekik van tartozásuk az oldal felé és mindössze 15 százalékuk mondta azt, hogy jelentős csúszással ugyan, de megkapta a szállásdíjat. Az MTÜ azt is közölte, hogy egyeztetést kezdeményez a témában az érintett hatóságokkal, a bajba jutott vállalkozások számára pedig jogsegély szolgálatot indít.

Természetesen igen eltérő, hogy egy szálláshely vendégeinek hány százaléka jön a Booking.com-ról, ám Mörk szerint, ha átlagosan 30 százalékot mondunk, akkor nem járhatunk messze az igazságtól. Az elnök szerint azért is nehéz a helyzetben bármit is tenni, mert egy szállásadó nemigen tud semmit sem csinálni. Ők, miután hivatalos értesítést állítása szerint a Booking.com-tól nem kaptak, jelezték a problémát a Magyar Turisztikai Ügynökségnek (MTÜ), „ők meg remélhetőleg a többi hatóságnak”, így most leginkább csak remélni tudják, hogy valóban csak átmeneti problémáról van szó.

Nyomásgyakorlás

Szatmáry Kristóf a hvg.hu megkeresésére úgy reagált, hogy a közleményt azért adta ki a Fideszt, mert úgy tudja, hogy azon cégek körében, akiknek vendégei a Booking.com-nál fizetnek, akár 70-80 százalékos lehet az érintettség – ezt amúgy megerősítik az MTÜ adatai is. Márpedig ez több ezer érintettet jelent, akiknél előfordulnak többmilliós tartozások is, így pedig, ha összeadjuk az összegeket, akkor könnyen kijön a közleményben is említett több milliárd forintos kintlevőség – magyarázta.

 

AFP / NurPhoto / Beata Zawrzel

A fideszes politikus szerint a mostani közlemény elsősorban a figyelemfelhívás, de egyfajta nyomásgyakorlás is a kormányzat felé, hogy lépjen fel a Booking.com-mal szemben. „Nem két fillérről van ugyanis szó” – nyomatékosította, hozzátéve, szerinte azt is meg kellene vizsgálni, hogy van-e lehetőség arra, hogy az érintettek egy közös platformon tudjanak összefogni, ne külön-külön próbáljon meg mindenki eljárni. „Ebben segíthet az állam” – fogalmazott.

Amikor arra kérdeztünk rá, hogy vajon mely magyar hatóság vizsgálhatja az ügyet, úgy reagált, hogy a közleménnyel most lényegében „a problémát dekódolták”, de úgy tudja, hogy a GVH-hoz is érkezett panaszbejelentés és már vizsgálja az ügyet. Bár, ismerte el Szatmáry, ez nem klasszikus fogyasztóvédelmi ügy, lehetnek olyan vonzatai, amelyek érdekesek lehetnek a versenyhatóság számára. Ilyen például az, hogy a Booking.com-mal aláíró szállásadók milyen feltételeket fogadnak el a szerződés során. Például benne van-e az, hogy a Booking.com egyoldalúan módosíthatja a feltételeket, azaz a mostani ügyben tett lépéseik jogszerűek-e. És a fideszes politikus megemlítette a fogyasztóvédelmi hatóságot is, mondván van már arra precedens, hogy ez utóbbi hatóság sem csak a cégek és magánemberek közötti ügyeket vizsgálja, hanem a nagy szolgáltatók esetében akkor is eljár, ha egy kisvállalkozó az ügyfél.

A GVH megkeresésünkre azt közölte, hogy versenyhatóság 2023-ban eddig összesen 26 darab panaszt kapott a Booking.com vonatkozásában, ebből 13 panasz érkezett szállásadóktól szállásdíjak ki nem fizetésével kapcsolatban. Mindezek alapján az ügyben panaszeljárás van folyamatban, a GVH vizsgálja az ügy részleteit (szerződéseket és adatokat kér be), és indokolt esetben fellép a magyar szállásfoglalók és szállásadók érdekében. A versenyhatóság azt is megvizsgálja, hogy fennáll-e az erőfölénnyel való visszaélés a holland multicég részéről.

Emlékeztettek arra is, hogy nem ez az első ügy a GVH és a Booking.com között, hiszen a versenyhatóság 2020 tavaszán minden idők legmagasabb hazai fogyasztóvédelmi bírságát, 2,5 milliárd forintot szabott ki a portál holland üzemeltetőjére, és kötelezték a céget, hogy módosítsa a jogsértőnek bizonyult gyakorlatait is. Akkoriban nem a nemfizetés miatt indult eljárás, hanem amiatt, mert több vonatkozásban is jogsértőnek találták a holland multicég honlapján folytatott, fogyasztókkal szembeni kereskedelmi gyakorlatát. Erről az ügyről itt írtunk korábban:

Több milliárd forintra bírságolta meg a Bookingot a GVH

A felhasználók számára jól ismert praktikák miatt büntetett a versenyhivatal.

Szatmáry arra is felhívta a figyelmet, hogy érdemes lenne felvenni a kapcsolatot az Európai Unióval, mivel a híradások szerint a probléma nem csak a magyar szállásadókat érinti, a hírek alapján angol, holland és svéd vállalkozásoknak úgyszintén nem fizetett a Booking.com. Márpedig az EU korábban külön megállapodott a Booking.com-mal, hogy betartja a fogyasztóvédelmi szabályokat, és ha mégsem, akkor Szatmáry szerint uniós szabályozással is fel lehetne lépni velük szemben.

Ugyanakkor a politikus szerint első körben azt kell megvárni, hogy az MTÜ-nek legyenek végleges adatai arról, pontosan hányakat és mekkora összegben érint az ügy, úgy lehet majd továbblépni. A lehetőségek közül azt sem zárta ki, hogy ha nem oldódik meg gyorsan az ügy, akkor a parlament megfelelő bizottságait is össze lehet hívni, akár a nyári szünetben.

* * * Támogatott hitel vállalkozások számára

A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!