Varga Mihály közbelépett: mégsem kerül egy magántőkealaphoz az MNB alapítványok vagyona
Elkezdték visszacsinálni a cégkavarásokat.
HVG
Mégsem kerültek át az MNB alapítványainak az Optima Befektetési Alapkezelő által kezelt pénzei egy Matolcsy Ádám baráti köréhez – pontosabban Száraz Istvánhoz – köthető magántőkealaphoz – írja a 24.hu.
A portál emlékeztet arra, hogy a Matolcsy György elnöksége utolsó napjaiban keletkezett cégbejegyzésekből az látszott, tulajdonosként került az Optimába a Quartz által kezelt Közép-Európai Magántőkealap III. Egy március 14-i dátumú dokumentum alapján azonban az Optima Befektetési Alapkezelő Zrt. összes részvénye az Optima Befektetési Zrt. értékpapírszámláján „jóváírásra került”. Vagyis igazolták a cégbíróság előtt, hogy a Zrt. tulajdonában vannak az értékpapírok, a módosított alapszabály szerint pedig az Optima Befektetési Alapkezelő Zrt. 100 százalékos tulajdonosa a Közép-Európai Magántőkealap III helyett ismét az Optima Befektetési Zrt. – írja a 24.hu.
Ezen túl megszűnt az Optima Befektetési Alapkezelő Zrt. összes igazgatósági tagjának mandátuma is, a céget a jövőben Hegedüs István vezérigazgató irányítja. Ő az, akit Varga Mihály új jegybankelnök hivatalba lépése után kinevezett az anyacég, vagyis az Optima Befektetési Zrt. élére – jegyzi meg a portál. Hegedüs azt a Stofa Györgyöt váltotta, akit 2024 végén neveztek ki. Hegedüs került Stofa helyére a lengyel luxusingatlancég, a GTC élére is, amelybe az Optima vásárolta be magát évekkel ezelőtt, és azóta milliárdos veszteségeket termelt – emlékeztet a 24.hu.
Miután Varga Mihály megérkezett az MNB-be, váratlanul lefejezték a Pallas Athéné alapítvány vagyonát forgató céget és az eddigi, áttekinthetetlen vagyongazdálkodás felülvizsgálatát ígérték.
Az MNB alapítványok gazdálkodásával kapcsolatban az Állami Számvevőszék a héten tette közzé jelentéseit, ezekben súlyos hiányosságokat tártak fel a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány és a Neumann János Egyetemért Alapítvány működésében. Vizsgálata alapján több feljelentést is tett az ÁSZ. A jelentésekről és a vizsgálat lehetséges következményeiről ebben a cikkben írtunk bővebben:
Az MNB hallgat, az ÁSZ feljelentéseket tett amiatt, hogy Matolcsy György elnöksége alatt arcátlanul elherdálhatták a Pallas Athéné alapítvány százmilliárdjait.
Az még a jobbik eset, ha csak a kórházi egységek ötöde nem működik – festett riasztó képet az ágazat helyzetéről a HVG-nek adott interjúban Buga László. Gyors terápiát nem ígér, de az orvosok újfajta ösztönzőkre, a szakdolgozók idei béremelésre számíthatnak.