szerző:
Műértő

A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) és a Millenniumi Kormánybiztosi Hivatal (MKH) is osztott pénzt a tavalyi év során arra a célra, hogy a millennium alkalmából az önkormányzatok művészeti alkotásokat avassanak országszerte. Mit állítunk a köztereinkre, mit állítanak rólunk ezek a szobrok?

A Budapesten felállított első köztéri emlékmű, az 1847-ben elhunyt József nádor szobra óta érvényesek a megállapítások: a köztéri szobrászat, a művészi kérdéseket megelőzve mindig aktuálpolitikai kérdés, egyben olyasmi, amihez kultuszok, szertartások kapcsolódnak. A nádor halála után azonnal megindult a gyűjtés, de a mű, a müncheni Johann Halbig szobra csak 1858-ra készülhetett el. Az avatásra pedig 1869-ben került sor, az udvar -- tüntetésektől tartva – csupán a kiegyezés után adta beleegyezését a felállításhoz.

A múlt század második felének emlékműállítási hullámát valós igény indította el és közadakozással teremtették meg anyagi feltételeit. Széchenyi István, Eötvös József, Deák Ferenc, Arany János szobának felállításában a tisztelet, a nemzet önbecsülése fejeződött ki: valamiféle „megrendülés”, közös, átélt történelmi élmény. Csak mindezeken túl következik a művészi probléma: a magyar emlékműszobrászat összefügg a magyar szobrászat megteremtésével, hiszen olyan mesterek kellenek hozzá, akik tudnak „köztéri méretekben gondolkodni”.

A közakarat, a közadakozás és a történelmi élmény ellenére az emlékművek és készítőik mindig viták kereszttüzében álltak, ám a vita sokszor közös gondolkodásra is késztetett. Amikor az 1860-ban elhunyt Széchenyi István szobrának elkészítését megpályáztatták, feltétel volt, hogy a szobrász magyar legyen. A kiírásban a „ki a magyar?” kérdését úgy válaszolták meg, ahogy azóta sem sikerült: magyar az, aki magyar földön született, vagy bárhol másutt, de Magyarországon él. A szobrot aztán a sátoraljaújhelyi születésű, Rómában élő magyar zsidó szobrász, Engel József készítette el.

A millennium körüli emlékműveink jó részét központi akarat hívta életre. Az 1896: VIII. számú, millenniumi törvénycikk rendelkezik egy Árpádot és a nemzet egész történetét megörökítő emlékmű és egy Szent István-szobor felállításáról a fővárosban, valamint országosan hét emlékoszlop létesítéséről. 1897-ben pedig Ferenc József császár és király adományoz a kincstár terhére tíz szobrot a magyar fővárosnak. Ma sem tudni pontosan, hol dőlt el, hogy Gellért püspök, Anonymus, Bethlen Gábor, Zrínyi Miklós, Bocskai István, Tinódi Sebestyén, Pálffy János gróf, Pázmány Péter, Werbőczy István és Hunyadi János szobormását állítsák fel. Mindenesetre a főváros arcát a mai napig meghatározzák ezek a művek -- pontosabban azok, amelyek még láthatók közülük.

A 2000-es millenniumi év, amelyben a kormányzat a központi akaratot és a „helyi igényt” próbálta összekapcsolni, ismét emlékmű-hullámot hozott. Az NKÖM tavaly százmillió forintot szánt a millennium alkalmából felállítandó köztéri képző- és iparművészeti alkotásokra; az önkormányzatok tervvel, két szakvéleménnyel és a szükséges pénz felével pályázhattak -- a határokon túli magyar településekről is. Az „alkalmából” szó a kiírásban azért lényeges, mert nem feltétlenül a millenniumot „megörökítő”, azt „ábrázoló” művekről van szó. Mint ahogy ezt néhány önkormányzat helyesen ismerte fel, bármilyen, a helyiek számára fontos személyiségnek állítható szobor. Például Solt város gróf Vécsey Károlynak, egy kistelepülés a helyi iskolaalapító tanítónak állít szobrot, a XII. kerület pedig Jókait szeretné látni a róla elnevezett általános iskolában, s a tervet parkosítással együtt képzelték el. Ez a kötődés azonban csak ritkán érhető tetten, Szent István jelenti a szabványt. Legtöbbször őrá gondolunk tehát a millennium hívószó hallatán? Nem biztos, hogy minden egyes településen pontosan megfogalmazták, miért. Hogy kicsoda is ő, egyáltalán: milyennek látjuk most, az új évezred elején? Előfordul, hogy egy-egy megyében több helyen ugyanaz a művész készíti el a szobrát. Szent István tehát ugyanazt ugyanúgy fogja jelenteni mindenhol, mindenkinek? Mindenesetre a tíz évvel ezelőtti kopjafa-, illetve székelykapu-korszak után az ezredforduló az István-szobrok korát hozza el a köztereken.

Érdekes volna (s e helyt lehetetlen) megvizsgálni, hogy valóban van-e ma Szent István-kultusz? Ha nincs, akkor csak arról van szó, hogy egy kellően távoli történelmi figurára van szükség, akire sok mindent rávetíthet az ország (vagy aktuális vezetése), amikor úgy érzi, történelmi fordulóponthoz értünk? Ha van, akkor milyen formában létezik és mit jelent? Annyi biztos, István mai népszerű képe a nyolcvanas években kezdett kialakulni, újkori, populáris reneszánszát a Szörényi--Bródy rockopera keltette életre. Az István, a király klasszicizálódott, lassanként operává stilizálódik fel, s az iskolásokat ma ahhoz viszik, ha „zenés, történelmi játékot” keresnek.

A szimbólumteremtés alapja a közös tudat, de van, ahol inkább a tudatzavar objektiválódik egy-egy szoborban. Például Püspökladány egy olyan tervvel pályázott, amely Istvánt hun, szkíta motívumok társaságában, az elmaradhatatlan koronával együtt ábrázolja, de Győrfi Lajos kompozíciójában megjelent még Emese álma és Imre herceg is. Ilyenkor persze nem maradnak el a „nagy tételben gondolkodók” sem, Kocsis Előd tíz millenniumi emlékműterv-verziót készített (kard—angyal--korona és permutációi), s a tervek bemutatására minden egyes település vezetőjét meghívta.

A Millenniumi Kormánybiztosi Hivatal államiságunk ezredéves ünnepe alkalmából támogatott művészeti alkotásokat. Számos település felújításra, szobor-, freskó-, kálvária-restaurálásra kért és kapott támogatást, de jó néhány helyen új művet avatnak. Ezek között ötvenöt Szent István szerepel (ez a szám nagyobb, ha a szoborcsoportokat is beleszámítjuk), mellszobor, lovas szobor, kőszobor, faszobor, díszkút, dombormű formájában, egyedül, Gizellával vagy Máriával.

Korunk (vagy inkább kurzusunk?) más slágertémái is ott lesznek azért a köztereken. Harminckilenc munka szerepel a listán egyszerűen csak Millenniumi emlékmű címmel. Gyakoriak még a Szent Lászlók, a turulok, az emlékkeresztek (van, amelyik trianoni, illetve millenniumi megjelöléssel), a haranglábak, de új kultusz is születőben van: Csongrádon Varga István, Jánosházán Tóth Emőke készít mellszobrot Antall Józsefről.

Vannak azonban „trendhagyó” témájú munkák is a támogatásra érdemesítettek között. Eger öt magyar Nobel-díjasnak állít emléket (Kampfl József alkotása), Inárcson Tolnai Lajosnak, a MÁV első elnöke, Inárcs újratelepítője kap szobrot (szintén Kampfl József), Pápán az Esterházy-ősök arcképcsarnokát újítják fel, Tatabányán Jászai Mari szobormása készül (Szabó György).

Az önkormányzatok általában pályáztatták a különböző terveket, de ez a folyamat nem mindenhol zajlott világosan, áttekinthetően. Az elbírálás során kérhették a Képzőművészeti Lektorátus szakmai zsűrijének véleményét is, de ezt sok helyütt figyelmen kívül hagyták, a minőség szempontjait látványosan negligálták a személyes kapcsolatok, a régi barátságok, a helyi szinten favorizált művészek miatt, vagy azért, mert egyes nevekre több pénzt reméltek. Előfordult, hogy a pályázaton első díjat nyert mű helyett végül is más valósul meg. A nehezen bizonyítható (mert írásos nyoma ritkán van az ilyesminek) történetek sorában olyan is akad, amely arról szól, hogy a főváros XIII. kerületében a többfordulós pályázat végeredménye hogyan módosult egy „magas helyről”, éppen a kormánybiztosi hivatalból érkező telefon hatására.

A szoboravatások vélhetően elhomályosítják majd a vitákat, az esetenkénti visszásságokat, és utóbb, ha állnak a szobrok, talán ismét művészi kérdésekről lehet beszélni. Persze csak akkor, ha művész és műve menet közben el nem felejtődik valahogy. A Dunakeszi Krónika című helyi lap szoboravatásra szóló meghívót közöl. Szeretettel várják a polgárokat augusztus 19-én, 16 óra 30-kor a Szent István Parkban tartandó Szent István-napi megemlékezésre, amelyen átadják a város lakóinak Szent István emlékművét. A szöveg lelkes: fejedelmi hónapot, megálmodott emlékművet, teremtő erőt emleget. Lesz avatóbeszéd, koszorúzás, ökumenikus szertartás, ünnepi beszéd, ünnepi műsor, kitüntetések adományozása. Az újság minden közreműködőt névvel, ranggal felsorol, pontosan, részletesen. Egyedül a szobrász, Lengyel István neve hiányzik.

Nagy Gergely

(Megjelent a Műértő 2000. szeptemberi lapszámában)

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
15 millió forint körül startol a 300 lóerős apró Audi SQ2

15 millió forint körül startol a 300 lóerős apró Audi SQ2

Ha így haladunk, eljön majd az idő, amikor egyáltalán nem terem krumpli Magyarországon

Ha így haladunk, eljön majd az idő, amikor egyáltalán nem terem krumpli Magyarországon

Varju László állítja, újra verték, a DK-s társait nem engedik oda hozzá

Varju László állítja, újra verték, a DK-s társait nem engedik oda hozzá

Továbbküldte Kövér Ádernek a túlóratörvényt

Továbbküldte Kövér Ádernek a túlóratörvényt

Prőhle a rabszolgatörvényről: Ha valakit arra kényszerítenek, hogy többet dolgozzon, az rossz

Prőhle a rabszolgatörvényről: Ha valakit arra kényszerítenek, hogy többet dolgozzon, az rossz

Népszava: 100 régi dolgozóját még karácsony előtt lapátra teszi az ÁSZ

Népszava: 100 régi dolgozóját még karácsony előtt lapátra teszi az ÁSZ