szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Sok kutatás foglalkozott már a gyerekek olvasási szokásaival, de most egy igen széleskörű vizsgálat történt, amelyben a gyerekek is elmondták a véleményüket. Részletesen elmondták, hogy milyen esetben olvasnának többet.

Ötödik alkalommal készült el a Scholastic éves felmérése, azaz a "Gyerekek és családok olvasói jelentése", amelyben világszerte górcső alá veszik az olvasási szokásokat. A teljes verzió januárban jelenik meg, de több érdekes adatot már elárultak az eredméyről, ezeket egy infografikában össze is foglalták. A legfontosabb eredmény az, hogy a 6 és 17 éves közötti gyerekek 73 százaléka több könyvet olvasna, ha azok olyanok lennének, amelyek az ő ízlésüknek megfelelő. Így például a kötelező olvasmányok is lehetnének ilyenek, ahelyett, hogy megutáltatják a gyerekekkel az olvasást.

Azt, hogy nekik mi tetszene, el is mesélték. A legfontosabb szempont számukra az lenne, hogy a könyv megnevettesse őket, ezt a gyerekek 70 százaléka várja el. A gyerekek közel fele mondta azt, hogy a történetnek kitaláltnak kellene lennie ahhoz, hogy érdekelje őket, de 43 százalékuk számára az is nagyon fontos lenne, hogy a könyvből tanuljanak is valami újat.

Online hozzáférhető filmekkel áll ki a Pride mellett a Verzió

Online hozzáférhető filmekkel áll ki a Pride mellett a Verzió

Ebben is tévedett Nagy Márton, újabb inflációs hullám érkezhet

Ebben is tévedett Nagy Márton, újabb inflációs hullám érkezhet

Feri, eljött az idő, hogy megírd azokat a könyveket! – Kéri László mondta el a Fülkében, mikor kellett volna lemondania Gyurcsánynak

Feri, eljött az idő, hogy megírd azokat a könyveket! – Kéri László mondta el a Fülkében, mikor kellett volna lemondania Gyurcsánynak

Bringázás közben akart kirabolni egy 90 éves férfit Cegléden, de az arra járó rendőrökre nem számított

Bringázás közben akart kirabolni egy 90 éves férfit Cegléden, de az arra járó rendőrökre nem számított