szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Amerikai szakértők szerint egy 30 perccel későbbi iskolakezdés is javítana a gyerekek egészségén.

Amerikai gyermekgyógyászok kíváncsiak voltak arra, hogy 40 ezer általános- és középiskolában mikor kezdődik reggelente az oktatás, az adatokat pedig összevetették az egészségügyi jelentésekkel. Így akarnak rámutatni, hogy biztosítani kell az elegendő alvást a gyerekeknek, ezt pedig erősítik az adatok is, hiszen azokban az iskolákban, ahol nem az ajánlott 8:30 és 9:30 között kezdődik az oktatás, hanem hamarabb, már látszott a rosszabb egészségügyi helyzet.

A szakértők kiemelték: ennek oka a kelleténél kevesebb alvás a tinédszerek körében - akiket nyilván nehezebb rávenni kora esti lefekvésre. A 8:30 és 9:30 közötti kezdés véleményük és a statisztikák szerint is nagyobb eséllyel gátolja egy sor alapvető egészségügyi probléma kialakulását. Hogy melyek ezek? Itt megtudhatja, hogy milyen komoly veszéllyel jár, ha nem alszunk eleget, és azt is láthatja, hogy különböző életkorokban mennyit kellene aludni.

Ismét a Milosevicset megbuktató Szrgya Popovics forradalmi kézikönyvével rettegtet a kormányzati kommunikáció

Ismét a Milosevicset megbuktató Szrgya Popovics forradalmi kézikönyvével rettegtet a kormányzati kommunikáció

Így tombolt Demi Moore családja, amikor a színésznő megkapta a Golden Globe-ot

Így tombolt Demi Moore családja, amikor a színésznő megkapta a Golden Globe-ot

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Demi Moore vihette haza a legjobb színésznőnek járó Golden Globe díjat, a magyar építészről szóló film is tarolt

Demi Moore vihette haza a legjobb színésznőnek járó Golden Globe díjat, a magyar építészről szóló film is tarolt