szerző:
MTI

Jelentősen enyhítette a Marian Cozma megölése miatt folyó perben a három fővádlott büntetését pénteken kihirdetett ítéletében a Győri Ítélőtábla.

Az első fokon életfogytiglani fegyházra ítélt Raffael Sándort és Németh Győzőt 18-18 évi börtönre ítélték, míg Sztojka Iván 20 éves fegyházbüntetését 8 évi börtönre változtatta Nagy Zoltán tanácsa. A kisalfold.hu beszámolója szerint Sztojka Iván hozzátartozói tapsoltak az ítélet hirdetése közben.

A bíróság az indoklás szerint az első-, a másod- és a harmadrendű vádlottat társtettesként, több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérletét, valamint bűnsegédként, életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletét átértékelte, így Raffael Sándort egyrendbeli emberölésben, egyrendbeli társtettesként és egyrendbeli bűnsegédként elkövetett testi sértésben mondta ki bűnösnek.

©

Németh Győzőt jogegerősen egyrendbeli emberölés kísérletében és kétrendbeli testi sértésben marasztalta el, az utóbbiban az egyik esetében társtettességét állapítva meg. Sztojka Iván esetében a fellebbviteli fórum háromrendbeli testi sértést állapított meg, amelyek közül kettőt társtettesként, egyet bűnsegédként követett el. A hetedrendű, bűnpártolás miatt elmarasztalt Antalik László börtönbüntetését nyolc hónappal, két évre enyhítette az ítélőtábla. A többi büntetést a tanács helybenhagyta.

A kisalfold.hu úgy értesült, az Ítélőtábla szerint az elsőfokú ítélet szerint nem lehet a megyei bíróság álláspontját megismerni arról, hogy a vádlottak mely cselekedetükkel pontosan mely törvényhelyeket merítették ki. Nagy Zoltán bíró azt mondta, a vádlottak akarategységére sem lehetett következtetni, ugyanis Raffael a szúrási szándékot egyből megvalósította, Németh nem vett részt a Marian Cozma elleni támadásban, arra pedig nem mutatnak konkrétumok, hogy Sztojka Iván a halálos szúráskor támadta volna Marian Cozmát, így tevékenysége "legfeljebb fenyegető jelenlétként értékelhető".

Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott játékosát 2009. február 8-án gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt, segítségére siető sporttársait, a szerb Zarko Sesumot és a horvát Ivan Pesicet életveszélyesen megsebesítették.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A Földközi-tengerbe zuhant egy autós, aki vakon követte a GPS-t

A Földközi-tengerbe zuhant egy autós, aki vakon követte a GPS-t

Sokat enyhítene az ápolóhiányon, ha ilyen robotot vetnének be a kórházak

Sokat enyhítene az ápolóhiányon, ha ilyen robotot vetnének be a kórházak

Rájöttek, hogy lehet elsüllyeszthetetlenné tenni a hajókat

Rájöttek, hogy lehet elsüllyeszthetetlenné tenni a hajókat

Momentum: Mondjanak le Budafokon az áruló, Fideszhez átálló ellenzéki képviselők!

Momentum: Mondjanak le Budafokon az áruló, Fideszhez átálló ellenzéki képviselők!

Egy ellenzéki képviselő sem jutott be a fehérorosz parlamentbe a "választáson"

Egy ellenzéki képviselő sem jutott be a fehérorosz parlamentbe a "választáson"

Lengyelország büntetné a szexuális felvilágosítást, sokan elítélték ezt, a Fidesz nem

Lengyelország büntetné a szexuális felvilágosítást, sokan elítélték ezt, a Fidesz nem