hvg.hu
Itthon
Orbán Viktor az indiai Álappuzsa városánál hajókázott a helyi sajtó szerint
A miniszterelnök útját szinte élőben tudósítják.
Igazságos kormányzást ígért Gyurcsány Ferenc a szocialisták majálisán a Városligetben, s egyben jelezte, mély, átfogó változások kellenek. Hiller párternök pedig a párt további átalakítását ígérte. Szakadó eső, többszáz résztvevő.
Elfogadta a Szabad Demokraták Szövetsége országos listájának első harminc helyét a liberális párt országos tanácsa szombati ülésén - közölte Kuncze Gábor pártelnök, aki a párt miniszterelnök-jelöltje is.
Jaroslaw Kaczynski, a lengyel Jog és Igazságosság párt elnöke, valamint Konrad Adenauer, az egykori német kancellár unokája is megjelenik a Kereszténydemokrata Néppárt március 25-ei, budapesti rendezvényén - jelentette be Semjén Zsolt KDNP-elnök.
Életveszélyesen megfenyegették több névtelen levélben Szijjártó Pétert, a Fidesz szóvivőjét, a párt győri országgyűlési képviselőjelöltjét. Erről a politikus pénteken Győrött tartott sajtótájékoztatóján beszélt.
Nem kiabálni kell Magyarországon, hanem dolgozni, cselekedni és időnként áldozatokat hozni a hazáért, a városért és a családért - mondta Gyurcsány Ferenc Karcagon, pártja lakossági fórumán.
Átalakul a Fidesz kommunikációs stábja, egybeolvad a párt és a frakció sajtóosztálya, de változás várható a pártszóvivői poszton is - értesült az Index. A hvg.hu értesülései szerint szóvivői páros veheti át Révész Máriusz helyét.
A miniszterelnök szerint az autonómia kérdését másképp lehet kezelni a Vajdaságban, a Felvidéken, Kárpátalján és Székelyföldön, és nem helyes, ha budapesti politikusok próbálják megmondani, mit kell ott csinálni.
Ha a Fidesz kormányra kerül, bevezeti az Új Nemzedék Kártyát, amellyel a fiatalok állami támogatásokat és különböző kedvezményeket vehetnének igénybe - mondta el Szijjártó Péter, a Fidelitas elnöke, a Fidesz országgyűlési képviselője pénteki sajtótájékoztatóján.
Egyetlen parlamenti párttal sem működik együtt az országgyűlési választásokon a Centrum Párt - közölte Bosánszky Lajos alelnök.
Szabó Ádám 49 éves gépész-üzemmérnököt indítja a Fidesz az országgyűlési választásokon Heves megye 4-es számú választókerületében, vagyis Hatvanban és környékén - jelentette be szombaton a jelölt bemutatkozó kampánygyűlésén Fónagy János.
A Munkáspárt 50-60 millió forintot fordít az országgyűlési választási kampányára - közölte szombati budapesti sajtótájékoztatóján Thürmer Gyula pártelnök.
Új országgyűlési képviselőjelöltet indít a Fidesz Tilki Attila, Fehérgyarmat alpolgármestere személyében Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 10-es számú választókerületében - jelentette be Font Sándor, a párt gazdatagozatának elnöke szombaton a szatmári városban.
Lemondott a Fiatal Baloldal (FIB) Vas megyei elnöki tisztéről Szabó Bálint. Ezt maga az érintett jelentette be pénteken.
Megnevezte képviselőjelöltjeit a jövő évi országgyűlési választásra az SZDSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezete; a Nyírség 10 szavazókerületében négy új indulója lesz a parlamenti pártnak, a többiek viszont már valamennyien voltak jelöltek korábban - közölte Lövei Csaba, a párt megyei irodájának vezetője.
A választókerületek csaknem felében új egyéni képviselőjelölteket indít a 2006-os országgyűlési választáson Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a Fidesz; az országosan ismert politikusok között ezúttal nem méretteti meg magát Répássy Róbert, viszont Pelczné Gáll Ildikó országos alelnök elindul Miskolcon - tájékoztatott a párt megyei szervezete hétfőn.
A Fidesz országos választmánya a 176 egyéni választó körzet 152 egyéni képviselőjelölt személyéről döntött szombati ülésén, 24 választókörzetben a KDNP-vel és az MKDSZ-szel közös jelöltet indít a Fidesz - mondta a választmányi ülést követően Rogán Antal kampányfőnök.
Az MSZP gazdálkodása szabályszerű, bár előfordulnak kisebb hiányosságok - közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ).
A falvakban, a kisebb településeken kell erősítenie a szocialista pártnak - jelentette ki Hiller István, az MSZP elnöke kedden Szentesen. A szocialista párt a választókerületek nagyobb településein jól szerepel, a városokban erős, de a falvak világában gyengébb - mondta az MSZP elnöke egy lakossági fórumon, mintegy kétszáz ember előtt.
Az MSZP 2006. februárjában az országos listáról, a választási programról és a miniszterelnököt-jelölt személyéről döntő kongresszussal kezdi a kampányt - közölte Hiller István kedden Szegeden.
A Fidesz vezető politikusai jövő héttől december 15-ig országjáró toborzó körútra indulnak - mondta el szombati sajtótájékoztatóján Rogán Antal, a párt kampányfőnöke, aki szerint a Fidesz százezer önkéntest vár csapatába.
Ha egy harckocsi kétszer is legördülhet a gyártósorról, akkor 600 felújított orvosi rendelőt hányszor lehet sikerként eladni?
Nem csak a száguldozókkal van baj.
Az öttusaszövetség elnökének ezüstérmét is megszépítette Gulyás Michelle aranya.