Elfojtás, hazugság, halogatás - kétszázezer besúgó országa
Nemcsak a politikát és a rendszerváltás utáni kormányokat, hanem a társadalmat sem érdekli a múlt, az ügynökügy - hangzott el egy konferencián, pedig negyven év alatt közel 200 ezer beszervezés történt. Sokan a rendszerváltás heteiben is írtak jelentéseket. A történészek hazugnak tartják a kutatást nehezítő jelenlegi szabályozást, amely szerintük a volt besúgóknak kedvez. A jelen lévő államtitkár nem akarta elárulni, a kormány milyen lépéseket tesz az ügynölmúlt feltárására.
„Mi vagyunk a második leglátogatottabb levéltár az országban, de legfeljebb 200 és 400 közé tehető az érdeklődők száma” – mondta az 1989 előtti titkosszolgálati dokumentációt őrző Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgató-helyettese egy csütörtöki konferencián arról beszélve, mennyire kevesen érdeklődnek az ügynökügyek iránt. Kutrucz Katalin ezt az elfojtásra, a múlttal való szembenézéstől való félelemre vezette vissza, ahogy fogalmazott „meg kell törni a hallgatás falát”, ahhoz, hogy a magyar társadalom valóban foglalkozzon ezzel a kérdéskörrel.
A középiskolás és egyetemi diákoknak kiegészítő képzést nyújtó Mathias Corvinus Collegium (MCC) által szervezett, az ügynökügyről tartott kerekasztal-beszélgetésen Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára, Hack Péter, az ELTE oktatója, volt SZDSZ-es országgyűlési képviselő, Kutrucz Katalin, Lánczi András, az MCC és a Századvég Alapítvány elnöke és Ungváry Krisztián történész a feltárás elmaradásának okairól, a jogi szabályozás hiányosságairól tartott előadásokat.
A tanácskozás központi témája az volt, hogy az elmúlt 22 évben miért nem sikerült megnyugtatóan rendezni ezt a kérdéskört, miért korlátozott a dokumentációhoz való hozzáférés és a jelenlegi kormány mit kíván tenni. A legtöbb kérdést éppen ezért Rétvári Bence kapta a kutatóktól és a hallgatóságból, aki rendszerint azzal hárította a felvetéseket, hogy a januárban hatályba lépett új alkotmányban megnevezett Nemzeti Emlékezet Bizottsága fogja megvizsgálni a kérdéskört és tesz majd javaslatot a múlt komplex feltárására. Hosszú, párton belüli viták után a Fidesz és a KDNP frakciói március végén kérték fel a kormányt, hogy május 15-éig készítse el a kormány a törvényjavaslatát az ügynökmúlt feldolgozásért felelős Nemzeti Emlékezet Bizottságának felállításáról. A beszélgetés alatt Ungváry neki is szegezte a kérdést Rétvárinak: jónak tartja-e a jelenlegi szabályozást és ha nem, akkor mit változtatna rajta. Az államtitkár nem adott érdemi választ a kérdésre.
„Hazug és aljas”
Ez nem egy olyan kérdés, mint a 13. havi nyugdíj, amely sokakat egyformán hoz lázba – mondta Rétvári a csütörtöki kerekasztal-beszélgetésen, hangsúlyozva, hogy akik nem élték meg a múlt rendszer elnyomását, azoknak legfeljebb kémsztoriként érdekes. Az államtitkár szerint gyökeresen új megközelítésre van szükség – ahogy fogalmazott: a fejéről a talpára kell állítani az ügyet. Először azt kell feltárni, kik voltak a diktatúra működtetői, a „kiskirályok”, mert nagyon sokszor a megzsarolt, beszervezett ügynökök csak kis fogaskerekek voltak rendszerben. „A mi szempontunk az áldozatok szempontja kell legyen” – mondta Rétvári, aki szerint azokat kell elsősorban segíteni, akik megszenvedték a rendszert.
Ami most történik, az a korábbi kormányok által folytatott hagyomány, az elhallgatás folytatása – válaszolt az államtitkár kijelentéseire Hack Péter, aki SZDSZ-es képviselőként 1990-ben Demszky Gáborral közösen elsőként nyújtott be törvényt az ügy rendezésére (a tervezetet a parlament elutasította). Hack azt mondta, éppen könyvet ír arról, hogy az elmúlt 22 évben az egymás követő kormányok milyen érvekkel akadályozták a múlt feltárását. Rétvári állítására reagálva a német köztársasági elnököt – a német ügynökmúlttal foglalkozó hivatal egykori vezetőjét – Joachim Gauckot idézte, aki szerint az állampártba való nyílt belépés a karrierépítésnek sokkal normálisabb útja volt, mint a besúgók titkosszolgálatokkal való aljas együttműködése, akiknek jelentős részéről még ma sem tudható, hogy ügynökök voltak.
Hack szerint éppen ezért az ügynök neve éppúgy nyilvános kellene legyen, mint a pártvezetőké vagy a munkásőröké. A jogász azt mondta, „ez nem a múltról szól”, hanem a jövőről: hogyan viszonyul a demokratikus jogállam a diktatúrához, mit gondol azokról, akik együttműködtek a pártállami rendszerrel. Szerinte, ha ez a kérdés nincs megfelelően tisztázva, akkor az üzenet is egyértelmű: megéri együttműködni a diktatórikus rendszerekkel. Hack Péter szerint nem jelent nagy kihívást egy jó törvény megalkotása: az elmúlt 22 év tapasztalata alapján a kabinet szerinte "egy órán belül" kijavíthaná a hibákat - főleg egy olyan kormány, amely kétharmados többségével a parlamentben ennél nehezebb ügyeket is megoldott akár az alkotmányt módosítva.
„Hazug és aljas a jelenlegi szabályozás” – mondta a konferencián a területet évek óta kutató Ungváry Krisztián, aki szerint a Medgyessy Péter által vezetett kormány 2003-ben egy olyan törvényt alkotott, ami az eredeti céljával ellentétben sokszor nehezíti a múlt feltárását. (A volt miniszterelnökről 2002-ben derült ki, hogy szigorúan titkos tisztként együttműködött az állambiztonsággal.) Ungváry azt mondta, többször előfordult már, hogy a rossz szabályozás miatt pont azoknak kellett bírósági perekkel szembenézniük, akik nyilvánosságra hozták az ügyeket.
Ki számít közszereplőnek?
Kutrucz Katalin szerint nemcsak a politika, hanem a társadalom jelentős része is érzéketlen. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgató-helyettese végzett egy felmérést az 1956-os forradalomban játszott szerepük miatt börtönbe kerültek körében: azt mondta, 100-ból mindössze 9-en fordultak az elmúlt években a levéltárhoz, rendszerint még a családban sem beszélnek ezekről az ügyekről. Lánczi András erre azt mondta, nem meglepő, hogy nem érdekli az embereket a kérdéskör, hiszen nem volt éles váltás 1989-1990-ben: a rendszerváltás követően miniszterelnök lehetett a pártállam egyik haszonélvezője, egy KISZ-vezető (Lánczi ezzel Gyurcsány Ferencre utalt – a szerk.).
Ungváryval szemben Kutrucz úgy vélte, nem a megismerhetőséggel, hanem a nyilvánosságra hozatallal van gond. Azt mondta, a jelenlegi szabályok szerint mind az érintettek, mind a kutatók megismerhetik a titkosszolgálatnak jelentő ügynökök nevét, viszont ezt csak akkor lehet nyilvánosságra hozni, ha a levéltár előbb megkérdezi a volt besúgót, titkos tisztet, hogy közszereplőnek gondolja-e magát. Ha nem a válasz, akkor tehetetlenek.
Ungváry Krisztián szerint a megismerhetőséggel és a kutathatósággal is vannak gondok. A történész azt mondta, félrevezető az a hivatalos adat, mely szerint az akták 93 százaléka már átkerült a levéltárba az állambiztonsági szervek utódaitól (a jelenlegi titkosszolgálatoktól – a szerk.), mert az 2010-ig feltárt mágnesszalagokon tárolt adatok még mindig nem kutathatóak. (Pintér Sándor, a szolgálatokat felügyelő belügyminiszter azt mondta, nem zárkózik el attól az LMP-s javaslattól, hogy az illetékes parlamenti bizottság mielőbb megismerhesse annak a tizenkilenc mágnesszalagnak a tartalmát, amelyek az előző rendszer megfigyelőivel és megfigyeltjeivel összefüggésbe hozható adatokat tartalmazza.)
Leselejtezési hullámok
Az állambiztonsági dokumentumokat őrző levéltár főigazgató-helyettes szerint nemcsak a rendszer kifulladásakor, hanem korábban is voltak komoly leselejtezések, így nagyon sok akta elveszett, nem lehet minden esetben pontosan tudni, kit hogyan szerveztek be, mennyit jelentett, mennyire volt együttműködő.
Kutrucz Katalin azt mondta, ez történt például az 1956-es forradalom napjaiban: a felkelés leverése után a Kádár-korszakban kétségbeesetten próbálták rekonstruálni a szervek, hogy kik voltak az ügynökök, akiket ismét használni akartak. Az 1970-es években amikor hely hiányában elkezdték felvinni a mágnesszalagokra az adatokat, szintén sok dokumentumot megsemmisítettek. Végül az átmenet évében 1989-ben a nyomok eltüntetése volt a fő szempont: eleinte rendszerszerűen, végül ötletszerűen próbálták ledarálni a dokumentumokat, de annyi volt, hogy nem értek a végére.
A főigazgató-helyettes azt mondta, a fellelhető adatok alapján csak következtetni lehet arra, hogy hány ügynök volt Magyarországon a pártállami időszakban. Szerinte az egész időszak alatt 200 ezer embert szerveztek be, a „csúcsidőszakban” ötvenes években egyszerre 60-70 ezer hálózati személy volt. Becslések szerint a rendszer utolsó éveiben 6-7 ezer besúgó volt, de Kutrucz szerint több jel is utal arra, hogy ennél sokkal többen voltak még az 1980-as években is.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
Debreceni díszpolgár lett az ügynök, a másik meg képtár névadója
Ügynök és ügynök között óriási különbség volt. Leginkább erről tanúskodik Szőnyei Tamás frissen megjelent könyve, ami alatt behajlik az asztal – nemcsak a fizikai tömege, hanem súlyos tartalma miatt is. Nehéz örökségünk a kádári félmúlt.
Ügynökök az egyházak élén: tettesek vagy áldozatok?
Némák maradhatnak-e az egykor elnémított egyházak az ügynökkérdésben? A hvg.hu a magyar történelmi egyházak képviselőit, és a Hit Gyülekezetét is megkérdezte, mit gondolnak, mit tesznek az egyházi ügynökmúlt feltárása érdekében.
