szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az RTL-nek nyilatkozó diákok szerint mindenki tudott esetről, az ügy miatt még vizsgálat is indult.

Mi is hírt adtunk róla, hogy brutális iskolai verekedést videóztak le diákok egy keszthelyi szakközépben. A felvételen azt látszik, hogy két lány üti-rúgja egymást, többen pedig nézik, ahogy az iskolások egymásnak esnek, senki nem lép közbe.

A Híradó stábja felkereste az iskolát, ahol a hírek szerint a verekedés történt. Az igazgató ugyan nem nyilatkozott, de tagadta, hogy náluk történt volna a verekedés. A diákok viszont mást mondanak, akit csak megkérdezett a műsor stábja, mindenki tudott az ügyről.

A diákok állítása szerint a verekedésről készült felvétel még januárban lett rögzítve, és kilencedikes diákok szerepelnek rajta. Az ügyben állítólag vizsgálat is indult.

Azt továbbra sem tudni, miért vesztek össze a lányok, de a műsorban két, arcát eltakaró diák úgy fogalmazott, az iskola falai között terjedő hírek szerint az érintettek összetűzésbe keveredtek, beszólogattak egymásnak, ami később tettlegességig fajult.

Az RTL kereste a fenntartót, a Zalaegerszegi Szakképzési Centrumot, hogy vizsgálódnak-e az ügyben, de adásukig nem kaptak választ.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!