Most nem az a feladatunk, hogy a magyar nyilvánosságot meggyőzzük. Nekünk az Európai Parlamentben kell megfelelő többséget szereznünk a jelentéshez, ezen dolgozunk

– ezzel indokolta a hvg.hu-nak egy prominens nyugat-európai EP-képviselő, miért nem akar nyilatkozni a magyar sajtónak. Szerinte a vita ezen pontján minden olyan jel, ami arra mutatna, hogy a Orbán-kormánnyal harcolnak, árt az ügyüknek. Ők Brüsszelben és Strasbourgban azzal győzködnek mindenkit, hogy itt kizárólag a magyarországi jogállamiságról van szó, azon belül is a magyar polgárok jogairól (erről beszélt a jelentést magára vállaló Judith Sargentini is a hvg.hu-nak), valamint az unió alapértékeinek megvédéséről.

Nem élet-halál kérdés

Ha pontosak a Népszava csütörtöki információi, akkor a Néppárt frakcióvezetője is kész lenne beszállni a Sargentini-jelentést megelőző parlamenti kampányba, méghozzá a magyar kormány oldalán. Ehhez azonban Manfred Weber egy keddi telefonbeszélgetés során állítólag segítséget kért Orbán Viktortól. Nem nagyon kell találgatni, milyen gesztust várna el a bajor CSU politikusa magyar szövetségesétől. Az osztrák közszolgálati televízió késő esti híradójának Weber elmondta, hogy a CEU magyarországi megmaradása számára nem alku tárgya.

Manfred Weber és Orbán Viktor

MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs

Ebből a két rövid történetből is látszik, hogy az Európai Parlamentben komoly erők indultak meg, hogy a Sargentini-jelentést elfogadják, vagy ezt az utolsó pillanatban még megakadályozzák. Fontos megérteni, mi a szavazás tétje: ha az EP igent mondott a magyarországi jogsértéseket bő 60 oldalon át soroló szövegtervezetre, akkor az ügyet az Európai Tanács asztalára továbbítják a képviselők. Nem tartalmaz tehát kötelező szankciót a jelentés, és közvetlen hatása nem is lesz. A 7-es cikk szerinti eljárást nem a képviselők kezdeményezhetik, hanem a tagállamok állam- és kormányfőiből álló tanács négyötödös többséggel. A végső döntésnél pedig már egyetlen tagállam is megvétózhatja az egészet.

Ezzel jelentősen előre futottunk az eljárásban, de ezeket tudni kell ahhoz, hogy lássuk: a jövő heti szavazás az Európai Parlamentben elsősorban politikai meccs, amelyben a választott testület hívei próbálják megmutatni az erejüket a tagállamok egymással paktáló kormányainak, és az egyéb, kisebb demokratikus felhatalmazással rendelkező uniós testületeknek.

Jobboldalra dől a pálya

Bár a magyar kormány bosszúhadjáratot és boszorkányüldözést láttat, itt sem ostor nem csattan, sem máglyát nem gyújtanak. A kérdés az, hogy az Európai Parlament jelen lévő képviselőinek kétharmada egyetért-e azzal, hogy a magyar kormány az utóbbi nyolc évben tizenkét területen is súlyosan megsértette a jogállamiság elvét és a közös európai értékeket. És van még egy körülmény, amit az Orbán-kormány és sajtója el akar hazudni:

egy transzparens és minden elemében demokratikus folyamat végén szavaznak majd mindazok, akik az európai polgárok akaratából a parlamentbe jutottak. Ha meglesz a jelentéshez szükséges kétharmad, akkor az valóban a polgárok kétharmadát képviseli, mivel a magyar törvényhozással ellentétben az EP-be arányos választási rendszer alapján jutnak be a jelöltek.

Miután mindezt tisztázzuk, lássuk az Európai Parlament jelenlegi összetételét:

• Európai Néppárt – 217 képviselő, köztük a Fidesz politikusaival
• Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége – 189 képviselő, köztük az MSZP és a DK politikusaival
• Európai Konzervatívok és Reformisták – 74 képviselő, ide tartoznak az EU-ból távozó toryk és a lengyel Jog és Igazságosság
• Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért – 68 képviselő
• Egységes Európai Baloldal – 52 képviselő, leghíresebb pártja a görög Sziriza
• Zöldek/Európai Szabad Szövetség – 51 képviselő, köztük az LMP és a Párbeszéd egy-egy politikusa
• Szabadság és Közvetlen Demokrácia Európája – 45 képviselő, ide tartozik a UKIP, a Svéd Demokraták, valamint az Ötcsillag Mozgalom
• Nemzet és Szabadság Európája – 37 képviselő, ide tartozik az FPÖ, az AfD, az olasz Liga és a holland Szabadságpárt
• Frakción kívüliek – 18 képviselő, köztük a Jobbik listájáról bejutott 3 politikus

Ha a Sargentini-jelentés valóban valami zöldpárti őrület lenne, akkor a képviselők 7 százalékát sem tudhatná maga mögött. Ha pedig itt a baloldal összeesküvéséről lenne szó, Orbán még mindig röhöghetne a markába. A szociáldemokraták, újbalosok és zöldek 292 képviselővel rendelkeznek, és a liberálisokkal együtt sincs többségük a strasbourgi házban. Utóbbiak között egyébként számos jobbra húzó párt foglal helyet, mint Mark Rutte holland Szabadság és Demokrácia Néppártja (Sebastian Kurz osztrák kancellár egyik európai szövetségese), valamint a Fidesz egykori testvérpártja, a migrációban szigort hirdető német Szabad Demokraták Pártja.

Lest mutat a Néppárt

A Fidesznek a terep kedvező lenne, ha hiszünk annak, amit évértékelőiben és tusványosi beszédeiben Európáról felvázol a miniszterelnök. Orbán logikája szerint egy a tábor, egy a zászló a jobboldalon. Az Európai Parlamentben azonban 4 frakciót alkotnak jobboldali és szélsőjobboldali pártok (dőlt betűvel jelöltük ezeket a fenti felsorolásban), és néhányan még a frakción kívüliek között is ülnek, mint a görög Arany Hajnal két politikusa, vagy az idei kampányban a Fideszt erősítő Morvai Krisztina. Ha ők mind a Fideszt támogatnák (vagyis a Néppárt, valamint a migrációt ellenző egyéb jobboldali formációk), akkor Orbánt az Európai Parlament abszolút többsége védené.

A magyar kormány és személyesen Orbán Viktor azért ilyen aktív a Sargentini-jelentést megelőző hetekben a hazai sajtóban, hogy elfedje az egyértelműt: sajátjainak egy jó része is a Fidesz ellen foglal majd állást. Budapesten azt állítják, hogy már elkönyvelték a kétharmados strasbourgi vereséget, holott ahhoz száznál is több jobboldali képviselő szavazata is szükséges lesz. Ezen a ponton viszont meglátszik, hogy bár Orbán Viktornak nem okoz problémát, hogy néppártiként kampányoljon Milánóban egy konkurens pártcsalád prominens politikusa mellett, a jobbközép pártok nem akarnak közösködni az általuk szélsőjobboldalinak tartott erőkkel. Hiába van Orbán számára átjárás a német CSU, a lengyel PiS és az olasz Liga között, ha a Néppárt nem kér utóbbi kettő szövetségéből.

Nyolc éven át működött Orbán számára a kettős játék a kifelé és befelé szánt üzenetekkel. De most maga is ki akar lépni az európai porondra, ezért hát lassan döntenie kell, hova tartozik. Az áprilisi újraválasztása óta úgy döntött, hogy a populisták élharcosa lesz, és ennek részeként:

• a megbélyegzés után meg is adóztatja a civilek egy részét,
• de facto megszünteti Magyarországon a menedékjogot, ha nem a szomszéd ország állampolgárát üldözik,
• az automatikusan visszautasított menedékkérőket (a nyilvánosság előtti lebukásig) titokban éhezteti,
• betiltja a hajléktalanságot,
• a politikusok békéjére hivatkozva tovább szűkíti a gyülekezési jogot,
• a CEU elkergetése érdekében halogatja a szükséges egyezmény aláírását, és betiltatja a gender szakot.

Lehet mindezeket az áprilisi kétharmadból származó legitim döntésnek tartani, de ez épp annyira politikai álláspont, ahogy ezeket a jogállamiság további lezüllesztésének láttatni.

A tiki-taka vége?

Amikor Manfred Weber segítséget vár Orbántól, akkor néhány emblematikus jogtiprás visszavonását kéri. "Lám, a magyar kormány megérti a kritikát, meg szeretne javulni, nekünk meg el kell fogadni, hogy az egy másik kultúra, és erős politikai felhatalmazást adtak a polgárok egy sor szigorú intézkedésre" – ez lenne a bajor politikus érve néhány néppárti képviselőnek. Az elmúlt nyolc év folyamatos mellébeszélése után viszont bizonyítania is kéne a budapesti szándékot. Márpedig gesztus helyett Orbán konzervatív kritikusai épp az ellenkezőjét látják annak, amit remélnek. A fent felsorolt döntések mellett a könyörtelen hangnemet, valamint Salvini és körének nyílt támogatását.

A Sargentini-jelentés támogatóinak cikk elején leírt taktikájának így hangzik a budapesti párja: most az a Fidesz feladata, hogy a magyar nyilvánosságot meggyőzzék az igazukról, mivel az Európai Parlamentben megfelelő többséget nem tudnak szerezni. Számukra a legjobb forgatókönyv az, ha csak a képviselők abszolút többsége fordul ellenük, de a kétharmaduk nem.

Egy szabadon választott, demokratikus testülettől ilyen pofonba nyolc éve nem futott bele Orbán. Ez azon is látszik, hogy már az ütés előtt jajonganak.