Így jártunk 2018-ban: a Fidesz mindent felfalt, de alakul az ellenzéki tömb
Választási év volt 2018, a Fidesz pedig harmadjára is kétharmaddal nyert. Azóta nekiestek a civileknek, egyetemeknek, tudományos szférának, mindennek, amit csak értek. Az ellenzék pártjai hónapokig a sebeiket nyalogatták, míg az év vége különös egységbe terelte őket. Ez a hvg.hu év végi belpolitikai összefoglalója.
A harmadik kétharmad
Gergő, ugye nem lesz újabb kétharmadunk? Ennyire nem lehettek szerencsétlenek! – mondta állítólag majdnem sírva az MSZP-P miniszterelnök-jelöltjének 2017 vége felé több, vele munkakapcsolatba került fideszes. Karácsony Gergely egy év eleji fórumán vallott erről, de a hvg.hu is talált akkoriban több olyan, pártja túlhatalmától tartó fideszes képviselőt, aki azt mondta, örülne neki, ha nem lenne meg a kétharmad. Egyrészt, mert szerintük egyes ügyeknek is jobb, ha nemcsak a kormánypártok állnak mögötte, másrészt „a stílusnak és a tempónak” is jót tesz, ha van némi egyeztetési kényszer az ellenzékkel.
Ami azóta történt, az az aggódó képviselők legrosszabb félelmeit válthatta valóra: 2018 ugyanis jóformán nem szólt másról, mint, hogy az áprilisi választáson visszaszerzett kétharmad birtokában a párt és a kormány hogyan szökellt át ugróiskolaszerűen egyik vörös vonalról a másikra. (A parlamenti választás eredménye és lebonyolítása igazából külön cikket érdemelne, ha egy rövid, de alapos értékelést olvasna róla, az MTA kutatóinak munkáját ajánljuk.)
Az új összetételű parlament megalakulása után a kormánypárti többség egyik első dolga volt, hogy áterőltesse a parlamenten a választás előtt kétharmad híján elvérzett civil törvényt, alias Stop Sorost. Bár az értelem és az alkotmányosság határát is súroló, a menedékkérőknek és migránsoknak nyújtott jogszerű segítséget kriminalizáló törvénycsomagnak kivették az egyik legtöbbet bírált elemét, a külföldi bevételeket sújtó 25 százalékos illetéket, azt fű alatt megszavazták másként: az adótörvényekbe csempészve, bevándorlási különadó néven. Mindezt – a cinizmus csimborasszójaként – a menekültek világnapján.
A negyedik miniszterelnöki ciklusát, és tizenharmadik kormányfői évét taposó Orbán Viktor már a külsőségekkel sem bíbelődött, a szavazás előtt kerek perec megüzente: megvan a többség, miért is várnák meg (pláne vennék figyelembe) a civilekért és emberi jogokért aggódó Velencei Bizottság állásfoglalását.
A tejszínhab gránitszilárdságú Alaptörvény hetedik módosításával ugyanaznap a (politikusi) magánélet védelmére hivatkozva megágyaztak a békés gyülekezési jog korlátozásának, létrehozták (akkor még csak papíron) az igazságszolgáltatás függetlenségét tovább gyengítő közigazgatási felsőbíróságot, és büntethetővé tették – kvázi betiltották – a hajléktalanságot.
A civilek vegzálása és a CEU üldözése miatt már májusban felvetődött, majd hónapról hónapra újra előkerült, hogy Orbán Viktor pártja akkor maradhat az Európai Parlament legnagyobb frakcióját adó, Európai Néppárt (EPP) tagja, ha betartja az európai értékeket. Az EPP novemberi éves kongresszusán végül senki nem kezdeményezte a Fidesz kizárását. Igaz, a magyar kormánypárt képviselőinek meglehetősen megalázó lehetett aláírniuk az európai demokrácia feletti őrködésről szóló határozatot, amelynek minden pontja a jogállamiságtól a többpártrendszeren, erős civil társadalmon és független sajtón át a vallás-, vélemény- és gyülekezési szabadságig mintha kifejezetten a Fidesz megleckézetésére került volna a szövegbe.
Az európai értékek annak apropóján is egyre többször szóba kerültek 2018-ban, hogy áprilisra elkészült annak a Magyarországról szóló országjelentésnek a tervezete, amelynek elkészítésére a menedékkérőkkel és civil szervezetekkel kapcsolatos aggodalmai miatt még 2017 májusában kérte fel az Európai Parlament az EP állampolgári, jogi, bel- és igazságügyi bizottságát (LIBE). A holland Judith Sargentini készítette dokumentum tizenkét témakörben vizsgálta a demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok érvényesülését Magyarországon, és ezek túlnyomó részében súlyos, rendszerszintű jogsértéseket rótt fel az Orbán-kormánynak, amelyek miatt a lisszaboni szerződés 7. cikkelye szerinti eljárás megindítását javasolta Budapesttel szemben.
Bár a jelentéstervezet tartalmát kezdettől vitatta, és a bevándorláspárti erők munkájának beállítva próbálta hitelteleníteni a kormány, azt szeptemberben mégis kétharmados többséggel fogadták el az Európai Parlament képviselői. (Az ügy ezzel az Európai Unió Tanácsához került, és jelenleg is itt, a tagállamok kormányait tömörítő testületnél pattog a labda.)
Ha időben nem a jelentéstervezet elkészülte után történt volna, bizonyára bekerült volna a Magyarországot elítélő dokumentumba az is, ahogyan a kormány nyáron nyíltan nekirontott a Magyar Tudományos Akadémiának (MTA), egy diktátum jellegű rendelettel megszüntette a társadalmi nemekkel foglalkozó szakokat, és az végsőkig feszítve a húrt, végleg elüldözte a legszínvonalasabb képzést nyújtó egyetemet az országból. Majd, hogy valami (számára) építőt is tegyen: egy nemzetstratégiai jelentőségű (értsd: a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatát kizáró) ügylettel egyetlen konglomerátumba tömörítette az addig több kézben lévő kormánypárti médiabirodalom több tízmilliárd forintnyi vagyont érő összesen több mint kétszáz lapját, rádióját és tévéjét.
A magyar politika rendszerváltás utáni történetének legbotrányosabb parlamenti ülésnapján történtek viszont, amikor az elnémított, egyéb parlamenti eszközeitől megfosztott ellenzék tiltakozása ellenére a kormánytöbbség megszavazta a munkavállalókat (még jobban) kiszolgáltató túlóratörvényt, és az Európa Tanács által is aggályosnak tartott közigazgatási különbíróságok felállítását, újra felkeltették az Európai Bizottság érdeklődését, az EP Zöld párti frakciója karácsony előtt öt nappal újra a magyarországi helyzet megvitatását és Orbán Viktor plenáris ülés elé idézését kezdeményezte.
Az Antonio Tajani EP-elnöknek írt levélben a Judith Sargentinit is soraiban tudó frakció arra hivatkozik, hogy a Magyarországról szóló jelentés szeptemberi elfogadása óta egyre gyorsuló tempóban folytatódott az autokratikus rezsim kiépülése. Ez utóbbit nemcsak a jelentésből kimaradt, fent felsorolt lépésekkel látják alátámasztva, hanem az MTVA székházánál december 17-18-án történtekkel is, amikor biztonsági őrök bántalmaztak, illetve dobtak ki az épületből ott jogszerűen tartózkodó, jogaikat gyakorolni próbáló ellenzéki képviselőket.
A Jobbik és az LMP
A Jobbik és az LMP pályája többször, több ponton összefonódott idén, ahogy ezt látni fogjuk. Talán nem túlzás azt állítani, hogy az év elejére visszagondolva, mindkét jelenlegi pártvezető elmondhatná most, hogy
nem így indult.
Ugyanis mára elemzői toposz, hogy a Jobbik a választások óta elveszítette szavazótábora felét, az LMP pedig a parlamenti bejutási küszöb, tehát 5 százalék alá csökkent. És hát, tényleg nem így indult.
Az év elejére Simicska Lajos felhörpintette a Jobbikot, vagy legalábbis igyekezett ezt a látszatot kelteni, az azóta a fegyverét letett oligarcha akkor mindenét – sajtó, plakátok – betolta az akkor még Vona Gábor vezette Jobbik mögé. A párt pedig a szavak szintjén úgy vágott neki a kampánynak, hogy igyekezett az egyetlen esélyes kihívónak feltüntetni magát. Tény, nem először indultak el úgy, hogy azt hangoztatták: kormányváltásra, kormányzásra készülnek.
A kampány alatt – miközben az országban szinte csak fideszes és jobbikos plakátokat lehetett látni – a Jobbik folyamatosan a kormánypártokat célozta üzeneteivel, de a baloldali pártokról nem vettek tudomást, egyedül az általuk is XXI. századi pártnak sorolt LMP-vel egyezkedtek. (Itt ér össze először a két párt története.) Április előtt jókora választói és „írástudói” nyomás volt az ellenzék pártjain, hogy koordináljanak, a 2014-es, rossz emlékű összefogást most az egy az egy ellen vágya váltotta fel, erről többek között egy benzinkúton tárgyalt is egymással a Jobbik és az LMP vezetősége.
Long story short: a Jobbik végül sehol nem léptette vissza jelöltjeit, 106 egyéni indulóval vágtak neki április 8-nak, az LMP itt-ott koordinált. A választás a Fidesz harmadik kétharmadát hozta el, a Jobbik listán 19,06, az LMP 7,06 százalékot szerzett. A Jobbik 26, az LMP 8 fővel ült be a patkóba. (De ez később változott.)
A Jobbikot néppártos irányba fordító Vona Gábor a választások után önkéntes száműzetésbe vonult, lemondott pártelnöki posztjáról, parlamenti mandátumát sem vette át, de furcsamód ez nem szüntette meg a pártot és személyét érintő rágalomhadjáratot, ami a kormányhű sajtó oldaláról érkezik – már lehet mondani: szüntelen.
Az egykor radikális párt tisztújítása pártszakadást hozott, a teljes sikerként nehezen nevezhető néppártosodást továbbra is hirdető Jobbik elnöke az egykori szkinhed, Sneider Tamás lett, a pártból pedig távozott az elnöki kihívó Toroczkai László. Mi Hazánk néven új pártot alapított ,és vele tartott a Jobbik frakciójából Dúró Dóra is. Azóta otthagyta a képviselőcsoportot Apáti István, Fülöp Erik és Volner János is. (A Fidesznél és környékén mindenesetre ujjongtak minden egyes szakadásnál.)
Az LMP a választások után önmaga felszalámizásába kezdett, felsorolni talán azt lenne könnyebb, ki ellen nem indult etikai eljárás, amiért a választások előtt egyezkedett (tárgyalt) más pártok képviselőivel. Az egykori ökopárt élén is vezetőcsere történt, Hadházy Ákos és Szél Bernadett független országgyűlési képviselőként folytatja az új társelnök Keresztes László Lóránt , valamint a sokadik nekifutásra LMP-taggá fogadott egykori szocialista, Demeter Márta lett.
Az LMP-frakciót még az Együtt-politikus, Szabó Szabolcs hagyta ott. (Az LMP oszladozásánál a Fidesz mellett Sallai Róbert Benedek is dörzsölhette tenyerét.)
Keresztes többször több helyen a politikai innováció egyik legnagyobb vívmányának tekintette az esetleges Jobbik-LMP együttműködést, ez a jövő ősz önkormányzati választásokon több helyen is megvalósulhat. Budapest főpolgármester-jelöltjének az LMP például már támogatja is Puzsér Róbertet, és a Jobbik is így tehet a jövőben. Addig közösködés csak az év végi tüntetésekben volt, de a körvonalak elkezdtek kirajzolódni.
Baloldali blokk
Bár szinte teljesen összehasonlíthatatlan az 1990-es és a jelenlegi választási rendszer, de egy-két ponton biztos látható hasonlóság a 28 évvel ezelőtti, valamint a jelenlegi baloldal helyzete között. Az MSZP akkor és most is 11 százalék körüli eredményt ért el, illetve akkor és most is 8 százalék körüli mandátumaránnyal rendelkezett/rendelkezik a Parlamentben. És ha ehhez még hozzáadjuk a Demokratikus Koalíció 5 százalék körüli táborát, akkor sem lesz nagy párt a szocialistákból - az MSZP 2014-től az előző kormányzati ciklusban középpárttá zsugorodott.
Bár évekkel ezelőtt, Tóbiás József elnöksége idején volt több hibahatáron felüli javulás is az MSZP népszerűségében, az ellenzéki párt nem tudott fellépni 20 százalék fölé. Sőt, az már választások előtt kiderült, hogy a 15 százalék elérése is óriási siker lenne a szocialistáknak. A második legerősebb párt címét sem sikerült elnyerniük, mert áprilisban a Jobbik simán beelőzte őket.
A megrogyott Jobbik még most is népszerűbb az MSZP-nél, amely a Párbeszéddel kötött év eleji szövetséggel csak stabilizálni tudta magát, illetve a táborát. A Jobbik megelőzése most sem tűnik túl életszerű forgatókönyvnek, de az már igen, hogy az ellenzéki pártok, a DK-tól a Jobbikig, összefogjanak a kormánypártokkal szemben. Amit a választási kampány előtt nem tudtak, nem akartak megcsinálni az ellenzéki erők, azt most megtették a „rabszolgatörvény” kapcsán. Egységet alkottak.
A DK helyzete sem változott meg idén. Amíg az MSZP a középpártiságból nem tud kinőni, Gyurcsány Ferenc pártja a kispártiságát nem tudja maga mögött hagyni. A Demokratikus Koalíció, bármi is történjen hat százaléknál többet nem tudot behúzni. Talán a legérdekesebb része lehet az ellenzéki párt életének, hogy az elmúlt hetek parlamenti és utcai megmozdulásain Gyurcsány Ferenc nem vett részt – ennek az információnak lehet az az üzenete is, hogy ha ő nem vállalja az előre tolt ék szerepét, akkor a kormánypártok a legjobb esetben is „csak” Sorosozni tudnak, a volt miniszterelnökkel nem tudnak riogatni.
Az év vége összehozta az ellenzéket. A centrális erőtér megszűnése után 2019 a tömbpolitizálást hozhatja el.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
