Elítéli a Jobbik, hogy a győri szervezete kiugrott az ellenzéki összefogásból

Elítéli a Jobbik, hogy a győri szervezete kiugrott az ellenzéki összefogásból

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A párt felfüggesztette a győri alapszervezet működését is.

Ahogy hírt adtunk róla, kedd délelőtt Fodor Roland, a győri Jobbik elnöke Facebook-oldalán bejelentette, hogy kiszálltak a városi ellenzék összefogásából: mind a négy egyén választókerületi képviselőjelöltjük visszalépett. Ezzel – írta – „az ellenzéki moslékszövetség elveszítette képviselőjelöltjeinek negyedét, és a minimális győzelmi esélyeit is”.

A bejelentés után nem sokkal közleményt adott ki a Jobbik Magyarországért Mozgalom, amelyben elítélte győri szervezetének lépését. Jelezte továbbá, hogy továbbra is támogatja az ellenzéki együttműködést a városban. Hozzátették:

Az országos elnökség ma reggeli döntése alapján a győri alapszervezet működése felfüggesztésre került, a négy visszalépő képviselőjelölt összes párton belüli tisztségéből visszahívásra került, és etikai eljárás indult velük szemben.”

A párt jelezte azt is, hogy azokon a településeken, ahol a jobbikos tagság az ellenzéki együttműködésben való indulás mellett döntött, továbbra is tartják magát a megállapodásokhoz. Ezért Győrben is arra kérik a szimpatizánsaikat, hogy az ellenzéki együttműködés jelöltjeit támogassák az október 13-ai választáson.

(Kiemelt kép: Momentum Győr / Facebook, akkor még teljes volt az összefogás)

Hozzászólások