Több előadás is csúszik a holnapi tüntetés miatt

Több előadás is csúszik a holnapi tüntetés miatt

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Madách téren tüntetnek holnap este 6-tól a színházakat érintő törvénytervezet miatt.

A Jurányi Házban illetve a Szkénében is egy órával később kezdődik a holnap esti előadás a tüntetés miatt. A Jurányiban az Örökség című előadást tolják el, hogy "a színészek és a nézők is részt tudjanak venni a tüntetésen."

A Szkénében a Forte társulat darabja kezdődik majd 8 órakor. A társulat szerint a fennmaradásuk a tét.

A színházakat érintő törvénytervezet szerint az állam a támogatási összegért cserébe beleszólást kér a színházigazgatók kinevezésébe és leváltásába, a független társulatok állami dotációja pedig megszűnik. A jövőben ők a tervek szerint csak produkciókra pályázhatnak, ami kétségessé teszi fennmaradásukat. A törvényjavaslat egyelőre nem került fel a Parlament honlapjára, noha a képviselők jövő héten már szavazhatnak is róla. Több színház, színész és író tiltakozik, azonban a Vidnyánszky Attila vezette Magyar Teátrumi Társaság szerint nincs ok aggodalomra. Igaz, ők egyetértenek a "pénzért beleszólást" elvvel. A kormány úgy állítja be, mintha a szektort érintő átalakítást a Gothár-ügy miatt tartaná szükségesnek.

Hozzászólások