A parlamentnek benyújtott törvényjavaslat értelmében holnap korlátlan hatalommal ruházzák fel a miniszterelnököt, és előre meg nem határozott időre bevezetik a rendeleti kormányzást, klasszikus kifejezéssel: a diktatúrát. Innentől kezdve a kormány anélkül térhet el a hatályos törvényi rendelkezésektől és hozhat nem részletezett „rendkívüli intézkedéseket”, hogy eközben tevékenységét még a maga ernyedt módján sem ellenőrizheti az eszközeitől már jórészt megfosztott ellenzék.

Az így létrejövő berendezkedést nem azért hívjuk diktatúrának, mert orbánfóbiások lennénk, hanem azért, mert ez a hivatalos szótári elnevezése annak a rendszernek, amelyben a kormány a népszuverenitás legfőbb intézményétől (országgyűlés) függetlenül, az alkotmányos garanciák kiiktatásával hozhat a polgárok jogait korlátozó döntéseket. Annak az Alkotmánybíróságnak a felülvizsgálati jogkörét nem tekintjük garanciának, amelyik a mai napig sem volt képes határozatot hozni a CEU ügyében. A diktatúra természetesen nem feltétlenül jelent ávós-gulágos-gestápós rémuralmat, mindazonáltal „a rendkívüli helyzetek, rendkívüli felhatalmazást igényelnek” logikája szinte mindig a szabadságjogok gyors leépüléséhez, aztán tartós elnyomáshoz, végül a banánért való sorban álláshoz vezet.

Az európai történelem zűrös évszázadai során sokféle mondvacsinált ürüggyel zavarták szét a császárok, a királyok és az aktuális führerek a szenátust, a rendi gyűlést vagy a parlamentet, mikor melyik állt az útjukban. Nekünk ennek indoklásául egy olyan járvány jutott, amelyet az összes nyugati demokráciában a vészhelyzet kihirdetésével, de az alkotmányos keretek megtartásával és a független sajtó fenyegetése nélkül próbálnak megfékezni a kormányok.

A Palpatine-törvény elfogadása nélkül a parlamentnek 15 naponta kellene meghosszabbítania a különleges jogrend keretében hozott rendeletek érvényességét. Nem kétséges, hogy erre minden alkalommal sor kerülne. Mégis, ez a 15 naponkénti megerősítési kényszer teremti meg az egyetlen alkalmat arra, hogy a mögöttük álló közel 2 millió polgár nevében az ellenzéki pártok kérdéseket tegyenek fel a védekezéssel kapcsolatban. A törvényjavaslat ennek lehetőségét törölné el, és adna határozatlan időre biankó felhatalmazást annak a kormányfőnek, aki reggel értelmetlennek nevezi az iskolák bezárását, este pedig előírja.

Ha nincs liszt, van tiszt

Kétféle ember él a világon: az egyiket az nyugtatja meg, ha járvány idején járványügyi szakértők tájékoztatják hitelesen és informatívan, a másikat pedig az, ha arany váll-lapos ezredesek hallgatják el a járvány terjedésének területi adatait. Nyilván nem kérdés, hogy a Fidesz szavazói zömmel melyik csoportba tartoznak. Őket nem zavarja, ha a kormány feltalálja az újságírók nélküli sajtótájékoztatót, holott semmilyen más reményünk nincsen arra, hogy az orvosok megfelelő védőfelszereléshez jussanak, mint hogy a közvélemény ezt kikényszeríti a kormánytól. Ahogy kikényszerítette az iskolák bezárását is. A szükséges mennyiségű teszt elvégzését még nem tudta kikényszeríteni, de erre nem is maradna esélye, ha a független sajtó nem számolna be a hiányosságokról, a panaszokról és a külföldi mintákról.

A kormányzati média ebben nem fog segíteni. Az odatelepített trollok néhány hete még bagatellizálták a járványt, újabban viszont azok ellen uszítanak, akiknek köszönhetően a nyilvánosság egyáltalán értesül arról, hogy mi zajlik az országban. A propagandisták értelmezésében minden olyan cikk, amelyik a járvány elleni küzdelem szakszerűtlenségét mutatja be, rémhírterjesztésnek minősül, ezért a szerzők ellen rendőri fellépést tartanak indokoltnak.

Az irányított hecckampányt látva nem meglepő, hogy a járványügy falovába rejtve az egyik paragrafus börtönbüntetéssel sújtaná azt az újságírót, aki nagy nyilvánosság előtt „való tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely alkalmas arra, hogy a védekezés eredményességét akadályozza.”

Magyarul: beszámol a valóságról.

Ne felejtsük el: ha a 100 százalékban fehér, 80 százalékban keresztény, és 50 százalékban férfiak által lakott országban egy ellenzéki polgármester fehér, keresztény és férfi szavakat tartalmazó, nem túl értelmesen szerkesztett mondata a püspöki kar szerint alkalmas a félelemkeltésre, ott bárkinek bármely kijelentése képezheti koncepciós per tárgyát. Ha ezt a törvényt elfogadják, akkor egészen biztosan lesz kirakatper a független sajtó ellen, csak megvárják az első hibát, amit elkövetünk, és nem azt a Gulyás Gergelyt fogják elvinni a rendőrök a védekezés eredményességének akadályozása miatt, aki a nagy nyilvánosság előtt azt híresztelte, hogy az időseket leszámítva kockázat nélkül megfertőzhetjük egymást.

Mielőtt továbblépünk, tisztázzuk: nem azért kaptak az első vonalban dolgozó háziorvosok összesen három darab használhatatlan maszkot, mert meghatározott időnként még össze kell ülnie az országgyűlésnek. És nem azért került karanténba a védőfelszerelés hiánya miatt számos egészségügyi dolgozó, mert a független sajtó ezt megírta.

Not in my name

Az a bibi, hogy a törvény sürgősségi elfogadásához kivételesen szükség van az ellenzékre is. Bár ők nem tartották fontosnak, hogy a rájuk voksoló kétmillió polgárt beavassák abba, amit tenni készülnek, üzenem nekik: arra a pártra biztosan nem fogok szavazni, amelyik hozzájárul a korlátlan idejű rendeleti kormányzáshoz, azaz a diktatúra bevezetéséhez. Annak a kormánynak adnának ilyen felhatalmazást, amelyik 2016-ban rendelte el a menekültügyi válsághelyzetet, és azt a mai napig fenntartja annak ellenére, hogy az utóbbi években kevesebb menekült érte el a magyar határt, mint 2015 előtt. A felhatalmazás időbeli korlátozása az egyetlen eszköz arra, hogy az ellenzék betöltse azt a feladatát, amit a hatalom ellenőrzése jelent. Ha erről a jogosítványról lemond, akkor nem ellenzék. Ha nem ellenzék, akkor nem szavazok rá.

Mivel a védőfelszerelés hiányának és az egészségügy elhanyagolásának problematikáját a „rémhírterjesztő belső ellenséggel” szembeni kampánnyal és hatósági fellépéssel akarja kezelni a kormány, nem szavazok arra az ellenzéki pártra, amelyik a törvény elfogadásával hozzájárul ahhoz, hogy újságírókat hurcoljanak és félemlítsenek meg.

Két ellenérv susmorgása hallatszik az ellenzéki padsorokból.

Az első: ha nem támogatjuk a törvényt, akkor a kormánypropaganda minket tesz majd felelőssé a járvány következményeiért. Hazaárulónak leszünk megint beállítva.

Erre azt felelem, hogy teleszart gatyával nem érdemes politizálni. Ha megadják a felhatalmazást, akkor is őket fogja támadni a propagandahivatal. Így is, úgy is hazaárulónak lesznek minősítve. Ezúttal nem mint migránssimogatók, hanem mint vírussimogatók. És, akkor mi van? Az önkormányzati választás azt bizonyította be, hogy a kétmillió szavazójukat nem érdekli, hogy éppen mecsetépítéssel, lakosságcserével vagy börtönbiznisszel (emlékszik még erre valaki?) vádolják őket. Azt azonban elvárják tőlük, pontosabban: azt az egyetlen egy dolgot várják el tőlük, hogy Magyarország antiorbánista felét ne hagyják magára.

A másik érv: a kétharmados többség mindenképpen elfogadja a törvényt, ha nem hétfőn sürgősséggel, akkor egy hét múlva. Minek kockáztassunk ezért a pár napért?

Azért, ti szerencsétlenek, mert a történelem, a szavazóitok és a későbbi bírósági eljárás szempontjából sem mindegy, hogy a diktatúrát az ellenzék ellenére, vagy az ellenzék támogatásával vezették be. Nem mindegy, hogy a szabad sajtó elleni fellépést lehetővé tevő törvény alján ott áll-e a nevetek. Ha nem vagytok utolsó, kollaboráns semmirekellők, akkor a jogvédő szervezetek aggályait idétlenkedésnek nevező Kocsis Máté leereszkedő buksisimogatását, amellyel az együttműködési készségeteket méltatja, nem dicséretnek fogjátok fel, hanem szégyennek. Eleve nem ültök le tárgyalni azokkal, akik szerint ti a vírusnak drukkoltok, amíg bocsánatot nem kérnek.

Viszont, amennyiben a Fidesz valóban nemzeti összefogást akar, akkor bizonyítsa be:

1) a felhatalmazás legyen határozott idejű;

2) a sajtót fenyegető passzus kerüljön ki a törvényből;

3) a kormányzati propagandára betervezett 150 milliárd forintot csoportosítsák át az orvosok, a nővérek, a mentősök bérének kiegészítésére;

4) az atlétikai világbajnokságot fújják le, a stadionépítés költségét fordítsák védőfelszerelésre és kórházi eszközbeszerzésre;

5) mostantól a TAO minden egyes fillérét kizárólag az egészségügy fejlesztésére és az oktatás modernizálására lehessen használni.

És ha már a nemzet egyik felét maguk mögött tudó parlamenti képviselők ráéreznek az ellenzéki politika általuk nem gyakran tapasztalt ízére, akkor felőlem Mészáros Lőrinc vagyonának államosítását is felvehetik a listára a törvény támogatásáért cserébe.

Aztán kiderül, ki a hazaáruló.