Levélben kért segítséget a kormányhivataltól a Korányi és a Szent János Kórház

Levélben kért segítséget a kormányhivataltól a Korányi és a Szent János Kórház

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Munkaerőt kért az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet és a Szent János Kórház Budapest Főváros Kormányhivatalától.

Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet (OKPI) Budapest Főváros Kormányhivatalához címzett levélben kért munkaerő-kirendelést, ahogy tavasszal is – írja Szent János Kórház a hvg.hu-nak. Akkor elsődlegesen a nagy gyakorlattal és tapasztalattal rendelkező három budapesti kórház - a Dél-pesti Centrum Kórház, az OKPI és a Szent János Kórház – fogadta a középsúlyos és súlyos koronavírusos betegeket.

Azután kerestük meg a Dél-pesti, a Korányi- és János-kórházat is, hogy a Népszava azt írta, kiürítették a Szent János Kórház hármas belgyógyászatának épületét, miután a Dél-pesti Centrumkórháznak és az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetnek (OKPI) nincs szabad lélegeztetőkapacitása. Ez a három kórház fogadja a középsúlyos és súlyos koronavírusos betegeket. A lap szerint az akut kardiológiai eseteket, illetve az infarktussal ellátásra szorulókat a Szent Imre, az Irgalmasrendi, az Uzsoki, a Szent Margit és a Nyírő Gyula Kórház fogja ellátni a Szent János helyett.

Azt akartuk megtudni, hogy mindez igaz-e, illetve ha igen, akkor a koronavírusos betegek fogadására készülnek-e fel? Arra is kíváncsiak voltunk, hogy hány lélegeztetőgépre szoruló beteget tudnak fogadni?

Végül csak a Szent János Kórház válaszolt, igaz, a kérdéseinkre teljes választ nem kaptunk, de az kiderült, hogy a kormányhivatal továbbította az OKPI kérését valamennyi budapesti kórház felé. "A tavasszal jól bevált receptet követik a hatóságok, oda vezénylik a szükséges szakembereket, ahol a leghatékonyabban tudják gyógyítani a Covid-betegeket" - írják. 

Azt is hozzátették, hogy a Szent János Kórház tavasszal minden többletfeladatot el tudott látni saját erőforrására támaszkodva. Akkor a "normál" betegellátás forgalma 40%-a volt az egy évvel korábbinak.

Ezzel szemben jelenleg a kórház valamennyi osztálya szinte teljes kapacitással üzemel - egyes szakmáink, pl. traumatológia még a szokottnál is magasabb esetszámokat látnak el.

A kórház szerint ezért kérték, hogy a többletfeladataik ellátása érdekében vezényeljenek hozzájuk szakembereket.

Sok a fiatal és középkorú betegünk, akik elsősorban nem a Covid okozta tüdőgyulladás miatt kerülnek be a kórházba, de őket elkülönítve kell kezelni. Súlyosabb szövődményeket továbbra is idősebb betegeknél tapasztalunk, ők azonban egyelőre kevesebben vannak, mint tavasszal

 - olvasható a válaszukban.

Egy korábbi miniszteri döntés értelmében a súlyos koronavírusos eseteket a Dél-pesti Centrumkórházba, illetve a Korányiba kell szállítani. Az új fertőzöttek száma meredeken emelkedik, a kórházban ápoltaké egyelőre ahhoz képest nem ugrott meg drasztikusan. A friss járványadatok szerint kórházban kedden 324 koronavírusos beteget ápoltak, közülük 18-an voltak lélegeztetőgépen.

Orbán Viktor miniszterelnök szombaton arról beszélt: fel kell készülni arra, hogy a fertőzések száma tovább fog emelkedni.

Hozzászólások