szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A főpolgármester és a Demokratikus Koalíció elnöke is kiállt Iványi Gábor mellett. Gyurcsány szerint a lelkész egy fáradt sóhajában több van, mint azokban, akik nekimentek.

„Szörnyen sajnálom, hogy ezt a világot éljük ma Magyarországon, hogy ilyen undorító módszerekkel próbálnak ellehetetleníteni egy olyan embert, akinek egész élete a másokról való gondoskodásból állt” – írta Karácsony Gergely főpolgármester arról, hogy az Iványi Gábor vezette Oltalom Karitatív Egyesült VIII. kerületi, Dankó utcai központjában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal több tucat munkatársa jelent meg hétfő reggel házkutatási paranccsal. Költségvetési csalást gyanítanak.

Karácsony szerint „Iványi Gábor eddigi pályafutása alatt egymaga többet tett a szegények megsegítéséért, mint ez a hazug, aljas kormány, amely üldözi és kirekeszti a hajléktalan embereket. Most, hogy a neve felmerült, mint az egységes ellenzék államfő-jelöltje, és kritizálta a kormányt, politikai bosszúhadjáratot indítanak ellene.”

A bejegyzésben a főpolgármester a szolidaritását is kifejezte Iványi Gáborral és egyesületével.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke is kiállt Iványi mellett a Facebookon. Azt írta: „Nekimentek Iványi Gábornak! Mik vagytok? Annak az embernek egy fáradt sóhajában több van, mint a ti egész nyavalyás életetekben.”

NAV-osok szálltak ki Iványi Gáborékhoz, költségvetési csalás miatt nyomoznak

Az Iványi Gábor vezette Oltalom Karitatív Egyesült Dankó utcai központjában 30 NAV-os jelent meg hétfő reggel házkutatási paranccsal. Mint kiderült, költségvetési csalásra gyanakodnak. A hvg.hu a helyszínről tudósít.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!