szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egyes források szerint vétóval, vagy az azzal való fenyegetéssel akadályozta meg Budapest az egységes, uniós fellépést.

Háború Ukrajnában
Több mint ezer napja tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.
Friss cikkek a témában

Egyedül Magyarország nem csatlakozott ahhoz az uniós határozathoz, amelyik az ENSZ Emberi Jogi Tanácsánál indítványozta Oroszország ellenőrzését – írja az AFP értesülésére hivatkozva a Barron's. A vezető szerepet Luxemburg vállalta magára és még 25 tagállam csatlakozott hozzá.

A határozatot az Oroszországban tapasztalható visszaélések miatt akarták meghozni, mivel Moszkva rendszeresen megsérti a gyülekezéshez, illetve a szabad véleménynyilvánításhoz való jogokat, cenzúrát alkalmaz, valamint megfélemlíti, és bünteti azokat, akik bírálják az Ukrajna ellen vívott háborút.

A Politico értesülései szerint ennél is élesebb helyzet alakult ki, ugyanis a portál szintén uniós diplomáciai forrásokra hivatkozva azt írta, hogy az uniós szintű fellépést vétófenyegetéssel akadályozta meg a magyar kormány.

A témával kapcsolatban megkérdeztük a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtóosztályát, hogy mi az oka a magyar távolmaradásnak, amennyiben válaszolnak, frissítjük cikkünket.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!