Tetszett a cikk?

Van, ahol már tetőzik az ár, folyamatosan vonnak be új embereket a védekezésbe – jelentette a miniszterelnök. Karácsony Gergelyékkel jó szerinte az együttműködés, Ausztria felől nem jön újabb eső, Brüsszelből viszont majd egyszer jöhet árvízvédelmi pénz.

Ma hajnalban is ülésezett az árvízvédelmi operatív törzs, Orbán Viktor így azzal kezdte, hogy a védekezés hetedik napja van. A Lajta szerinte Mosonmagyaróvárnál ma délelőtt tetőzik ma, ez a folyó esetében a valaha volt legnagyobb vízszint lesz. A dunai árhullám is tetőzni kezd, de még nem a fővárosban, hanem Dunaremeténél.

Figyeljük Ausztriát – jelentette ki Orbán. Szerinte onnan két dolog fontos: az apadás Ausztriában lassú, így két veszéllyel nézünk szembe. A legmagasabb vízszinttel való vívás ilyen, ebben szerinte sikeresek vagyunk, a második kihívást viszont a lassú apadás jelenti. Ekkor vannak azok az árvízvédelmi jelenségek, szivárgás, buzgár, amelyek meg tudják bontani a gátat már a tetőzés után – mondta. Nem szabad a figyelmünknek lankadnia a legmagasabb víz elvonulása után sem – tette hozzá.

A másik osztrák tapasztalat, hogy továbbra sem várható eső, így “az a reményünk, hogy az árvíz nem kap utánpótlást” – mondta Orbán.

A miniszterelnök azt mondta, növelni kellett a védelem alá vont területek hosszát, 37 kilométeren rendkívüli készültség van a Lajta miatt, összesen 70 kilométerrel növelték a védelem alatt álló területek hosszát.

Árvízinfo 2024

Árvízinfo 2024

Orbán arról beszélt, hogy továbbra is úgy vélik, hogy a jövő hét közepén hagyja el dél felé az országot a tetőzés. A budapesti tetőzést szombat éjjelre várják, Karácsony Gergely döntésétől függ, mikor szabadulhat fel a rakpart, de várhatóan jövő hét közepén.

A vízügyi ágazatban további 200 főt vetettek be, 1472-en védekeznek most közülük. Katonáknál szintén plusz kétszáz embert vetettek be, majdnem kétezren vannak már a gátakon. A rendőrök közül újabb 130 szállt be a munkába. A büntetésvégrehajtásból tegnap 117-en dolgoztak, ez mára 200-ra ugrik fel. 152 polgárőr, 151 közmunkás, 171 önkéntes tűzoltó is dolgozik. Orbán azt mondta, a hivatásosoktól 4392-en dolgoztak tegnap, ma 1436 emberrel több van a gáton.

4012 önkéntes volt tegnap a gáton, több mint 15 ezren vannak nyilvántartásban önkéntesként. Orbán azt mondta, Magyarország kitanulta a védekezés szakmáját, az önkéntesek is tudják a dolgukat.

Jó döntés volt a lajtai szükségtározó megnyitása – magyarázta Orbán, hiszen ez így csökkentette a vízszintet, tartalékban pedig több tározó is készenlétben áll, de valószínűleg nem lesz rájuk szükség.

Eddig másfél millió homokzsákot állítottak elő és pakoltak ki a gátakra, így Orbán szerint a védekezés szervezett, fegyelmezett, nyugodt és jó tempóban halad.

A miniszterelnök azt mondta, a budapesti védművek tegnapra kiépültek, így 900 centis vízmagasságot tudnak fogna, ez felette van a valaha volt legmagasabb vízállásnak, így Budapest védelme megoldott szerinte. Dunabogdányban a védekezés szintje 95%-os, Tahiban kész vannak, Leányfaluban 97%-os a védelem állapota. Orbán szerint arra kell számítani, hogy pénteken eleshetnek a Vác felé tartó 2-es út egyes szakaszai.

A miniszterelnök azt mondta, nyitottak egy ingyenes árvízvonalat, ahol munkára lehet jelentkezni, vagy bajt lehet jelezni.

Eredményes volt a nagymarosi védekezés – jelentette ki a miniszterelnök, aki szerint a hivatásos állomány is jó állapotban van. Az ország biztonságban van, sem eszköz, sem élőerő-hiányban nem szenvedünk, ha valami baleset, vagy váratlan esemény nem történik, akkor a vizet a mederben tudjuk tartani – magyarázta. Így jövő héttől már az árvíz utáni veszedelmekkel tudnak foglalkozni. Orbán azt mondta, ő kifejezetten bizakodó, meg fogjuk tudni a vizet a mederben tartani.

A miniszterelnök a közmédia kérdésére elmondta, van egy eljárásrend, amely alapján katasztrófahelyzetekben az Európai Bizottság segíteni tud. Ezt aktiválni a tagállamok tudják, Orbán azt mondta, Magyarország élt ezzel a lehetőséggel. Azt mondta, ha arra várnánk, hogy Brüsszel segít, akkor nyakig állnánk a vízben. Így most saját büdzséből kell megoldani, tisztelettel köszönjük Brüsszelnek, hogy legalább gondoltak ránk.

Az Origónak Orbán azt mondta, a védekezési kiadásokat a költségvetés fedezi, hiszen abban vannak kalkulálva rendkívüli kiadások is. A víz által okozott károk megtérítését az állam végzi, az összeget az árvíz levonulása után fogják fizetni. A vízügyesek bérezését vékonynak, alacsonynak, gyengének nevezte, ez hagyomány, bár rossz, így azt mondta, rendezni kell a vízügyesek bérét, ahogy a tanárokét, orvosokét is rendezik. Azt mondta, néhány éven belül rendezni kell. A bajban nem a zseb, hanem a szív számít, az meg a vízügyeseknél rendben van – jelentette ki.

Az Indexnek Orbán azt mondta, hogy a 2013-as árvíz után hoztak döntéseket, 150 milliárd forintnyi beruházás épült meg. Vannak hiányzó szakaszok, amiket meg kell majd építeni, szerinte Kismaroson fog majd kelleni mobilgát, de 11 év alatt nagyot fejlődtek a védelmi képességek. Orbán azt mondta, 4-5 évente jönnek kisebb, tízévente nagyobb árvizek, így most még van néhány év, hogy javítsanak a gátakon, védelmi képességeken. A miniszterelnök azt mondta, Karácsonyékkal folyamatos az együttműködés, azt mondta, Budapesten jó szakemberek vannak, meg tudják oldani a problémát.

Orbán megint kizárólag a kormánymédiának válaszolt, ezt követően elindult, a helyére Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára érkezett.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság elnöke, Láng István arról beszélt, hogy a Lajta tetőzik, ez a folyamat pedig egy darabig eltarthat, buzgárok, fakadóvizek vannak, de a nyomás ma már enyhültek. A vízhozam azonban rekordszintű. A Szigetközben is tetőzés van, nagy buzgárok vannak, azok ellen kell védekezniük, folyamatosan kell pakolniuk a homokzsákokat. A Dunakanyarnál szerencsére hamarosan elkészülnek a védművek, de mindenkitől azt kérik, szervezzék meg a figyelőszolgálatokat, hogy a tetőzés után tudják figyelni a vizet, a gátakat. A Budapest alatti szakaszon több feladat van még előttük, de már nagy erővel folynak a munkák, 60%-os készültségben vannak.

Góra Zoltán a katasztrófavédelemtől arról beszélt, hogy Győr-Moson-Sopronban a vízügy által meghatározott védművek elkészültek, Komárom-Esztergom és Pest megyékben még dolgoznak, de már hamarosan véglegesítik a folyamatokat.

Rétvári az Indexnek azt mondta, a védekezés során az utóbbi évtizedek döntéseivel találkoznak az ártéri építkezéseknél. Vannak lábas házak, amelyek alsó szintjéről el lehet pakolni, így nincs probléma, de van egy csomó nyaraló is. Azt mondta, a mostani szabályozás szerint tilos olyan ártéri építkezést elkezdeni, amelynél nem védekeznek az árvíz ellen.

Egyedül a CNN tudott kérdezni a csipogóbotránnyal kapcsolatban. Újságírójuk arra kérdezett rá, tudtak-e arról előre, hogy van egy olyan magyar cég, amely érintett lehet az ügyben. Rétvári azt mondta, hogy Magyarországnak nincs semmi köze az ügyhöz.

Orbán Viktor szerdai tájékoztatóját itt tudja visszanézni. Az árvízhelyzetet, valamint a politikai felfordulást, amelyet okozott, a Fülke legutóbbi adásában elemeztük, azt itt tudja meghallgatni.

Élő közvetítésünket a csütörtöki árvízhelyzetről és a védelmi munkálatokról ide kattintva tudja követni.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!