Ahogy arról korábban a HVG is beszámolt idén augusztus végén egy miniszteri rendelet révén megpályázhatóvá vált nyolc, eddig állami tulajdonban lévő kastély tulajdonjoga. Bár a törvény többek között az önkormányzatokkal szemben könnyebb feltételeket támaszt, Lázár János nyilvánvalóvá tette: elsősorban piaci szereplők jelentkezésére számítanak. A miniszter példaként a MOL-t, a Richtert és az OTP-t említette.

Amikor szeptember közepén azzal kerestük meg az említett vállalatokat, hogy terveznek-e örökbe fogadni kastélyt, egyedül az OTP részéről érkezett válasz. A bank azt írta, „a vonatkozó részletszabályok megismerését követően nyitottak az egyeztetésekre, amennyiben hozzá tudnak járulni a nemzeti értékek fenntartásához, úgy, hogy az nem jár jelentős teherrel az OTP Bank számára.”

Az ügyben annál a nyolc önkormányzatnál is érdeklődtünk, amely – helyi illetősége révén – érdekelt lehet, ám a válaszaikból jellemzően az derült ki, hogy a pályázathoz szükséges dokumentációt ugyan kikérik, de beadásáról csak a részletek ismeretében fognak dönteni. Többen arra hivatkoztak, hogy október elsejével változott a testület összetétele, a döntés pedig már az új irányítás kezében lesz.

A szabadkígyósi Wenckheim kastély

Szabadkígyósi Kastély

Sok idő persze nincs a hezitálásra: a pályázatok beadására a felhívás közzétételétől számítva 60 nap van, s ez a határidő október végén lejár.

Miután minap kiderült, hogy a kastélytörvény ügyében a DK-s Molnár Csaba feljelentése nyomán az unió csalás elleni hivatala, az OLAF is vizsgálatot indít, annak próbáltunk meg utánajárni, hogy szakmai szempontból, hogyan értékelhető a kastélyok privatizálása.

Jó gazda, rossz gazda

Lázár János több alkalommal hangsúlyozta, hogy az állam nem jó gazdája ezeknek az ingatlanoknak, ezért van szükség piaci és magánszereplők bevonására. Előfordul olyan, hogy egy kastély tulajdonosa az állam, a tulajdonosi jogokat gyakorló szervezet a kincstár, a vagyonkezelő a NÖF (Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft.), a használó pedig egy negyedik, sokszor szintén állami szervezet, például egy kórház – szemléltette a helyzetet lapunkkal Veöreös András, az ICOMOS (műemlékvédelmi szakmai világszervezet) Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke. Ebben a helyzetben, amikor bármilyen probléma, felmerül, a különböző szervezetek között rendszerint elindul az egymásra mutogatás, nem egy esetben még az is kiderül, nincs szerződésben rögzítve, hogy ebben a kifacsart tulajdonosi szerkezetben pontosan kinek, meddig terjed a felelőssége. A szakember hozzátette, hogy ettől még az állam lehetne jó gazda, igaz a menedzser szemlélet gyakran hiányzik az állami szervek részéről. Az is tény, hogy nem minden esetben van olyan ember döntési pozícióban, akinek valódi szívügye lenne egy-egy kastély túlélése.

A kastélytörvény ezt a helyzetet biztosan egyszerűsíti, a tulajdonosi szerkezet legalábbis átláthatóbb lesz, bár az új tulajdonosoknak nem lesz teljhatalma. A magántulajdonba adott ingatlanok állapotát, illetve azok fenntartását ugyanis a miniszter évente felméri. Ezen túl a tulajdonos az ingatlanon a homlokzatot, az alapozást vagy a tartószerkezetet érintő bontási, restaurálási munkálatokat csak a miniszter írásbeli, előzetes engedélyével végezhet, ráadásul az ingatlan hasznosításáról minden évben be kell számolnia a vagyont átadó szervezet felé.

A törvény kitér arra is, hogy amennyiben a kastélyban közgyűjtemény működik, annak évente minimum 300 napon látogathatónak kell lennie, illetve a kastélyokhoz tartozó parkot az év minden napján ingyenesen nyitva kell tartani a nyilvánosság előtt. Szakmai szempontból ez mindenképpen üdvözlendő, igaz

a műemlékek védelme már az eddig hatályos jogi környezetben is kiválóan biztosítható volt,

már ha erre volt tulajdonosi szándék – tette hozzá Veöreös.

Az erős kontrollal kapcsolatban kevésbé optimista Horváth-Farkas Zsófia, a DEKON építésziroda alapítója és tervezője. Az építész tanulmányt is írt a kastélyok fenntartásról, illetve tervezőként részt vett a Bodajki Vadászkastély és a Meszleny kastély felújításában. Számára érthetetlen, hogy tartós bérbeadás helyett miért örökbefogadásra kínálja az állam ezeket az épületeket, ráadásul úgy, hogy közben erős kontrollt tart magánál. A törvény olyan jogköröket delegál politikai szereplőknek, amelyek gyakorlása papíron a kifejezetten erre a célra létrehozott örökségvédelmi szakhatóságok feladata lenne – véli.

Kérdéses tehát, hogy ilyen viszonyok mellett miért fogja megérni a piaci szereplőknek a kastélyok örökbefogadása? A jellemzően rossz állapotú és nehezen hasznosítható ingatlanok (igaz, az első körben pályázható ingatlanok pont az utóbbi években lettek felújítva EU-s és hazai forrásokból) inkább csak viszik a pénzt – többek között ezért is szabadulna tőlük az állam.

A sümegi püspöki palota udvara

MTI / Varga György

A cikk írásakor kérdéseinkkel kerestük az Építési és a Közlekedési Minisztériumot, és a tárca ugyan nekünk nem, de a Mandinernek küldött válaszokat. A laphoz eljuttatott két táblázatból látszik, hogy a nyolc érintett kastély a jegyekből, rendezvényekből, filmforgatásból, kávézókból, shopokból számíthat bevételre, ám ezek messze nem fedezik a fenntartásukat, hiszen egy másik táblázatból kiderül, hogy az nem olcsó mulatság. Tavaly a “legolcsóbb”, a Sümegi Püspöki Palota volt, amely 112 millió forintot vitt el, a legtöbbe pedig a Füzérradványi kastély került, amelynek 290 milliót kellett a fenntartására költenie az államnak. Ahogy a lap is megjegyzi, a jövőben ezt a terhet a vállalatok viselnék.

Horváth-Farkas elmondása szerint a kastélyok már az építéskor is reprezentatív célt szolgáltak, ami ma hatványozottan igaz. A különbség az, hogy míg régen egy hatalmas birtok tartotta el a főúri rezidenciát, ma már jellemzően csak egy kis kastélypark tartozik az épülethez, ami nem termel bevételt. Magukra az épületekre leginkább műtárgyként lehet tekinteni, a hasznosításuk, a kötött forma miatt erősen limitált. A megmentésük kulcsa a szakember meglátása szerint a helyi közösségben lehet. Tapasztalata szerint a közelben lakóknak mindig van valamilyen kötődése a helyi kastélyhoz, a legtöbben fontosnak tartják az épület megőrzését.

Ezt a hatást használta ki az erdélyi Bonchidán található Bánffy-kastély, amelyet hosszas pereskedés után a 2000-es évek elején az örökösök visszaszereztek a román államtól. A bő húsz éve tartó felújítás kulcsa a kastélypark hasznosítása volt, amit kulturális központként kezdtek működtetni. a legismertebb program a jövőre már 11. alkalommal megrendezésre kerülő Electric Castle fesztivál. Idővel a nagyvállalatok is megjelentek a színen. A Lidl például nemcsak a fesztivál egyik fő szponzora, de a bonchidai iskola felújítását is támogatta. Emellett a kastély felújítási modellje rendkívül tanulságos: egy műemlékvédelemmel foglalkozó alapítvány hagyományos építési technológiákat oktató központot működtet az épületben. Ahogy Veöreös András fogalmaz:

a felújítási folyamat elsődleges célja nem is a kész épület, hanem maga a tevékenység.

A bonchidai kastély esete jól mutatja, hogy a kastély reprezentatív erejének kihasználása nagyvállalatok számára is előnyös lehet, és ilyen módon nem kizárható, hogy bejön Lázár János számítása. Azonban a most jellemző gyakorlat – miszerint üzleti és fenntartási terv nélkül, óriási pénzekért az állam felújítja a reprezentatívnak gondolt régi kastélyokat – helyett olyan gazdát kell találni az épületeknek, aki szívügyének tekinti annak megújulását, ennek a módjára azonban a törvény nem ad választ.

A Bánffy kastély Bonchidán

banffycastle.ro

A kastélyörvény kifejezetten fontos Lázár János számára, ezt mutatja, hogy januárban személyesen vállalkozott volna annak megvédésére az Alkotmánybíróság előtt, Novák Katalin ugyanis 2023 decemberében megvétózta majd normakontrollra küldte a tervezetet. Az Alkotmánybíróság osztotta a köztársasági elnök véleményét és kijelentette, a törvény alkotmányellenes. A javított verziót aztán idén nyáron végül elfogadta az Országgyűlés és az augusztus végén megjelent miniszteri rendelettel el is indult a végrehajtása.

A kastélytörvény ügyében nemrég a jobbikos Brenner Koloman kérdezte Lázár Jánost a parlamentben arról, hogy milyen garanciák vannak arra, hogy a kastélyok megőrzik a kulturális és a történelmi értékeiket. A miniszter válaszában elmondta, a törvény előírja, hogy az ingatlanok üzemeltetését és működtetését nemcsak a jó gazda gondosságával, de a kulturális örökség védelmének jegyében vehetik majd át a pályázók – azt nem említette, hogy nemcsak az üzemeltetést veszik át a potenciális pályázók, hanem tulajdonosai is lesznek az ingatlanoknak.

(Nyitóképünkön az uniós pénzből pár éve felújított – most eladósorba került – bajnai Sándor–Metternich-kastély)