Nagy István Kijevben: Nem lehet olyan probléma, amelyet ne tudnánk megbeszélni
Az agrárminiszter Kijevben meghívta Ukrajna Agrárpolitikai és Élelmiszerügyi Minisztériumának ügyvivőjét, hogy vegyen részt a Magyarország által elnökölt uniós agrártanács ülésen.
MTI
-
MTI
-
hvg.hu
VSquare: Több uniós vezető is bojkottálhatja a magyar soros elnökség csúcseseményét
Nem tetszett nekik Orbán „békemissziója”.
hvg.hu
A belügy szerint Maruzsa nem tudott arról, hogy a Madáchban nem akarják betartatni az okostelefonok leadásáról szóló rendeletet
A tárca szerint az államtitkár nem olvasta az igazgató erről szóló közleményét.
hvg.hu
Július óta nem frissíti a kormány „a háború sújtotta területek” listáját, amely alapján utcára teszik az ukrajnai menekülteket
A friss listának augusztus 10-én kellett volna megjelennie.
hvg.hu
A Nemzeti Védelmi Szolgálat szerint a kifogástalan életvitel ellenőrzése során nem néznek be fiókokba
A kifogástalan életvitel ellenőrzése nem nyomozati cselekmény, így nem tartanak kutatást sem a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársai a szervezet közleménye szerint.
HVG
Ajánlást adott ki a HÖOK a gólyatáborok szervezőinek az elmúlt hetek botrányai miatt
Az etikai chartát is felülvizsgálják.
hvg.hu
Kilép az óbudai koalícióból a Momentum a polgármester, Kiss László korrupciós ügye miatt
Az érintettség látszatát is el kívánják kerülni – írták.
hvg.hu
A Demokrata szerzőjének beteg fikciójában Donáth Annát elveteti az anyja, így a kínaiak és az oroszok tarolnak a 2024-es budapesti olimpián
A szerző által felvázolt alternatív valóságban Donáth Anna nincs, így budapesti olimpia viszont van, Hámori Luca olimpiai bajnok lesz, miközben az éremtáblázat élén Kínát és a Donald Trump által vezetett Egyesült Államokat Oroszország és Magyarország követi.
Jócskán felpörgette a fogadásokat az idei sportnyár – utánajártunk, hány gyerek csúszhatott rá a szerencsejátékokra
Taroltak a foci-Eb és az olimpia alatt az itthon engedéllyel működő szerencsejátékos cégek, és minden bizonnyal nagyot robbantottak az illegálisan működő, de könnyen elérhető, betilthatatlan streamelős-fogadós sportoldalak is. A nagy rendezvények alatt a fiatalok, gyerekek is nagyobb arányban vágnak bele a sportfogadásba, a függővé válás épp a serdülőket fenyegeti a leginkább.
Autóbalesetben meghalt egy bukaresti magyar konzul Romániában
A diplomata autója defektet kapott, és teherautóval ütközött frontálisan.
hvg.hu
Fülke: „Ebben a helyzetben egy közlekedési miniszternek már csak tisztességből is le kellene mondania”
Mi a baj a MÁV-val és hogyan lehetne megoldani azt akár holnap, akár hosszú távon? Miért hagyja a kormány lerohadni az autós közlekedés javára a vasutat, miközben a miniszterelnök „Bukarest–Budapest TGV-ről” beszél? Közéleti podcastunkban elmagyarázzuk a MÁV-krízist.
hvg.hu
Női holttestet találtak a Balatonban Kenesénél
Egy 94 éves helyi nő testét emelték ki a vízből.
hvg.hu
Várkonyi Andrea a Mészáros Alapítvány balatoni konferenciáján: „A legnagyobb szabadságot a tanulás adja”
Már a nyolcadik konferenciát rendezi meg az alapítvány, Várkonyinak kuratóriumi elnökként ez az első.
hvg.hu
Itt a NIS2: betartása nemcsak jogi kötelezettség, hanem üzleti érdek is
Fontos határidők érkeznek, amelyek a magyar piaci szereplőket is kötelezik, így számos ágazatban kell felmérni a kitettséget, a veszélyforrásokat és a szabályozás értelmében érdemi fejlesztéseket végezni. Podcastunkban az irányelvvel kapcsolatos legfontosabb kérdésekről Bede Ádám és Herk Imre információbiztonsági szakemberekkel beszélgettünk.
4iG Csoport
24.hu: Büntetőeljárás indul a Keletiben kisiklott vonat ügyében
A balesetet csavartörés okozta, senki nem sérült meg, de két napra megbénult a vonatközlekedés.
hvg.hu
Lázár vajon kapott Orbántól sms-t, hogy “maradhat”?
Hiába sikerült látványos akciókkal az egészségügyi problémákra rávilágítania Magyar Péternek, és hiába figurázta ki a Kutyapárt karikatúrákkal az államvasutakat, Orbán Viktort egészen más foglalkoztatja.
Visszakérték annak a református lelkésznek a szolgálati autóját, aki a bicskei áldozatokat támogatja, amíg Balog Zoltán nem távozik
A hivatalos indoklás szerint a dunamelléki egyházkerületnek nincs módja új járműveket vásárolni, és most másnak van szüksége a szolgálati autóra.
hvg.hu