Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Megelégszik a tűrhető állással, vagy jobb lehetőséget szeretne?
BrandChannel

Megelégszik a tűrhető állással, vagy jobb lehetőséget szeretne?

Ma már nem számít kirívó esetnek, ha valaki egy-két éven belül munkahelyváltásra szánja rá magát. Gondolta volna, hogy az X generációs (1965 és 1975 között született) szakemberek 64%-a fontolgatja, hogy új kihívást keres magának? Mit tehet azért, hogy a gyakori újratervezés helyett olyan munkahelyet találjon, ahol biztosítják az elvárásainak megfelelő körülményeket?

hvg.hu Karrier

Négy tipp, hogyan törj be az álláspiacra

Az első munkahely kiválasztását és megszerzését a legtöbb álláskereső élet-halál harcként éli meg. Az önéletrajz írás, az izgatott várakozás, vajon behívnak-e az állásinterjúra, a felkészülés, majd a szóbeli beszélgetés a leendő a fönökkel olyan, mint egy csata, amelyben a nehéztüzérséggel kell szembenézni. Előtte nem árt felvértezni magad! Tippek.

hvg.hu Karrier

Öt mondat, amit soha ne mondj ki az állásinterjún

„Izgultam, kicsúszott a számon valami butaság” – sokan így mentegetőznek, amikor tudatosul bennük, hogy elbukták az állásinterjút, mert olyasmit is kiböktek, ami bizony nem vet jó fényt rájuk. Mikor érdemes hallgatni? Tippek.

hvg.hu Karrier

A négy leggyakoribb ok a lógásra

Kellemes munka, túlóra és idegeskedés nélkül, segítőkész kollégákkal? Keveseknek adatik meg, hogy maradéktalanul elégedettek legyenek állásukkal. Akad, aki kompromisszumot köt, mások minden alkalmat megragadnak a lógásra. Melyek a kedvetlenség, elégedetlenség leggyakoribb okai?

hvg.hu Karrier

Tippek elkeseredett negyvenes munkavállalóknak

Sokan elkeseredetten konstatálják, hogy negyvenéves fejjel már öregnek számítanak, a cégnél ugyanis szép lassan lecserélődött a kollektíva, fiatal pályakezdők vették át az „uralmat”. A tapasztalat ugyanakkor semmivel sem pótolható, a középkorú munkavállalók ügyesen kiaknázhatják lehetőségeiket. Tippek.

hvg.hu Karrier

Tabuk: mit ne tegyen az újdonsült főnök?

Ki ne álmodna arról, ha jól teljesít, és egyre feljebb jut a ranglétrán, előbb-utóbb a főnöki székben találja magát? Egyeseknek ölébe pottyan a lehetőség, mások keményen megdolgoznak érte, ám olyanok is vannak, akik hiába hajtanak megállás nélkül, sosem töltenek be vezető pozíciót. Ki hogyan tud élni a lehetőséggel?

hvg.hu Karrier

Hízelgés a főnöknek: amire ráfaraghatsz

Felejtsd el a megjegyzést, amely a főnök nyakkendőválasztása láttán kis híján kicsúszik a szádon, és a dicsérő szavakat is, amelyek új cipőjére – és kifinomult ízlésére – vonatkoznak! A hízelgés kétségkívül hatásos módja annak, hogy megkedveltesd magad feletteseddel, ám ha túllősz a célon, igyekezeteddel épp az ellenkezőjét éred el: kis teperőnek könyvelnek el. Hogyan ne viselkedj?

hvg.hu Karrier

Hat ok, amiért nem jutsz el az állásinterjúig

A legtöbb álláskereső mérföldkőnek tekinti, ha állásinterjúra hívják, és bízik a sikerben, holott a felvételi beszélgetés csak egy lépcsőfok. Más kérdés, hogy rögös az út idáig, a jelentkező könnyen kieshet az előszűrésen. Hibák, amelyek kiütnek a nyeregből.

hvg.hu Karrier

Négy tipp, hogyan kerülheted el a főnök bosszúját

Bármilyen jó kapcsolatban vagy főnököddel, akadhatnak olyan pillanatok, amikor a legszívesebben elkerülnéd az irodáját. Szeretnél láthatatlanná válni, hogy ki ne derüljön: késtél vagy elrontottál valamit, és még nem volt időd helyrehozni? Tanácsok.

Shake

„Ha látjuk a melleink közti árkot, mások is látják”

Ha a céges partin a főnök valakinek a dekoltázsán felejti a szemét, az illető biztos lehet benne, hogy rossz ruhát választott. Díjkiosztókon, céges ünnepségeken, ügyfelekkel való üzleti poharazgatáson hamar elfelejtik a férfiak a munkahelyi szabályokat, főleg, ha erre okot adnak a női munkatársak.

hvg.hu Karrier

Tabuk az üzleti tárgyaláson

Kínában nem illik órát ajándékozni az üzletfeleknek, Hollandiában pedig nem nézik jó szemmel, ha az üzleti ebéden valaki kézzel eszi a szendvicset. A legtöbben tudják, hogy udvariatlanság kesztyűben kezet fogni, ám akadnak olyan íratlan szabályok, amelyek még a tapasztalt, külföldi partnerek körében sokat forgolódó tárgyalók figyelmét is elkerülik. Hogyan készülj fel egy külföldi megbeszélésre?

hvg.hu Karrier

Lidércnyomás az irodában: ki dobja be a törölközőt?

Úgy érzed, hogy sínen vagy? Tiéd a megpályázott állás, sikeresen túlélted az első hetet, és éppen elégedetten dőlnél hátra - jó helyre kerültél -, amikor beüt a ménkű. Egyik kollégád kimutatja a foga fehérét: kezdeti kedvessége alábbhagy, ugráltat, parancsokat osztogat? Esetleg az álommunkáról kiderül, hogy csak rutinfeladatokat rejt? Ötletek a kezdeti nehézségek legyőzésére.

hvg.hu Karrier

Hogyan tálald önéletrajzodban, hogy kirúgtak?

Kirúgtak? Azon morfondírozol, beleírd-e önéletrajzodba előző munkahelyedet, kockáztatva ezzel, hogy az állásinterjún kiderül, elbocsátottak? Íme néhány ötlet, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon.

hvg.hu Karrier

Interaktív ballépések: így égetheted le magad a kollégák előtt

Érezted már valaha, hogy a legszívesebben kiszállnál a beszélgetésből, de nem teheted, mert sok résztvevős konferenciahívásról van szó? Esetleg egy teremnyi ember kíséri minden mozdulatodat - a kivetítőn? A kellemetlen helyzeteken humorral és hidegvérrel kerekedhetsz felül. Ötletek.

hvg.hu Karrier

Hat tipp, hogy az álláskeresés ne legyen rémálom

Ritka, hogy valaki pár nap alatt rátalál a vágyott állásra, a folyamat a tényleges elhelyezkedésig – a munkaszerződés aláírásáig – hónapokig is eltarthat. Hogyan vészelheted át ezt a bizonytalan időszakot? Ötletek.

hvg.hu Karrier

Cseles kérdés az állásinterjún: miért válasszanak téged?

Miért önt venném föl? - a jól időzített kérdéssel a legtöbb álláskeresőt zavarba lehet hozni. Tényleg, miért is? Mi tudsz nyújtani a cégnek, amit egyetlen álláskereső sem? Készülj fel a kérdésre, amely a legváratlanabb pillanatban érkezhet! Tanácsok.

hvg.hu Karrier

Öt bosszantó tulajdonság, amiért munkatársaid utálhatnak

Állandó késés, szedett-vedett öltözék, átható testszag - nemcsak ezekkel kergetheted őrületbe kollégáidat. A gyámoltalan, határozatlan, esetleg fontoskodó munkatársakat a legtöbben igyekeznek elkerülni. Mitől óvakodj? Tanácsok.

hvg.hu Karrier

Arcpirító hazugságok az irodában: amiért kirúghatnak

„Sajnálom, a munkájával nem volt gond, a hazugság viszont már más lapra tartozik, ki van rúgva.” Kerültél már kínos helyzetbe, mert inkább hazudtál, hogy ki ne derüljön, valamit elszúrtál? A valótlan állítások az állásodba is kerülhetnek! Tanácsok.

hvg.hu Karrier

A pancser álláskereső ismérvei

„Sosem lesz egy normális munkahelyem. Hiába küldtem el az összes szóba jöhető helyre az önéletrajzomat, sehonnan nem hívtak fel” - kesereg a legtöbb álláskereső, ha erőfeszítéseit nem koronázza azonnali siker. Csakhogy a jó munkához - mint mindenhez - idő kell. Mi különbözteti meg a peches álllásvadászt az igazi pancsertől? Jelek és ötletek.

hvg.hu Karrier

Karrierépítés ötven felett?

Világszerte egyre több nyugdíjazás előtt álló munkavállaló dönt úgy, hogy még dolgozik pár évet - ha teheti -, mielőtt visszavonul. Hogyan őrizhetik meg versenyképességüket ötven felett? Ötletek.

hvg.hu Karrier

Megkaptad álmaid állását? Ott a banánhéj, amin elcsúszhatsz!

Sokan nem tudják elmagyarázni, mivel elégedetlenek, ha szóba kerül a munkájuk. Arra nem is gondolnak, hogy a kedvetlenség, a „valami másra vágytam”- érzés figyelmetlenségük következménye lehet, mert álláskereséskor nem mérlegelték az alapvető szempontokat. Messze van az iroda? Nem tudod kezelni a háklis főnököt? Tanácsok.

1
9 10 11 12 13
32
146 millió forintból új sürgősségi osztályt indított a Bethesda Gyermekkórház

146 millió forintból új sürgősségi osztályt indított a Bethesda Gyermekkórház

Titkolják, ki vette meg fél áron a Hunor Hotelt

Titkolják, ki vette meg fél áron a Hunor Hotelt

Kitűzték a lengyel elnökválasztás időpontját

Kitűzték a lengyel elnökválasztás időpontját

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Folytatódik a szokatlanul enyhe időjárás

Folytatódik a szokatlanul enyhe időjárás

Mindenkire gondolt az AMD: csúcsgépekbe és játékkonzolokba is kerülhet az új processzorokból

Mindenkire gondolt az AMD: csúcsgépekbe és játékkonzolokba is kerülhet az új processzorokból

A finn hatóságok lefoglalták a kábeltépésben érintett tartályhajót

A finn hatóságok lefoglalták a kábeltépésben érintett tartályhajót

Tényleg erre tartanak a magyar bankok?

Tényleg erre tartanak a magyar bankok?

A kormány büszke: nagy a munkanélküliség, mégis kevés az álláskereső

A kormány büszke: nagy a munkanélküliség, mégis kevés az álláskereső

A címlapról ajánljuk

Eltemették Keleti Ágnest - fotók

A Kozma utcai izraelita temetőben helyezték örök nyugalomra Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornászt, a Nemzet Sportolóját, aki január 2-án hunyt el, és a temetése napján töltötte volna be a 104. életévét.