szerző:
hvg.hu

A legtöbb ember legszívesebben felgyújtaná volt munkahelyét az utolsó munkanapján. Ahelyett azonban, hogy a főnökre ráborítanánk az íróasztalt, érdemes egy kicsit megnyugodni és elegánsan, emelt fővel távozni.

Először talán próbálják megbeszélni...
© sxc.hu
Ha rossz szájízzel lépünk ki az irodából, s ezt a legtöbb volt kollégánknak a tudomására is hozzuk, ezzel csak árthatunk magunknak. Már csak azért is, mert ha még nem találtunk új munkahelyet, nem árt, ha minél több olyan embert tudunk felkeresni a kapcsolati hálónkból, akikkel jó a viszonyunk. Kevésbé akut esetben is érdemes a jó kapcsolatot megőrizni a korábbi munkatársakkal, a későbbiekben ugyanis értékes információforrásként szolgálhatnak, s álláskereséskor is jól jöhetnek.

„Nem tudhatjuk, hogy kinek fogunk dolgozni a jövőben, s ez a bizonyos illető, vagy cég kikkel áll kapcsolatban” – mondja a Heidrick & Struggles International egyik munkatársa. „Ezért sem érdemes felégetni magunk után az összes hidat. Jobb az érzelmi kérdéseket ilyenkor félretenni.”

„Emlékszem egy nőre, aki felmondott korábbi munkahelyén, egy biotechnológiai cégnél, s mielőtt elment, alaposan beolvasott a főnökének” – nyilatkozta a Wall Street Journalnek Jeff Kaye, a texasi Kaye/Bassman International ügyvezetője.

„Másfél hónappal később kiderült, hogy a céget ahol a hölgy elhelyezkedett, korábbi munkaadója vásárolja meg, s a szervezeti átalakulás révén ismét korábbi főnökének kell majd dolgoznia. Annak érdekében, hogy elkerülje a kellemetlenségeket, a nő azonnal felmondott, s most éppen újra állást keres.”

Az ilyen helyzetek elkerülése érdekében fontos, hogy ne idegenítsük el korábbi munkaadóinkat. Még akkor is, ha már alig bírjuk elviselni az előző iroda légkörét, próbáljunk meg uralkodni magunkon. Mondjuk el a főnöknek, hogy szerettünk a korábbi cégnél dolgozni, de nem akarunk elszalasztani egy új, más kihívásokkal kecsegtető lehetőséget. Fontos, hogy inkább az új munkahely vonzó tulajdonságait hangsúlyozzuk, mint a régi hibáit. Semmiképpen ne vádoljuk korábbi főnökünket, vagy a céget azért, mert nem volt idilli a munkakapcsolat. Még akkor is, ha ellenszenvvel viseltetünk felettesünk iránt, illik megköszönni a lehetőséget, s érdemes kihangsúlyozni, hogy mennyit tanultunk az ott eltöltött idő alatt.

Mielőtt utoljára beszélnénk a főnökkel, érdemes eltervezni, hogy mit akarunk mondani. Akár le is írhatjuk egy papírra, amit nyugodtan magunkkal vihetünk a megbeszélésre. Ezzel elejét vehetjük annak, hogy összezavarodjunk, ha idegességünkben egy pillanatra megakadnánk. Ilyenkor csak le kell pillantani a papírra és máris folytathatjuk a mondandónkat.

Köntörfalazás helyett rögtön a megbeszélés elején közöljük a hírt, hogy felmondunk. Érdemes egy hivatalosan megírt felmondólevelet is magunkkal vinni, ezzel alátámaszthatjuk szándékunk komolyságát, s ezzel kivédhető, hogy a főnök azt gondolja, csupán a magasabb fizetés reményében pengetjük a távozás húrjait. Nem érdemes visszatáncolni, mert bár ha elfogadjuk a marasztaló ajánlatot, sokszor részesülhetünk előnyökben, ám megváltozhat főnökünk belénk vetett bizalma, s ez feszültséghez vezethet.

A távozás előtti néhány héten érdemes a feladatok teljesítésére koncentrálni, s ha már adott, a helyünkre kerülő embernek segítséget nyújtani a beilleszkedésben. Nem szabad azonban túlságosan rátelepedni, csupán útmutatást kell adni számára. Nem érdemes rosszat mondani a kollégákról, ez ugyanis semmi jóra nem vezet, az új ember pedig egyébként is kitapasztalná, melyik emberrel milyen viszonyt alakíthat ki az irodában.
hvg.hu Karrier

Hogyan lehet túlélni a rossz főnököt?

Mindenki előbb-utóbb találkozik a „rossz főnökkel”, akivel valamilyen oknál fogva nem "stimmel" össze. Ha a főnök nem megy el, akkor két lehetőség marad csupán: felmondani vagy továbbszolgálni. De a legrosszabb főnököt is túl lehet élni. Az alábbi tanácsok ehhez segítenek.

hvg.hu Karrier

Nézd meg a főnököt, aztán dönts az állásról!

A legtöbb munkahelyi konfliktus abból származik, hogy nincs összhang a főnök és a beosztottak között. Ezért a munkahelyi vezetők befolyása óriási a munkahelyi hangulat kialakulásában, ez a hangulat pedig alapvetően meghatározza az ott dolgozók teljesítményét. Ha valaki munkát vállal egy általa addig ismeretlen helyen, jobb, ha beleszagol a levegőbe, de legalább is találkozik a leendő főnökkel, mielőtt aláírná a munkaszerződését.

hvg.hu Karrier

Amikor a főnök a fiatalabb

Néhány év eltérés még nem a világ, de sok kellemetlen helyzet alakulhat ki, ha az ember felettese tíz-húsz évvel fiatalabb. Egy kis odafigyeléssel azonban könnyűszerrel ki lehet védeni ezt a csapdát.

hvg.hu Karrier

Kiút a rossz munkahelyről

Az álommunkahely csupán keveseknek adatik meg, a legtöbb esetben van egy-két olyan faktor, amely kapcsán felvetődik az alkalmazott fejében, hogy másfelé veszi az irányt, ez azonban ritkán megy gördülékenyen.

hvg.hu Karrier

Karriergyilkos lehet az új főnök

Bár az összes szociológiai vizsgálat azt mutatja, hogy a munkahelyi konfliktusok legnagyobb részéért a rossz vezetők tehetők felelőssé, ez mégsem zavarja a munkáltatót, hogy azokat az embereket rakják ki, akik nem felelnek meg a favorizált vezetők elképzeléseinek. Így aztán egy új főnök mindig a legnagyobb potenciális veszélyforrás a beosztottak számára.

hvg.hu Karrier

Így öltözz a munkahelyen

Az egyre kifinomultabbá váló üzleti élet és céges kultúrák világában mi a megfelelő öltözék a hétköznapokra, illetve, ha az ember állásinterjúra megy, vagy elhelyezkedik új állásában.

hvg.hu Karrier

A munkahelyi stressz a munkáltatóknak is rossz

A növekvő nyomás miatt kieső alkalmazottak hatalmas költségeket jelentenek a cégeknek. Megfelelő hozzáállással, s munkahelyi környezet kialakításával azonban elébe lehet menni a problémának.

hvg.hu Karrier

Küzdelem a stresszel és a rossz főnökkel

A kedélyállapot hullámzásait és a stresszt le lehet győzni. Ehhez meg kell érteni a stressz természetét, amely magasabb szintű kívánságaink kielégítetlenségének eredménye. Ezért a menedzsereknek is tudniuk kell, hogy a beosztottjaik stresszes panaszait ők okozzák, ami a cégnek igen sokba kerül.

Hogy csinálta? Legalább 70-szer járt az EU-ban az onnan kitiltott orosz ügyvéd

Hogy csinálta? Legalább 70-szer járt az EU-ban az onnan kitiltott orosz ügyvéd

Áder közel járt egy kapitális zsákmányhoz, de elszalasztotta

Áder közel járt egy kapitális zsákmányhoz, de elszalasztotta

Laár András taxiban ülve karambolozott, most nem tud gitározni

Laár András taxiban ülve karambolozott, most nem tud gitározni

Saját pénzen dolgozik a Facebook, 2020-tól fizethetünk vele

Saját pénzen dolgozik a Facebook, 2020-tól fizethetünk vele

Nem javasolják Németországban a kipa nyilvános viselését

Nem javasolják Németországban a kipa nyilvános viselését

Charlotte hercegnő szeptemberben iskolába megy, és már azt is lehet tudni, hogy melyikbe

Charlotte hercegnő szeptemberben iskolába megy, és már azt is lehet tudni, hogy melyikbe