„Nehéz a hajléktalanok élete, és ez nemcsak kifogás, miért nem mászunk ki a gödörből. Kicsi az esélye, hogy ha egyszer mindenedet elveszted, újra visszatalálsz az életbe. Hiába kapaszkodsz, falakba ütközöl. Alkoholista leszel, bűzben és mocsokban fetrengesz hónapokig, évekig” – meséli a negyvennyolc éves Feri, aki egy éve átmeneti szállón lakik. Időszakos munkákból tartja fenn magát: fémhulladékot gyűjt, utcát söpör, mindent elvégez, amiből csurran-cseppen egy kis pénz, emellett munkanélküli segélyt is kap. A koldulás, mint mondja, már a múlté, de ha nem lenne mit ennie, ma is kiállna az aluljáróba kéregetni.

Hajlék nélkül. Mélyre néznek © Pataky Zsolt

Több tízezer hajléktalan sorsa hasonlít Feriére. A különbség talán annyi, hogy a szakmunkás iskolát végzett elvált férfi, miután lakását és családját elvesztette, azért küzd, hogy embernek érezhesse magát. „Belefáradtam a harcba. Jó lenne már kikeveredni ebből a nyomorúságból. Igaz, hogy az utcán könnyen talál barátokat az ember, de legalább ugyanannyi ellensége lesz. Amikor kikerültem, az első néhány hónap nagyon kemény volt. Megesett, hogy jól eltángáltak, de az ökölharcokat gyorsan megszoktam. Ha betörtem a 'konkurencia' területére – Feri így emlegeti hajléktalantársait –, nem volt kegyelem” – emlékszik vissza. Ma már igyekszik elkerülni az összetűzéseket, s tervei között szerepel, hogy részt vesz egy hajléktalanok számára szervezett tanfolyamon, így nagyobb eséllyel pályázhat valamilyen állásra. Az sem zavarná, ha egész nap kapálnia kellene, csak legyen állandó munkahelye.

Férőhelyek

A Budapesti átmeneti szállókon jelenleg közel 5100 férőhely van. Ha ezen kívül számításba vesszük azokat a lehetőségeket is, amelyek a rehabilitációs kezelésben részt vevők rendelkezésére állnak (2-3 évig), valamint a speciális és az éjjeli menedékhelyeket, 6500 férő-helyen osztozhatnak a rászorulók.

A helyzet persze korántsem ilyen egyszerű. A legtöbb hajléktalant az motiválja, ha valamilyen elérhető állásajánlat közelébe kerül – ehhez persze elengedhetetlen, hogy legyen tető a fejük fölött, és egy kis pénz a zsebükben, még akkor is, ha napról napra élnek. Ám a jó ajánlat ritka. Ha mégis sikerül bejutniuk valahova, a munkahelyi előítéletek miatt a legtöbben nem merik megmondani, hol laknak – meséli a hvg.hu-nak Bodrogi Mária, a Jövőt a Hajléktalanoknak Kiemelten Közhasznú Alapítvány (JAHA) munkatársa. Az alapítvány által működtetett szálló (A Lehetőség Háza) hatszáz rászorulónak ad átmeneti szállást, legfeljebb két évig. „Próbálunk segíteni a lakókon, hogy lakáshoz jussanak, tudjanak tisztálkodni és legyen mit enniük. Emellett – ha van igény rá – tanfolyamokra is küldjük őket” – avat be az alapítvány működésébe a szakember. 

A lakók ambícióján múlik tehát, akarnak-e tanulni, hogy a frissen megszerzett tudással, képesítéssel nagyobb eséllyel pályázzanak egy-egy állásra. Hogy miből finanszírozzák a tanfolyamot? Sokan nem tudják kifizetni a magáncégek által szervezett képzéseket, amelyekre az alkapítványok küldenék őket, ezért olyan tanfolyamot választanak, amelyet a munkahelyük fizet (ha már dolgoznak), vagy jelentkeznek a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMFKI) által szervezett képzésekre, ezek egy része ugyanis térítésmentes.

A hajléktalanok érdekeiért síkraszálló nonprofit és magánalapítványok száma húsz és harminc közé tehető. Ezek többsége az alapellátáson kívül – átmeneti szállás, orvosi ellátás, ruhaneműk, élelmezés – munkaközvetítéssel is foglalkozik. A munkáltató felhívja az alapítványt, vázolja, hogy milyen állást kínál – leginkább kerti munkákra, építőipari és más szakmunkákra keresnek jelentkezőket –, a szervezet pedig keres egy erre alkalmas embert. „Tavaly nyáron sikeresen beindult a munkaközvetítés, aztán elhalt a dolog” – válaszolta megkeresésünkre Huszti Kornélia, a Fedél Nélküliekért Alapítvány munkatársa.

Mennyi az annyi?

A legtöbb hajléktalan a fővárosban él. Szakértők már évekkel ezelőtt húszezerre becsülték a Budapesten fedél nélkül élők számát. A Menhely Alapítvány által 2005. február 3-6. között végzett felmérés szerint – amely a kerületenként felkutatott és számításba vett hajléktalanok számán alapult, éppen ezért óvatos becslésre adott lehetőséget – a fővárosban  a vizsgált időszakban legalább nyolcezer hajléktalan élt, közülük háromezren közterületen (nem átmeneti szálláson). A számlálás módszertanáról Gurály Zoltán, a Menhely Alapítvány munkatársa elmondta: külföldön már jól bevált sztenderdről van szó, amely azon alapul, hogy egy útvonaltervet követve önkéntesek és utcai segítőszolgálatok munkatársai számolják össze – kerületenként – a hajléktalanokat. A szakember hozzátette, hogy a felmérés során pontos felső értéket nem tudtak megállapítani, ezért a fedél nélküliek száma jócskán meghaladhatja a nyolcezer főt. 2005 óta nem készült hasonló számlálás, főképp anyagi okok miatt.

A fentebb már említett Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMFKI) hatékony segítséget nyújt a hajléktalanoknak a képzésben és az álláskeresésében egyránt. Jóllehet az intézményben már 2000-ben is folyt képzés a hivatalosan megszerezhető szakképesítésekről összeállított Országos Képzési Jegyzék (OKJ) alapján, tényleges változás csak 2005 novemberében következett be, amikor az Equal program keretén belül – esélyteremtés a foglalkoztatásban, hátrányos helyzetűeknek, ezen belül is a hajléktalanoknak – megnyílt az álláskereső iroda. A programban a BMFKI-n kívül a Menhely Alapítvány és a Fővárosi Szociális Központ is részt vesz.

Szállóügyek. Kígyózó sorok a menzán

„Az álláskereső iroda várakozáson felül teljesít: 1896 regisztrált ügyfelünk van, 50 százalékuk nem a BMFKI szállóiról jött, hanem alapítványoktól, egyesületektől és közterületekről. Az iskolázottság széles skálán mozog, a felsőfokú végzettségű ügyfelektől a nyolc osztályt be nem fejező analfabéta álláskeresőkig” – mondja Nagy István, az iroda vezetője. A nemek közötti eltérés igen nagy: a hajléktalan férfiak adják az itt megfordulók 70 százalékát. A segítségnyújtás az alapoknál, az álláshirdetésnél kezdődik.

Az irodához forduló hajléktalanok nemcsak az újságban megjelenő álláshirdetésekhez vagy a Munkaügyi Központ listáihoz férhetnek hozzá, mert az álláskereső iroda munkatársai hajnalban összegyűjtenek egy csokorra valót az egyes portálokon megjelenő hirdetések közül – olyanokat is levadásznak, amelyekre előző nap igény volt –, majd ezek kinyomtatva egy mindenki számára hozzáférhető táblára kerülnek. „A hajléktalan álláskeresők itt korlátlanul telefonálhatnak, ami az egyenlőtlen munkaerőpiaci esélyeiket tekintve előny, hiszen így bármikor felvehetik a kapcsolatot a munkáltatókkal” – vázolja a lehetőségeket Nagy István. Mindemellett önéltrajzírásra, e-mail cím létesítésére is lehetőségük van, az iroda a munkavégzéshez szükséges bizonyítványokat, papírokat is beszerzi.

A hajléktalan munkavállalók túlnyomó többsége – a BMFKI által megkérdezett 364 dolgozó 90 százaléka – nem vallja be, hogy átmeneti szállón lakik és hajléktalan, míg a fennmaradó tíz százaléknál ez kiderült. Közülük nyolcvan százaléknak negatív diszkriminációban volt része. A legáltalánosabb tendencia, hogy amint kiderül az illető lakhelye, jön az értesítés, hogy másnap már nem kell dolgozni mennie. A hátrányos megkülönböztetés és az ezzel járó elbocsátás általában a szakmunkásokat (takarítókat, mosogatókat stb.) sújtja. Az indok pedig bármi lehet: lopás, értéktelen munka, késés. Nagy István azért pozitív példát is említ, előfordul ugyanis, hogy valakit előbb elengednek a munkából, hogy az éjjeli menedékhelyre időben odaérjen és legyen még helye.

Ki hajléktalan?

Az EU-ban elfogadott definíció sze-rint a legtöbb tagállamban azokat tekintik hajléktalannak, akik átmenetileg barátaiknál vagy szüleiknél élnek, vagy ugyan lakásban laknak, de nincs törvényes bérleti viszonyuk. Hajléktalan, aki lakásra, lakhatást nyújtó szociális szolgáltatásra vár (és rajta van ezek listáján), vagy családi erőszak, illetve a partnere által elszenvedett erőszak fenyegetettségében él. Ebbe a csoportba tartoznak azok is, akik a túlzsúfoltság országos szintje felett élnek. Magyarországon az EU-által megszabott kritériumok alapján kétmillió ember minősül hajlék-talannak. Közülük ténylegesen több tízezren élnek az utcán, nyolcvan százalékuk férfi - olvasható a Menhely Alapítvány honlapján.

A képzések közül a felzárkózó képzés – azoknak, akik nem végezték el a nyolc osztályt – és az érettségire felkészítő tanfolyam a legkeresettebb. Ezek ingyenesek, a jelentkezőket egy iskolában oktatják. Jól ismerik őket, tudják, honnan jöttek, ezért talán még jobban odafigyelnek rájuk – mondja Nagy István. Az OKJ-s képzéseket a BMFKI 2000-2006-ig a Munkaügyi Központtal közösen szervezte, idén azonban már közvetlenül a képző intézményekkel veszik föl a kapcsolatot. Tavaly 19 szakmában iskoláztak be hajléktalanokat, elsősorban azokat, akiknek elavult szakmájuk volt, vagy egyáltalán nem volt szakmájuk – ők elsőbbséget élveznek az oktatásban.

A legnépszerűbb és legpiacképesebb szakmák listáját a személy- és vagyonőrök, a könnyűgépkezelők, szakácsok vezetik. Akik elvégezték a szakácsképzést, nehéz helyzetben vannak. A hajléktalanok átlagéletkora ugyanis 42 év, ebben a szakmában viszont főként a  fiatal, betanítható munkaerőt vagy az  idősebb, tapasztaltabb mestereket keresik. A személy- és vagyonőr tanfolyamot elvégzett két csoport tagjai közül – több mint 25 fő – mindenki dolgozik. A hajléktalanok munkavállalásánál Nagy István szerint még mindig az jelenti a legnagyobb gondot, hogy 70 százalékuk feketén vállal állást. Hogy ez az arány idővel javuljon, a BMFKI élelmiszercsomagot ad azoknak, akik munkaszerződést kötnek, hogy az első hónapot – amikor még egyáltalán nincsenek tartalékaik –, átvészeljék. Az Equal program keretében egy-egy munkaszerződésért tízezer forintos étkezési jegyet is kapnak azok a hajláktalanok, akik legálisan helyezkednek el.